Sci-fi rajongóként science fiction sorozatot nézni igencsak hálás feladat. Főleg, ha egy mára klasszikussá vált film szolgáltatja a széria alapját. Hogy a rebootokat most szeretjük-e vagy nem szeretjük, azt nehéz objektíven eldönteni. Abban azonban szerintem egyet tudunk érteni, hogy néha egy újragondolt ötlet is tud legalább akkorát szólni, mint annak eredetije. Lássuk a Snowpiercer – Túlélők viadala sorozatnak sikerült-e megugrania a 2013-as megegyező című mozifilm által felhelyezett lécet.
Azt be kell látni, hogy a spanyolviaszt nem az Élősködőket jegyző és immáron Oscar-díjas Bong Joon-ho találta fel. A koreai rendező első angol nyelvű mozifilmjének, a Snowpiercer – Túlélők viadalának az alapját egy 1984-es francia képregény, a Le Transperceneige ihlette. A 2020-as Snowpiercer sorozat, az orwell-i évben keletkezett képregény megkezdett öröksége nyomán, igyekszik egy teljesen új vonallal feltámasztani a disztópikus, science fiction thrillert. Olyannyira igyekeztek, hogy már jövőre várható is a második évad, a harmadikat pedig pletykálják.
A széria két showrunnere Josh Friedman (Terminátor: Sötét végzet, A terminátor: Sarah Connor krónikái) és Graeme Manson (Sötét árvák). A vezető producerek közül kiemelném Marty Adelstein-t (Hanna – Gyilkos természet, A szökés), illetve a producerként csupán csak az első évadban közreműködő Bong Joon-ho-t. Az írói gárda tagjai között megtaláljuk a mozifilmet is jegyző párost, Kelly Masterson-t és ismét Bong Joon-ho-t. A mozifilm alkotó nagyágyúi, úgy tűnik, nem bízták a véletlenre a sztori sorozattá nyújtott változatát. A rendezők, a sorozatok cserélgetős rendszere nyomán szinte mindig mások. A legnagyobb nevek közülük talán James Hawes és Sam Miller. Előbbi a Black Mirror és a The Alienist, míg utóbbi a Luther és a Tönkretehetlek című sorozatokban tette már le rendezői névjegyét.
A Netflixen és a TNT-n berobbant sorozat a nem túl távoli jövőbe kalauzolja el nézőit. A pilot epizód első néhány perce egyébként rettentő igényes képregényszerű rajzokkal foglalja össze a történet premisszáját. Az emberi tevékenységnek köszönhető globális felmelegedés félresikerült megállítási kísérletének az eredményeként Földünk teljesen kihűlt, és ami csak volt és létezett, azt mind elpusztította a fagyhalál. Ebben a fehér apokalipszisben vágtat kontinenseken keresztül, megállás nélkül, körbe-körbe a hótörő szupervonat, a Snowpiercer, az emberi faj megmaradt tagjaival a fedélzetén. Vidám egy koncepció, mi?
A fajunk túlélését biztosító bárkavonatot a nagy vizionárius, Mr. Wilford alkotta meg, tervei szerint a tehetős társadalmi rétegek és a luxuskörülményeik biztosításához szükséges dolgos kezek számára. A koncepcióba azonban beleköpött a vonat leghátsó kocsijába felkapaszkodó néhány száz, jegy nélküli, hétköznapi világlakó, akiknek a túlélési vágya erősebb volt, mint a vonat őrségének fegyverei. Az 1001 kocsiból álló szuperszerelvény elején zakatol az „örök” mozdony, míg a vagonokban mögötte összenyomorgatva vagy éppen hatalmas magánlakosztályokban lézengve foglal helyet az egymástól elkülönülve élő tehetős első, a dolgozó másod- és harmadosztály, na meg a nélkülöző hátsó vég, angol nevén a „tail”. Ebben egyelőre semmi újdonság nincs, hiszen Bong Joon-ho mozifilmje is ugyanerre az alapra építkezik. Jogosan várhatunk hát a sorozattól ennél kicsit többet. Előre elárulom, meg is kapjuk.
