A Doom Patrol az első két évadában sem arról volt híres, hogy túl komolyan venné magát, vagy hogy igazi szuperhős sztorit kapunk a karakterektől. Mégis már a harmadik évadát éli meg és nem véletlenül. Szedett-vedett és esetlen hőseik vannak azoknak, akik ennek a sorozatnak a szerelmesei, de mégis az övék. Mint a családunk, a barátaink. Zöld bőrszínnel és óriás robotoként is szeretnénk őket. Így van itt is, mert minden egyes karakter és minden egyes történet emberi, gyarló, átlagos gondokkal, ami sokszor a világot jelenti. Nos hőseink is pont ilyen problémákkal küzdenek még mindig, csak továbbra is abszurd körítéssel teszik mindezt.
A második évad utolsó perceibe csatlakozunk az új évaddal, ám ezúttal kissé felüdülést jelentő, hogy az eredeti hőseink visszatérnek a főszerepbe, hisz Dorothy (Abi Monterey) elment, hogy békében búcsúztathassa elhunyt apukáját, Niles Cauldert (Timothy Dalton – James Bond filmek). A többiek pedig nem igazán érnek rá unatkozni. Miután talán-talán kilábalóban voltak a gyászból, saját magukkal kellett szembesülniük, saját hibáikkal kellett elszámolniuk. Szabad akarat, mennyire vagyok fontos, önzőség és ehhez hasonló, sokak számára jól ismert kérdések merültek fel hőseinkben.
Szuper emberek emberi gondokkal
Ennek ellenére ne számítson senki se egységes történetre, mint a második évadban vagy arra, hogy akció-akció hátán lesz mind a 10 részben. Sőt, alig-alig láthatunk bunyókat vagy nagy robbanásokat, mint korábban, de nem véletlenül. Ez az évad az utolsó állomásuk, hogy végre elfogadják, hogy olyan „emberekből” is lehetnek hősök, mint ők. Sőt ugyan olyan emberekből gonosztevők is lehetnek. Mert sok minden meghatároz egy embert, megannyi körülmény, döntés és személyek által jutunk el valamelyik oldalra. A Doom Patrol szépsége pedig pont ez, hogy itt bárkiből lehet bárki.
Őszintén szólva ebben az évadban sem tudok felidézni konkrét történetet. Természetesen emlékezetes volt, amikor az egész társaság egy rövid időre zombivá változott, vagy amikor Larry (Matt Bomer – Magic Mike filmek) felnevelt egy űrlárvát vagy Cliff (Brendan Fraser, mint Cliff és Riley Shanahan, mint Robotember) szétgyógyszerezte magát, mert félt a parkinsontól, de inkább karakterekre és azok fejlődésére tudok visszaemlékezni, amik nem feltétlenül kötődnek egy egységes történethez, hanem az évadon keresztül áll össze a kép.
Jane (Diane Guerrero – Narancs az új fekete, Encanto) és Cliff helyzete valójában épphogy csak elkezdett kibontakozni az évadban, a kézzelfogható változásokat feltehetőleg később tudjuk csak meg. Míg Jane a kislány, vagyis Kay felszabadításával próbálkozott és csúfosan kudarcot vallott ezzel lemondva Primer pozíciójáról a személyiségek között Cliff halandóságával küzd. Robot teste ellenére ugyan úgy fenyegeti őt a halandóság, mit bárki mást, hiszen a betegség nem válogat. Cyborg (Joivan Wade – Doctor Who, A megtisztulás éjszakája) saját döntéseket akar hozni, ezért a történet végére lemond a szuperképességeiről, hogy mindent újrakezdhessen. Larry esetében is a saját döntés és akarat kérdése merül fel az évadban, miután elvesztette a benne lakozó teremtményt. Újra lehetőséget kap, hogy szuperereje legyen, hogy mindent elölről kezdjen. Rita (April Bowlby – Így jártam anyátokkal, Haláli testcsere) esete érdekes, hiszen egy cseppet sem változott három évad alatt. Megszállottan valaki akar lenni, valaki fontos és nem elégszik meg semmivel, amíg vissza nem utazik a múltba és elfelejti, ki is ő valójában. A felejtésnek és újrakezdésnek hála pedig nem csak boldogságra talál, de megtapasztalja a sötét oldalt is. Olyannyira, hogy elmondhatjuk, ő az évad főgonosza!
Őrült kísérletek
A Doom Patrolról elmondható, hogy azért annyira jó, mert mer kockáztatni. Mernek egy szuperhős sorozatban olyan karaktereket használni, akik zöld bőrszínnel és óriás robotként is a lehető legemberibbek. A sorozatban a gonoszok is jó útra térhetnek és a jók is a rosszra. Rita elvesztette a fejét és egyik percről a másikra már csak a bosszú volt a célja. Véleményem szerint az évad kiemelkedő szereplője Garguax (Stephen Murphy), aki az Agy felkérésére egy szállóba megy, hogy a majd egyszer megjelenő Rita Farrt megölje. Rita azonban nem jelenik meg vagy 70 évig és a fejvadász teljesen elveszíti lelkesedését. A szálló állandó lakosa, vicces, jókedvű és kedves. Amikor egy nap azonban mégis megjelenik Rita, úgy dönt felesleges lenne megölni egy olyan nőt —küldetés ide vagy oda—, aki teljesen összetört és elveszett a nagyvilágban. Sőt, még meg is próbálja menteni őket. Íme a tökéletes példa, milyen is egy „gonosztevő” a Doom Patrolban. De beszélhetnénk Madam Rougeról (Michelle Gomez – Sabrina hátborzongató kalandjai, Doctor Who) is, aki csak azért gonosz, mert elveszett a bürokrácia világában és nem találja a helyét.
Ami sosem okoz csalódást
Összeségében elmondható, hogy a sorozat még sosem okozott csalódást. Ha egy-két történet nem is sikerült olyan jól, akkor a kép és hangi világ mindent visszahoz. Minden tökéletes, legyen szó óriási fenevad fenekekről vagy bármi más abszurd dologról. A szinkron, a zenék, a koerográfiák és az animációk mindig tökéletesen ki vannak dolgozva, legyen szó gyengébb vagy erősebb részről.
