szombat, április 20, 2024

Trending

Hasonlóak

Vaják – 1. Évad (The Witcher: Season 1 – 2019) [Kritika]

Bevezetésként csak egy gondolatot szeretnék az Olvasóval megosztani. Jó ideje szerettem volna -és a sorozat ledarálása óta még inkább szeretnék- megismerkedni Sapkowski világával, a könyvek és a játékok által is. Bár ez eddig fájóan elmaradt, a sorozat szempontjából mégis ideális volt. Igaz, kicsit nehéz volt eligazodni az adott világban, de ez senkit ne tartson vissza, aki hasonló cipőben jár. Ugyanis volt egy megvilágosodásom. Előzetes elvárások nélkül nekivágni valaminek pedig igazán príma érzés. Szóval, ha már itt tartunk, aki az „új Trónok Harcára” számít, az inkább maradjon Westerosnál. De pattanjunk is nyeregbe, a mindenféle ocsmány szerzetek már várnak ránk.

A Vaják legnagyobb erőssége egyértelműen Henry Cavill Geraltja. Cavill soha sem tartozott a kedvenc színészeim közé és jó ideig a potenciált sem láttam benne. Ám nyugodtan elmondhatjuk, hogy az elmúlt években minden téren óriásit fejlődött, ami most Geraltnál remekül jön ki. Persze a profizmushoz nagyban hozzájárul, hogy ő maga is rajongó, és ennek nézőként csak előnyét látjuk. A vaják minden mordulása aranyat ér, príma mészárlásokat rendez és esetenként egészen bölcs is. Cavill remekül hozza a vérbeli bad-ass karaktert és szerencsére ambivalenciáját is sikerrel jeleníti meg. Mindössze annyi a baj, hogy történetszálát helyenként eléggé elhanyagolják.




Természetesen mind Ciri, mind pedig Yennefer szála tartogat izgalmakat, ám mindkettőben vannak bökkenők. Yennefernél remekül ráéreztek az alkotók, micsoda potenciál van a karakterben, az útban amit bejár. És mintha pont ez a potenciál lett volna a cselekményszál veszte, számomra ugyanis Yennefer túlságosan előtérbe van helyezve, esetenként még Geraltnál is jobban. Ez persze köszönhető annak is, hogy saját különlegessége mellett kedvenc vajákunknak is fontos helyet foglal el szívében, amivel nem sokan dicsekedhetnek. Harmadikként pedig itt van nekünk Ciri szála. Az ifjú hercegnő menekülése kellően izgalmas, ám a ködösítés és késleltetés sokszor megy a történet rovására.

A sorozat talán legnagyobb hibája, hogy egy-két epizód egyértelműen töltelék szerepet játszik csak. Ám ez semmiképp sem a Ciri-t játszó Freya Allan hibája, aki Anya Chalotra-hoz (Yennefer) remek munkát végez, és ez a színészgárda nagy részéről elmondható. Sajnos azonban Mimi Ndiweni (Fringilla) és Eamon Farren (Cahir), a fő „rosszfiúk”,pont a gyengébb láncszemek közé tartoznak. Ebben persze nagy szerepe van elhanyagoltságuknak, ami az egész nilfgaardi fenyegetésről elmondható sajnos. Bár a díszletekbe néha vegyülnek meglepően steril elemek és a speciális effekteknél is helyenként kilóg a lóláb, ami főleg ekkora költségvetésnél lehet meglepő, összességében elég jó látványvilág csábít minket kalandozásra. A fantasy és horror elemeket is szépen vegyítik az alkotók, a Toss a Coin to Your Witcher pedig méltán lesz sláger, a sorozatba való beemelése különösen jó ötlet volt.


Vaják - 1. Évad
Összességében
Stílusos és magával ragadó sorozat lett a Vaják, ám jócskán találkozunk kihagyott ziccerekkel és kisebb hibákkal. Reméljük a következő évadok tanulnak a bakikból, ám addig is elégedetten dúdolhatjuk, hogy....Toss a Coin to Your Witcher .
Pozitívumok
Remek főhős
Príma hangulatteremtés
Bad-ass faktor kimaxolva
Negatívumok
Szerkezeti bukkanók
Karakterek elhanyagolása/erőltetése
80
Értékelés
Erdei Róbert Bence
Erdei Róbert Bence
Robi vagyok, kezdő bölcsész és közép-haladó művész. Kisfiúként a filmezés volt a nagy szerelem, mostanra inkább az írás és a fotózás foglalkoztat. Ez persze nem tart vissza attól, hogy kritikákat írjak vagy egyszer talán forgatókönyvet. Jelenleg a PPKE-BTK-n hallgatok filmelméletet és filmtörténetet.