Az ember nem hiszi el, hogy ezt nézi – Post Mortem: A halottak nélküli város (Post Mortem: No One Dies in Skarnes, 2021 – Netflix) 1. évad kritika

Norvég Fargo vámpírral, temetkezési vállalkozással és sok hitetlenkedéssel

A „skandi” stílus lassan már ikonikussá válik. Mindegy, hogy mi a műfaj, ha az északiak fognak hozzá, akkor abból nagy valószínűséggel lesz valami. Úgy néz ki, hogy a Post Mortem című sorozattal is ez a helyzet.

Egy kisvárosban találjuk magunkat, ahol senki sem akar meghalni. Első blikkre az ember azt mondaná, hogy biztos erről szól majd a történet, de hamar kiderül, hogy nem teljesen. Az „itt senki sem akar meghalni” panasz egy lassan csődbe jutó temetkezési vállalkozó szájából hangzik el. Így már mindjárt más a gyerek fekvése. Azonban még mielőtt azt hinnénk, hogy innentől majd egy titokban öldöklő gyászhuszárról szól a történet, rá kell jönnünk, hogy nem, ennek az egésznek valamiképpen köze van a vámpírokhoz.

Post Mortem
Post Mortem: Kathrine Thorborg Johansen, mint Live. Kredit: NETFLIX © 2021

Kusza? Nem is annyira. A Post Mortem sorozat valóban vámpírokról szól, de nem megszokott módon, olyan északi, lassú, groteszk, abszurd féle megközelítéssel, ahol valójában nincs rossz és jó, csak karakterek vannak, teljesen hétköznapi beszélgetések, majd a következő jelenetben brutálisan abszurd események.

Talán leginkább a „hétköznapi abszurditásban” ragadható meg ennek a sorozatnak a lényege. Mert mi lenne, ha egy nap kiderülne, hogy miközben teljesen normális embernek ismerjük magunkat, közben legszívesebben vért lefetyelnénk? És mi lenne akkor, ha mindeközben a testvérünk egy temetkezési vállalkozást üzemeltetne? Ez már így elég abszurd, nem? Ha igen, akkor jó helyen járunk a sorozatban, mely képi világában is meglepő kontrasztokat tár elénk. Hétköznapi házak hétköznapi szobáiban járunk az egyik pillanatban, majd a következőben egy boncasztalon trancsíroznak valakit premier plánban. Hétköznapi-abszurd. A fentiekből már kiderülhet, hogy ez a sorozat nem feltétlen azoknak való, akik nem szívesen nézik végig (hallgatják meg) egy halott ember temetésre való felkészítését.

Post Mortem
Post Mortem: Elias Holmen Sørensen, mint Odd és Maria Grazia Di Meo, mint Alex. Kredit: NETFLIX © 2021

Persze azt hihetnénk, hogy a sorozat valami véres, szeletelős alkotás, azonban erről szó sincs. Az alkotók csak megmutatják egy temetkezési vállalkozó, egy frissen a halálból visszatért vámpír, vagy egy dolgozni nem nagyon akaró rendőr hétköznapjait. Ha ezek járnak némi hullával, boncolással, trancsírral, hát arról senki sem tehet.

Talán nem erőltetett a párhuzam, ha az emberben felrémlik az eredeti Fargo (1996) mozi hangulata. Ott sem történt több, mint megismertük az emberrablók, rendőrök, csalók szerencsétlen, modoros, néha vicces hétköznapjait. A Post Mortem ezért nem hatásvadász, de nem is vérkomoly alkotás. A kettő keveréke. Nem egy poén rejtezik a jelentekben, de úgy, hogy mielőtt önfeledten elnevetnénk magunkat, történik valami, ami lelohasztja lelkesedésünket, és ezért csak úgy mosolygunk, vagy becsukjuk a szemünket és azt mondjuk kicsit eltúlozva, tréfásan, hogy „jaj, hát ez szörnyű”.

Post Mortem
Post Mortem: Øystein Røger, mint Dr. Sverre. Kredit: NETFLIX © 2021

Pontosan ez a libikóka jellemzi a sorozatot anélkül, hogy az események önmagukba fulladnának. A sztori ugyanis jól meg van írva, minden egyes szálon szikáran megy előre, egyre több és több szál fonódik egymásba a végkifejletig. Van rejtély és titok, minden, ami kell egy jó történethez.

A szereplők jól (olyan skandinávosan) játszanak. A hangulat „skandis”: a városban alig süt a nap – a temetkezési vállalkozó alagsorában pedig soha. Mi pedig visszafogottan nevetünk, néha befogjuk a fülünket, meglepődünk egy fordulaton, és a legtöbbször még azt sem tudjuk eldönteni, hogy kinek szurkolunk, ha szurkolunk egyáltalán valakinek, mert minden „jó fej” elkövet disznóságot, és egy „gazember” sem teljesen ellenszenves. Szóval ez olyan abszurd, libikókás északi Fargo hullákkal, hétköznapisággal, vámpírokkal.

Friss

The Last of Us 1-3. rész kritika (The Last of Us, 2023 – HBO Max)

Kevés olyan film, pláne sorozat van, amit az ún. mozaikcsalád képes együtt nézni. A...

Kopogás a kunyhóban kritika (Knock at the Cabin, 2023): Kipp-Kopp

M. Night Shyamalan az egyik legnagyobb kérdőjel Hollywoodban. Tehetsége kétségtelen, hiszen olyan klasszikusok fűződnek...

„Hollywood mára elmerült önmaga kényeztetésében” – mondja a sikerrendező

Miközben a nagy stúdiók igyekeznek biztosra menni, és sok esetben használt ötletekből építkező sorozatokban,...

Közös nevező: Farkas Attila és Farkas Éva kiállításán jártunk

2021-ben nyitotta meg kapuit a Bura Károly Galéria. Itt élt a híres prímás, Bura...
Varga Lóránt
Varga Lóránthttp://www.vargalorant.hu
A nevem Varga Lóránt és író vagyok. Nyomtatásban megjelent műveim mellett két éve "közösségi íróként" tevékenykedem, ami nyomon kísérhető honlapomon és Facebook oldalamon is. Kis gyerekkorom óta nézek filmeket. Ennek megfelelően mindig is közelemben maradt ez a művészeti ág. Egyetemi éveim alatt számtalan filmesztétika kurzus hallgatója voltam. Ha akarjuk, ha nem a XX. század második felétől a vizuális kutúra átvette a vezető szerepet. A tény fölött egyetlen író sem hunyhat szemet. Ennek szellemében egy általam vezetett, immár 10 éves Olvasókör is rendszeresen tárgyal filmalkotásokat. Olvasni jó. És jó filmet nézni is jó. Ez van!

Hasonlóak

The Last of Us 1-3. rész kritika (The Last of Us, 2023 – HBO Max)

Kevés olyan film, pláne sorozat van, amit az ún. mozaikcsalád képes együtt nézni. A...

Alice Határországban kritika (Alice in Borderland 2022, Netflix) – Meglehet-e menekülni a haláltól?

Életre halálra szóló játékok. Logika, kitartás, csapatmunka és erő. Ezek kellenek ahhoz, hogy valaki...

1899 kritika (1899 – 2022, Netflix)

Nehéz spoilerezés nélkül elmagyarázni, hogy a Netflix 1899 című sorozata nálam hol ment egy...