Hölgyeim és Uraim, el is érkeztünk a Money Heist második felvonásához, ahol felgöngyölítjük a sorozat legnagyobb hibáit és felelevenítjük a legszebb pillanatait is. Előző kritikánkban leginkább egy szappanoperához tudtuk hasonlítani a történetvezetést, most azonban enyhén változik a helyzet. Amennyiben nem olvastad az első két évad kritikáját vagy esetleg még bele se merültél a harmadik és a negyedik évad bugyraiba, akkor most ne is olvass nagyon tovább, mert komolyabb spoilerek kerülhetnek elő az első két etapból.
Legtöbbünknek az a meglátása egy jó hosszasan elnyúló sorozatról, hogy figyelemfelkeltőnek és határozottnak kell lennie. Néha akarva, akaratlanul is be tudunk bólintani a kedvenc sorozatunk egy-két epizódján, de vajon ez azért van, mert fáradtak vagyunk, vagy azért mert egyszerűen csökkent a széria színvonala. Egyértelműen mind a kettő előfordul, mégis ki tudna elaludni egy olyan rész kellős közepén, ahol minden mozzanattal az izgalmak a tetőfokára hágnak. Nos, ez nem is olyan egyszerű, mint ahogyan gondolnánk. Egy sorozat a legtöbb esetben egy Pilot epizóddal indul, aminek megnézése után a nagy közönség és a „zsűri” eldönti, hogy szabad pályát kaphatnak-e a sorozat további részei. Itt azonban már meglehetősen változhatnak a dolgok. Míg a pilot epizód kötelezettsége, hogy megfeleljen a nézőinek, addig a többi rész már inkább egyfajta töltelékként kap helyet az évadban. Azonban az se véletlen, hogy sokan csak az első három-négy rész után kaszálják, vagy éppen engedik tovább az adott sorozatot, ugyanis nem tudják eldönteni, hogy ez most nézhető-e az adott ember számára, vagy éppen nem.
Kétség kívül a La Casa De Papel egy olyan széria, aminek minden egyes része üti a pilotok mércéjét, mégis ez egyben önroncsolóvá is teszi azt. Ahogy az előző kritikámban is megfogalmaztam: Nem érdemes ezt a sorozatot egyben lenyomni a torkunkon! Ez pedig nem azért van, mert úgy rossz, nem élvezhető, vagy éppen unalmassá válna. Egyszerűen csak az önismétlés lehetőségét kerülitek el azzal, hogyha darabosan, jól megrágva emésztitek meg ezt a mizériát. A sok karakter, állandó pörgés, meglepő spanyol fordulatok, mind-mind egy olyan egésszé teszik össze a pénzrablást, ami örökre képes a fejünkbe mászni. Ehhez viszont türelem kell és rengeteg megértés, hiszen nem csak a sorozatban gabalyodnak a problémák egymásba, hanem a színészeknek és a hátsó munkálatokban tevékenykedőknek is elég nehéz dolguk van.
A színészek például pillanatok alatt lettek híresek. Fel se tudtak ébredni, már mikrofonok lógtak a szájukból, amit egyszerű hétköznapi szemlélettel elég nehéz feldolgozni. Márpedig a sorozat úgy süvít előre, mint a szél, jelenleg is világszerte 285 ezren illették csillaggal a sorozatot, ezzel pedig 8,5-ös értékelésen áll most az IMDB-n. Tehát pörög a buli és jelenleg úgy tűnik nem is áll meg itt a dolog. Készülőben van már az ötödik évad és ki tudja, hogy meddig merészkednek még el kedves kis rablócskáink. Elevenítsük hát fel elsőnek az előző két évadot.
A 8 kis vitéz tehát besuttyan a Spanyol Királyi Pénzverdébe, foglyul ejtik a túszokat, majd el is kezdik a pénznyomtatást, amit persze az évad végére szépen be is fejeznek. Felvonulnak szépen sorjában a sorozat kiemelkedő karakterei. Tokio és Rio szerelmi perpatvarai idézik a szappanoperák sajátosságait. Izzik köztük a levegő, mégis hosszasan húzzák őket, hogy ismét, csak a végén pottyanhassanak egymás karjaiba. Rio közben kissé nyámnyila módon vesz részt a rablásban, néha pedig már-már képes az ember idegeire menni. De hát ezt a szerepet osztották rá, oda se neki. Tokio azonban pont az a karakter, aki nem csak egy központi szereplő, de egyben a sorozat állandó narrátora is. Az ő szájából követhetjük végig az eseményeket és ez nem, hogy baj, de egyszerűen üdítő is, ahogyan egy nő bankrablásról beszél. Valahol végül is meg kell ragadni azt a feminista fonalat és itt sikerül is elég erősen.
Moszkva és Denver ugye az apa fiú páros, nos náluk leledzik a széria két legjobb pillanata, amikor is Denver belehabarodik az egyik túszba, de előtte Berlin parancsára meg kéne ölje, ami persze nem úgy történik ahogyan kéne. Ezen a ponton Moszkva el is búcsúzik a sorozattól, ugyanis egy kelletlen pillanatban meglövi a kinti rendőrség, ezzel pedig elindul Denverben egy karakterfejlődés, amivel ő válik a sorozat apa figurájává. Nairobi az első két évadban inkább egy badass töltelék figura, akit minden egyes pillanatában imádunk. Helsinki elveszti testvérét Oslót, sőt még ő maga is fojtja meg egy párnával, hogy ne szenvedjen. A sorozat leginkább megosztóbb karaktere Berlin pedig végig egy pszichopata szerepkörbe bújva, molesztálja és fenyíti a népet odabent, ezzel is elnyomva végzetes betegségét. El is éri őt a megváltás a második évad végén és ezzel meg is törik a sorozat monotonitása. Ugyanis egy olyan embert küldenek padlóra, akit még akkor is szívesen néztünk, amikor a legnagyobb taplót is kellett megformálnia.
