Egyesek rémálma, mások mennyországa – Vaják: A Farkas rémálma (The Witcher: Nightmare of the Wolf, 2021 – Netflix) kritika

Decemberben érkezik a nagy sikereket megélt Vaják című sorozat második évada, melyhez kötelező darab a most megjelent Vaják, a farkas rémálma. De vajon jó ötlet volt, hogy egy élőszereplős sorozathoz és animációs mese formájában készül az előtörténet?

A Netflix új animéje, mely augusztus 23-án debütált a streamingoldalon, a vajákok világába repíti be a nézőt. De nem ám a már jól ismert Gerald (Henry Cavill – Vaják) izmait láthatjuk a képernyőn, hanem mesterét, Vesemirt. Ebből következik, hogy nagyjából 100 évvel korábban járunk, az 1100-as években. A történet nagy része 1165-ben játszódik, de Vesemir múltjába is belepillanthatunk, így jobban megértve, miért és hogyan lesz valaki vaják, illetve hogyan is dőlt romba ez a szakma.

Vaják: A Farkas rémálma
Vaják – A Farkas rémálma: Theo James, mint Vesemir. Kredit: NETFLIX © 2021

Vesimir, szolgálóból vaják

Vesimir egy erős, jóvágású, nemtörődöm vaják, akinek csak az a célja, hogy ingyen és bérmentve élvezhesse az életet, esetenként egy-egy szörnyet levágva egy nagyobb jussért. Ez vagy ötven évig zökkenőmentesen zajlott, még akkor is, ha egyre kevesebb szükség volt a szolgáltatásaira. Ám egy különös téli eset után nemcsak a bizonytalan jövővel, de a múltjával is szembe kell néznie a majd’ 70 éves férfinak.

Ezt pedig szépen megoldották a készítők. A visszaemlékezések, a hallucinációk váltakozása a jelennel tökéletesen el vannak osztva, nem zavaros a történet, és a baljós hangulat előrevetíti a bizonytalan jövőt is.

Vaják: A Farkas rémálma
Vaják – A farkas rémálma: Graham McTavish, mint Deglan. Kredit: Kredit: NETFLIX © 2021

Láthatjuk, ahogy egy fiatal, nehéz sorsú, de szerelmes szolgálófiú megunva sorsát hátrahagy mindent. A családját, a biztos, de nyomorúságos otthont és élete szerelmét azért, hogy vajákként dőzsölhessen a jóban. Bizonytalan, tragikus és rémségekkel teli folyamat az, ahogy fiatal fiúk válnak azzá a szinte legyőzhetetlen lénnyé, akiket vajákoknak hívunk. Ezt a film nem minden részletében mutatja be, de az a néhány jelenet, és ahogy a felnőtt Vesimir viszonyul a dologhoz, megadja az elrettentő hangulatot. Étlen, kifáradva, fagyban, szörnyek közé dobva nevelődnek a fiúk. A szerencsések túlélik, hogy meghalhassanak egy varázsló kezei között, aki visszahozza őket az életbe.

Így lesz valakiből Vaják.

Vajákok vs. mindenki más

Maga a történet azonban arra fókuszál, hogy miként dől romba a már amúgy is nyűglődő vaják biznisz. Furcsa és erős, tünde szerű lény veszi birtokába az egyik erdőt, és miután Vesimir találkozik rég nem látott gyerekkori szerelmével, a kedvéért felfedezőútra indul egy gyönyörű, de annál ellenszenvesebb boszorkánnyal. Azonban az, amit találnak, elkeserítő… és ekkora kezd a cselekmény kibontakozni.

Vaják: A Farkas rémálma
Vaják – A Farkas rémálma: Theo James, mint Vesemir és Lara Pulver as Tetra. Kredit: NETFLIX © 2021

„Egy vaják sohasem tétovázik” – hangzik el az idézet a filmben sokadjára, az 50. perc környékén ez a mondat lavinaként indítja el az események folyását. A maradék 20-30 perc a legintenzívebb, mégis egyensúlyban lévő része a filmnek. Az emberek és boszorkányok hada megtámadja a vajákok kiképző központját, és a brutális, látványos és pörgős harcok lassú, sokatmondó jelenetekkel váltakoznak. Varázslatok, varázsitalok, súlyos fegyverek és régóta elnyomott érzelmek kerülnek elő a harcok során.

Az utolsó pár perc nemcsak a csöndes búcsú, de az új kezdet reményével is szolgál.

A történet egyszerű, letisztult és briliáns. Fordulatok, feszültség, fájdalom, elfogadás és remény. Sikerült 83 percben annyit és még többet összefoglalniuk, mint a Vaják első évadának 8 részében.

„Nem szeretem az anime műfaját”

Azokhoz szólnék, akik azért rettennek meg a filmtől, mert anime. Nem szeretik az általánosságban vett stílust, a szinkront stb.

Ez a film egy mestermű.

Vaják: A Farkas rémálma
Vaják – A Farkas rémálma: Mary McDonnell, mint Lady Zerbst. Kredit: NETFLIX © 2021

A tájképek, a megjelenítés sokszor olyannyira gyönyörű, mintha egy valódi festményt látnánk. Persze minden más, az emberek, a tárgyak, lények nem próbálnak meg élethűek lenni, de tökéletes precizitás jellemzi azokat is.

A hang és a szinkron pedig szintén tökéletesen teljesített. Minden zene megadta a régi és misztikus idők különleges hangulatát. A csend mindig határozott és erős volt, szinte mondanivalója volt annak is. A magyar szinkron pedig makulátlan. Mindenki magához illő hangot kapott, a fordítás is a helyén volt.

Vagyis…

Vaják: A Farkas rémálma
Vaják – A Farkas rémálma: Lara Pulver, mint Tetra. Kredit: NETFLIX © 2021

A Vaják, a farkas rémálma című film története nem túl nagy szám, ám mégis olyan elemekkel dolgozik, ami által izgalmas, fordulatos és élvezhetővé válik. A filmet rajongók, de érdeklődők is ugyanúgy élvezni tudják és nem lesz érthetetlen számukra. A Vaják sorozat követőinek azonban kötelező darab. Ezáltal sokkal érthetőbbé, letisztultabbá válik a világ, amiben Gerald, Ciri és Yennefer próbál túlélni. Na és persze azt is megérthetjük, hogy Gerald miért olyan, amilyen.

De annyit elárulhatok, hogy nem esett messze az alma a fájától…

Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Zai Vivien
Zai Vivien
Sziasztok, Vivi vagyok! Igazi sorozat és filmfüggő vagyok. Leginkább az elgondolkodtató tartalmakat szeretem, vagy az akciódús jeleneteket. Nem véletlenül, mivel óriási képregényrajongó vagyok. Kiskoromtól kezdve a mindennapjaim része volt Pókember, Batman, Catwoman, Buffy stb. A filmek terén örök rajongója leszek a klasszikus, régi romantikus filmeknek. Másfél óra tömör gyönyör a legtöbb és néha igazi kincseket lehet találni. Az életem másik meghatározó része bölcsészként az irodalom, minden mennyiségben. A klasszikusoktól az abszurd posztmodernig mindent elolvasok.

Hasonlóak

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Radics Béla, a megátkozott gitáros (2023) kritika

Vannak emberek, akiknek az élete könyörög a megfilmesítésért. Ilyen volt például Radics Béla, a...