Ha az osztályok felosztásában áthallást vélünk felfedezni, az nem véletlen. A Snowpiercer nem más, mint a világunk disztópiába csomagolt leképezése egész egyszerűen csontig lecsupaszítva. A gazdagok még az apokalipszisben is gazdagok maradnak, és szakszerűen nyerészkedve használják ki a szegényebb rétegeket. A vonat olyan, mint egy elfektetett felhőkarcoló, ahol egyre feljebb haladva szinte bármit megtehetsz, és a legnagyobb probléma, hogy az abrosz és a szalvéta passzolnak-e, míg alul… hát, örülj annak, ha egyáltalán életben tudsz maradni.
A széria történetének kezdetén 7 év telt el a vonat elindulása óta. A hátsó végbe zárt, nyomorban élő, elgyötört lelkek lázadást terveznek az őket elnyomó gazdagok és az őreik ellen. Céljuk nem kisebb, mint eljutni egészen a mozdonyig! Metaforikusan értelmezve kitörni a szegénységből, mocsokból és véget vetni az elnyomó, igazságtalan rendszernek.
A film után kicsit megijedtem, hogy a sorozat is egy lázadással fog kezdeni, de a csavar benne meglepett. Nem tudom negatívumként felhozni, hogy a sorozat első része krimi jelleget ölt. A „tail” lakóinak vezérévé emelkedő exnyomozó Andre Layton-t (Daveed Diggs) kirángatják a hátsó végből, hogy oldjon meg egy, a gazdagokat érintő gyilkossági ügyet. Daveed Diggs egyébként, ha nem is briliánsan, de egészen jól hozza a hátsó vég sötétségéből 7 év után kikerülő, hunyorgó, rég nem látott rendes ételekre és egykori földi tárgyakra rácsodálkozó karaktert. Talán amiatt, hogy ő az egyik főszereplő, nem vették eléggé „tail” lakóra a figurát. Nem tűnik kellően meggyötörtnek sem. Ez egy apróbb negatívumként hat és picit elvesz a sorozat egyébként tetten érhető realizmusából.
A kezdés ellenére a széria nem süllyed bele egy detektív sztoriba. Cselekményvezetése finoman megkomponált, nem kapkodva építkezik. Az első részektől kezdve hullat el morzsákat, amik aztán idővel olyan katarzissá kulminálódnak, hogy rendesen megemelkedik tőle az a bizonyos pulzusszám. A fordulatok jól felépítettek, vannak benne váratlanok és előre kiszámíthatók is, de ezek nem tudnak rosszul állni neki, hiszen mindezek mellett roppant izgalmas sorozat és csak egyre többet és többet akarsz belőle. Az akciójelenetek jól felépítettek, látványosak, a modern sorozatgyártás igényeihez mérten vannak röpködő végtagok és közelharci jelenetek is. Középkori módon baltával és szúró-vágó eszközökkel persze, mert ugye egy bezárt vonaton lövöldözni nem fognak. Szóval van vér, de nem túl sok, csak annyi, amennyi a realizmushoz kell.
A díszlet és a hangulat tökéletesen ábrázolja a koszos, ablaktalan farokrész és a szinte steril és utópisztikusan elegáns osztályok közötti különbséget. Ebből az operatőri munka is kiveszi a részét. Szinte izgatottan várja az ember, hogy mi mindent rejt az a rengeteg vonatkocsi. Színpompásan kavargó bár, zsúfolt konténerpiac és még mezőgazdasági termelést biztosító vagon is van a Snowpiercer-en. A virágzó zugépítészettel nem lehet betelni. A terek kihasználása is kitűnő. A tudatot, hogy vonatkocsikban játszódik a cselekmény, a helyenként tágabb étkező vagy épp táncterek, máskor szűk folyosók és apró kabinok tovább erősítik. Néha én is azt éreztem, hogy a kezeslábasba bújt munkások, kommandósnak öltözött őrök és elegáns pincérek között járok-kelek. Atmoszférateremtésből csillagos ötös! Emellett azon kevés sorozatok egyike, ahol a zene hatékonyan képes felnőni a képi világhoz és a hangulathoz.
Nem akarok összehasonlító elemzésbe bonyolódni, de azt ki kell jelenteni, hogy a film egy távoli betekintést adott a témára. A nézőnek, mint egy hátsó vég lakónak csak annyit mutatott a vonatból és akkor, amikor a lázadók is elértek oda a motorig való előretörésük közben. Emellett egész egyszerűen elválasztotta egymástól az elnyomott jó és az elnyomó rossz karaktereket. Ez ott tökéletesen működött. A sorozat ezzel ellentétben örömét leli abban, hogy részletesebb bepillantást adhat fajunk utolsó, a Snowpiercer-en zötykölődő maradékának az életébe.