Még mielőtt azt gondolnátok a Professzort és Raquelt kihagytam, át is kanyarodunk a mostani kritikánkra. A harmadik évad majdnem pont ott folytatódik ahol abbamaradt. Kedvenceink kijutottak a bankból, mindenki egy zsáknyi pénzzel szóródott szét a nagyvilágban, Berlin halott, Moszkva halott, Oslo halott, a Professzor pedig boldog egyetlen szerelmével Raquellel. Igen, ugye kedvenc Professzorunk aki a benti történések mozgatórugója volt a Pénzverdénél, összekavarodott Raquel felügyelővel. Ez persze nem a terv pontos része volt, de így elősegítette rablóink egyszerűbb kimenekítését. Denver Monicával tologatja a babakocsit, Helsinki Nairobival mulat, Rio pedig Tokioval nyaralgat egy lakatlan szigeten. Na és itt is huppan be a bökkenő. Egy elfuserált hívás során ugyanis rátalálnak Rio-ra, akit Tokio egy csöppet magára hagy, majd miután elfogják kezdetét is veheti az újabb rablás. Tokio felkeresi a Professzort és arra kéri, hogy egyesítse a csapatot és valahogyan mentsék ki Rio-t. Össze is gyűlnek és nyomás a Spanyol Bank, Spanyolország központi bankja. Felmerül a kérdés, mégis hogyan tudnák kiszabadítani Riot egy egyszerű rablással?! Természetesen a megoldás olyannyira közel van, hogy meg sem kell lepődnünk.
A 3. és a 4. évad ugyanis visszatér a gyökereihez és folytatja az első két évad által megszeretett kliséket. Ezek a klisék mégsem annyira hasonlítanak régi valójukra, ugyanis felbukkan pár új karakter. Nincs a sorozatnak könnyű dolga, Berlint ugyanis kiírták a történetből. Mégis, úgy imádta mindenki ezt a figurát, hogy elkellett gondolkodni, hogyan lehet őt visszahozni. Egyértelműen egy meglepő fordulat keretin belül, hogyha kiderülne, hogy Berlin nem halt meg, mindenki elpártolna a sorozattól. Tehát a megoldás az a flashback. A múlt idézgetése ugyanis a sorozat egyik kiemelkedő vonala. Ezeken keresztül tudjuk meg ugyanis a fordulatok mivoltát, hogyan készítette fel a Professzor rablóinkat, milyen csavarral rögzítette őket a biztos talajra. Berlint pedig öröm viszont látni, minden egyes percei számomra a sorozat legjobb pillanatai. Persze nem véletlenül merengünk Berlinnel, ugyanis az ő ötlete volt a Spanyol Bank kirablása. Melléjük szegődik még Palermo (Rodrigo De la Serna – Száz év megbocsájtás), Bogotá (Hovik Keuchkerian – Assassin’s Creed) és Marcella (Luka Peros – Pillangó), hogy aztán itt-ott könnyítsék, vagy éppen nehezítsék a történéseket. Palermo lesz az új Berlin, Bogotá lesz az új Love Story főszereplő, Marcella pedig kint segíti a Professzort.
Az új karakterek mellé beáll még a sorba Alicia Sierra (Najwa Nimri – Vis a vis) és Coronel Tamayo (Fernando Cayo – A jogász) felügyelő, akik azon ügyködnek, hogy elfogják, vagy éppen megsemmisítsék csapatunkat. Ez a két karakter meglepően jól sikerült, messze túlszárnyalja az első két évad Raquel-ét, főleg, hogy ők nem nagyon akaródznak a rablók oldalára állni. Továbbá ha már Raquel, ő lesz az, aki a Professzort segíti odakint, mégis a szerelmük és a munkájuk egymás terheivé válnak majd. A karakterek tehát továbbra is hozzák, amit kell és természetesen mindenki a saját stílusában folytatja a sorozatot. Denver nevetése, Helsinki mackós énje, Nairobi vagánysága, Tokio vezéregyénisége, Rio megsebzett lelke, Palermo elvetemült tekintélye, Stockholm törékenysége, Arturo hitványsága, mind-mind zseniálissá varázsolják a sorozatot. Mindenki a helyén van, és ezzel válik feledhetetlenné ez a széria is.
Végezetül fontos leszögezni, hogy a sorozat feljebb lépett egy szintet. Bár néhol kiszámíthatóak továbbra is a csavarok, drámaiságban és akciók terén egy pöppet javult a dolog. Berlin halála óta már nem fél a sorozat és gondolkodás nélkül képes akárkit a földre teríteni. Ezzel pedig nem csak a tétet növelik, de elérik, hogy még többet izgulhassunk kedvenceinkért. A zenék továbbra is toppon, szemezgetnek a világ minden pontjáról és képesek ismét táncra perdíteni minket. Az akciók is javultak, mondjuk a golyók továbbra is kerülgetik az embereket, hozzáteszem van egy olyan rész, ahol egyenesen röhejes fegyverpárbaj kerül előtérbe. A látványra is nagy hangsúlyt fektettek, érdemes megnézni egy két így készült videót, eszméletlen, amit ezek a spanyolok leműveltek. Történetileg pedig a legnagyobb húzás, az a forgatókönyv írása volt. Többször előfordult, hogy a forgatás olyannyira meghajtotta a stábot, hogy konkrétan nem állt még össze a következő jelenet. Ennek ellenére mégis, eszméletlenül emlékezetes és meglepő pillanatokat tártak elénk, úgyhogy le a kalappal.
