Egy igazi nagy költségvetésű harcos film: Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings, 2021 – Marvel/Fórum Hungary) kritika

A Marvel mindig ügyesen lépegetett a stilisztikai diverzitás jegyében, a Shang-Chi esetében nagyon ügyesen kezelte az ázsiai filmművészet tipikus elemeit.

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája az első olyan produkció az MCU negyedik fázisában, ahol a központi karakter egy új figura, ráadásul ezzel együtt az első ázsiai származású főszereplő is. Ahogy a Fekete Párduc esetében, úgy most is igyekeztek megtartani a főhős származásának alappilléreit, ami mind történetmesélésben, mind vizuálisan erősen érezhető.

Nyitójelenetként egy összefoglalót láthatunk Shang-Chi apja, a Mandarin ezer éves történetéből a gyűrűkkel. A montázs végén láthatjuk is az első közelharc jelenetet, ami annyira gyönyörűen van megkoreografálva, hogy az embernek sokkal inkább az a benyomása, hogy Leiko Wu és Tony Leung sokkal inkább táncolnak, mintsem összecsapnak. Ebből a nagyon hangulatos harcból aztán románc lesz, aminek a fenntartásáért a nő és a férfi egyaránt hatalmas áldozatot hoz, és ebből a szerelemből születik meg maga a főhős és a húga is.

Shang Chi és a Tíz Gyűrű legendája
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (B-J): Michelle Yeoh, mint Ying Nan és Simu Liu, mint Shang-Chi. Kredit: ©Marvel Studios 2021. All Rights Reserved.

Édesanyja halála után Shang-Chi a Tíz Gyűrű kötelékében nő fel, majd később Amerikába menekül a múltja és apja hagyatéka elől, egy normális élet reményében. Eddig a pontig könnyű is azonosulni vele, hiszen van egy béna munkája, amit mégis szeret, bulizik és összejár a barátaival, mint bármelyik hétköznapi ember.

A film első két harmada egy egyszerű McGuffin kergetés, jelen esetben a testvérpár medáljai, melyeket édesanyjuktól kaptak és óriási titkot őriznek. Ebben a két harmadban zajlik az MCU további terjeszkedésének nagyja is izgalmas mellékszereplőkkel és egy-két váratlan cameo-val.

Shang Chi és a Tíz Gyűrű legendája
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (B-J): Awkwafina, mint Katy és Simu Liu, mint Shang-Chi. Kredit: Jasin Boland/ ©Marvel Studios 2021. All Rights Reserved.

Értelemszerűen az igazi látnivalót így a harmadik harmad teszi ki, ami a vibráló ázsiai filmes világ és az MCU CGI-orgiájának keveréke, és ez az egyveleg egy igazán markáns, egyedi látványvilágot szül. Megjelenik a kínai mondavilág minden mitológiai élőlénye is, a Marveltől megszokott minőségi animációs munkával. 

A finálé a szokásos klisék pufogtatása helyett tényleg tartogat meglepetéseket, és ha Tony Leung Mandarinja nem marad a legemlékezetesebb főgonosz, az érzelmi komplexitása messze az elődei fölé helyezik.

Shang Chi és a Tíz Gyűrű legendája
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (B-J): Tony Leung, mint Wenwu és Simu Liu, mint Shang-Chi. Kredit: ©Marvel Studios 2021.

Természetesen senki ne pattanjon ki a székéből, hiszen két stáblistás jelenetet is tartogat a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája, a film lezárásával és ezekkel együtt pedig összesen három cliffhangerrel a hátunk mögött várhatunk a folytatásra.

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája egy izgalmas, színes energiával teli alkotás, aminek a humora is a helyén van. Tiszteletreméltó, hogy foglalkoznak az ázsiai embereket ért kirekesztéssel, de nem akarják mindenáron lenyomni a torkunkon, az utolsó harmad mitológiai világa pedig talán eddig a legszebb, amit a Marvel produkált.

Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Török Dániel
Török Dániel
Tizenéves korom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak. Leginkább a zenében érzem otthon magam, tizenöt éves korom óta játszom, azóta a legkülönfélébb hangszereken próbáltam ki magam: csellón, gitáron, ütősökön, szintetizátorokon. Stilisztikailag a metál áll legközelebb a szívemhez, de szívesen hallgatok és beszélek más stílusokról is. Szintén foglalkoztat a képregények világa, jelenleg több, mint ötszáz példányt számol a gyűjteményem. A hétköznapokban a színház világában munkálkodom, világosítóként.

Hasonlóak

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Radics Béla, a megátkozott gitáros (2023) kritika

Vannak emberek, akiknek az élete könyörög a megfilmesítésért. Ilyen volt például Radics Béla, a...