Karakterhálójában igencsak összetett. Vannak, akiket csak felszínesen ismerünk meg, de a hatásos párbeszédek és jól megírt jelenetek miatt teljesen jól beazonosíthatók a vonat eleje és vége által bezárt viszonyrendszerben. Néhány kivételtől eltekintve nem predesztinál kizárólag negatív vagy pozitív bélyegeket a szereplőknek. Bár a karakterfejlődés időnként elsietett és hiányos, ez nem teszi hiteltelenné a jellemeket.
A gazdagoknak a rendet és a biztonságot, míg a szegényebb rétegeknek az elnyomást a Jennifer Connelly (Egy csodálatos elme, Rekviem egy álomért) által megformált Melanie Cavill testesíti meg. Ő egyébként a Vonat Hangja és Mr. Wilford elsőszámú bizalmasa. Az Oscar-és Golden Globe-díjas színésznő játékát öröm nézni, ahogy mesterien formálja meg a hideg és kimért, a túlélés érdekében muszáj-döntéseket meghozó, tettei által kísértett karaktert. Amennyire ellenszenvessé tudja tenni a figurát, legalább annyira szerethetővé is.
A korábban említett amerikai focista külsejű Andre Layton (Daveed Diggs) bár nem tud mindig teljesen hiteles lenni és időnként lapossá válik, az igazságvágyát és hitét próbára tevő helyzetekben őrlődő karaktert, akárcsak a rafinált detektívet és elszánt vezetőt, azért jól hozza. Mickey Sumner (Francis Ha, A turné vége) ugyancsak felnő a feladathoz. Az által életre keltett Bess Till karakterén keresztül betekintést kapunk a Snowpiercer rendőreinek életébe is.
Egy a túlélésért száguldó vonaton nehéz megtalálni az igazságot, hát még annak érvényt szerezni. Az, hogy milyen elvek alapján definiáljuk magunkat, nagyban függ túlélési esélyeinktől, akárcsak morális berendezkedésünktől. Minden karakter egyéni vagy csoportos érdekeket szem előtt tartva cselekszik, a tét pedig a hatalom megszerzése vagy éppen a túlélés.
A sorozat abban nagyot alakít, hogy karakterei révén képes igazivá és emberivé tenni egy józan ésszel felfoghatatlan helyzetet. Ebben a száguldó börtönben nem elég, hogy a fagyos világ mindenki ellen hadat üzent, még egymás életét is képesek megkeseríteni és időnként elvenni, még jobban csökkentve ezzel az emberiség maradék túlélőjének a számát. Amikor velük együtt erre mi is ráébredünk, önkéntelenül is keserű ízzel szemléljük azt a bizonyos görbe tükröt.
Teljesen hihető az emberek, a megmentő Wildford iránt érzett fanatikus csodálata (mi sem erősíti ezt jobban, mint hogy kereszt helyett a mellkasukon W-t vetnek) és a gazdagok rosszul elhelyezett evőeszközök miatti méltatlankodása is. A világ mindenkinek olyan, amilyen szemüvegen keresztül látja. Vagy mégsem? A sorozat fordulatai olyan titkokon alapulnak, amelyeket öröm kibogozni. A végén pedig akkorát szól, mint egy csendes éjszakán elsütött vonatkürt.
A széria érdekes filozófiai felvetésein hosszú délutánokon át lehetne vitázni. Ha valamiért, hát ezért biztos kiemelkedő alkotás. A túlélés záloga a Snowpiercer-en vajon a vasmarokkal biztosított és a hierarchia mögé bújtatott rend vagy a szabadság és az egyenlőség oldalán keresendő? A Snowpiercer hisz abban, hogy ha a válasz elsőre egyértelműnek is tűnik, valójában nem olyan egyszerű. A világ végén, egy szupervonaton, mindenféle emberekkel és érdekekkel összezárva van, amikor a túlélés olyan helyzetek elé állít, amelyek rávesznek bizonyos döntések meghozatalára, amiknek a következményeivel kénytelenek vagyunk együtt élni. Többek között ezek emiatt is képes többet és mást mutatni a filmnél a sorozat, szóval számomra abszolút eléri a mozifilm által felhelyezett lécet.
