péntek, március 29, 2024

Kimaradt jelenetek – Legendás állatok: Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Grimes of Grindelwald – 2018)

A várhatóan jövő szerdán megjelenő Legendás állatok: Grindelwald bűntettei Blu-ray kiadásán, ha minden igaz elérhető lesz a film, 7 perccel hosszabb rendezői változata, ami eddig nem látott jeleneteket tartalmaz majd. A netre azonban már most felkerültek ezek a jelenetek, sőt még azokon kívül is kaptunk pár plusz szcénát, ami eredetileg a vágószoba padlóján végezte. Ezek összesen nem kevesebb, mint 14 percet tesznek ki.

Credence Reborn

Ez a kimaradt jelenet tulajdonképpen a film eredeti nyitánya lett volna Grindelwald szökése helyett, ami sokkal szorosabban kötötte volna össze a cselekményt az első filmmel, ugyanis rögtön a Legendás állatok és megfigyelésük végétől, azaz Credence menekülésétől veszi kezdetét. Ezután látjuk, ahogy a fiú fekete füstként bolyong a városban, ahol végül rábukkan az örökbefogadásáról szóló dokumentumokra. A jelenetben látható vizuális effektusok azonban nincsenek teljes egészében befejezve.

Hossz: 1:58

At the Docks

Credence azt figyeli, ahogy a Circus Arcanus tagjai épp összepakolnak és Amerikából Európába tartanak. Később a cirkusz tulajdonosa beengedi a fiút, hogy velük tarthasson. A jelenetben a vizuális effektusok szintén nincsenek teljes egészében befejezve.

Hossz: 0:58

Walk n Talk

Rövid, de annál fontosabb kimaradt jelenet. Göthe és Albus Dumbledore arról beszélgetnek, hogy a Roxfort igazgatója miért küldte egykori tanítványát New York-ba. Ez lett volna továbbá eredetileg az első olyan szcéna a filmben, amiben felbukkan Dumbledore.

Hossz: 0:42

Ballroom Dance

Ismét egy fontos kimaradt jelenet. Leta és Theseus ebben egy fogadáson vesznek részt, ahol, miután felismerik a lányt többen összesúgnak, hogy hallottnak hitt testvére mégis életben van. Ezután táncosokat láthatunk és megjelenik egy fehér kendő is, ami az obskúrus megfelelője.

Hossz: 2:20

Tina and Skender

Tina látogatást tesz a Circus Arcanus-ban és kihallgatja annak vezetőjét, miközben Credence után nyomoz.

Hossz: 0:27

Newt Basement

Ez egy, a mozis változatban is szereplő jelenet kibővített változata. Göthe itt meséli el a tőle segítséget kérő Kowalski-nak, hogy Párizsba kell utaznia. Néhány legendás állat is feltűnik természetesen és a mozikban látottakhoz képest egy hosszabb interakciónak is szem és fültanúi lehetünk a mágikus lények kutatója és turkásza között.

Hossz: 2:15

Murmuration

Ez a jelenet Credence és Nagini kapcsolatát mélyítette volna tovább. Látjuk, ahogy a két fiatal együtt húzza meg magát egy padláson. Később pedig a fiúból távozik a “gonosz” fekete füst, ami körbe öleli az Eiffel-tornyot. Ezen képsorok egy része egyébként a film előzetesében is szerepelt.

Hossz: 2:27

Newt and Jacob Walk to Kama’s

A kimaradt jelenetek közül talán ez az egyik legkevésbé érdekfeszítő. Azt már a mozis változatból is tudjuk, hogy Göthe és Kowalski követik Yusif Kama-t, aki csapdát állít nekik és fogságba ejti őket. Ez a szcéna igazából annyival nyújt többet, hogy látjuk ahogy a két főhős végig követi az ismeretlen férfit, amit a moziváltozatban nem láthattunk ilyen hosszan.

Hossz: 1:10

Nagini and Credence in Alley

Ez a jelenet is Credence és Nagini kapcsolatát mélyíti. Nagini egy valószínűleg lopott kenyérdarabbal tér vissza a fiúhoz, amit meg is oszt vele. Credence ezt pedig egy gyengéd kéz simogatással köszöni meg neki.

Hossz: 0:45

Dumbledore and McGonagall

Önmagában ez a jelenet sem tartogat nagy izgalmakat, ellenben a Dumbledore és McGalagony professzor közti beszélgetésből száz százalékos bizonyossággal kiderül, hogy valóban a Harry Potter filmekből ismert McGalagonyról van szó és nem az egyik rokonáról. Erre a moziváltozatban nem volt konkrét utalás, mert ott csak annyi hangzott el vele kapcsolatban, hogy “McGalagony professzor”, de miután a Roxfort igazgatója itt kimondja a teljes nevét, megkérőjelezhetettlenné válik, hogy róla van szó.

Hossz: 0:30

Az összes kivágott jelenetet itt tekinthetitek meg teljes egészében:

https://youtu.be/1gf43Gy06E0


Legendás állatok: Grindelwald bűntettei [Kimaradt jelenetek]
Összességében
A Grindelwald bűntettei kimaradt jelenetei elég felmásak. Míg egyik fele izgalmas és megfelelően mélyít egy két dolgot, ami a moziváltozatnak nem sikerült, addig másik fele teljesen érdektelen és felesleges.
Pozitívumok
Negatívumok
0
Értékelés

Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Kimaradt jelenetek: Bosszúállók – Végjáték (Avengers: Endgame – 2019)

“Kimaradt jelenetek” című cikksorozatunk egyik felvonásában már kiveséztük a tavalyi év legnagyobb durranásának, a...

Kimaradt jelenetek: Halloween (Halloween – 2018)

A tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt számomra az 1978-as klasszikus horror film, a...

Kimaradt jelenetek: A Hangya és a Darázs (Ant-Man and the Wasp – 2018)

A napokban bemutatott, Végtelen háború kimaradt jeleneteihez hasonlóan a Marvel tavalyi második mozija sem...