péntek, április 19, 2024

Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása (Angel Has Fallen – 2019) [Kritika]

A Columbia és a Millenium 2013-ban néhány hónap különbséggel küldte moziba a Támadás a Fehér Ház ellen (hazai premier: április 4.) és Az elnök végveszélyben (hazai premier: augusztus 29.) filmjét, melyek cselekményükben alig különböztek. Ha mindenképpen meg kell említeni néhány különbséget: míg az előbbiben az Egyesült Államok elnökét túszul ejtik és a hős megmentő egyedül tevékenykedik (két szálon fut a cselekmény), utóbbiban maga is részt vesz a rosszfiúk kiiktatásában. A Támadás a Fehér Ház ellen hős megmentő karaktere a nyitójelenetben végignézi a First Lady halálát, ami miatt elhagyja az elnöki testőrséget és csak a támadás hírére tér vissza.




A Gerard Buttler alakította Mike Benning ügynök személye akciófilmes mértékkel (de csak azzal) jobban kidolgozott, a folytatások az ő életében bekövetkező változásokról és az aktuális elnökkel való viszonyáról szólnak.  A 2016-os második részben Londonban kell helyt állnia, miközben felesége otthon gyermeket vár. 2019-ben immár családos emberként tér vissza, bőven van mit veszítenie, a sok akció is megbosszulta magát, állandó szédülés és fejfájás kínozza, amit eltitkol mások elől. Trumbull elnök (Morgan Freeman) őt akarja a titkosszolgálat élére, neki pedig választania kell, elvállalja a pozíciót vagy terepen marad, esetleg leszerel. Mikor az elnök horgászni megy, leghűségesebb testőre is elkíséri, azonban valaki támadást intéz ellenük és a gyanút Banningre tereli. Trumbull kómába esik, rajtuk kívül mindenki meghal, nincs, aki tisztázza, így magának kell kézbe vennie a dolgokat. Elárult, tőrbe csalt ügynökökről kismillió film készült, újdonságot vagy csodát ne várjunk.

A Die Hard, A Sakál, az Elrabolva, A szökevény, A harc mestere, A mesterlövész (a Snipes és a Wahlberg féle is), illetve rengeteg más, hasonló témájú (egy kaptafára készülő) film egyvelegét kapjuk, A sötét lovagra hajazó jelenet már csak hab a tortán a maga CGI orgiájával. A harmadik rész ugyanakkor tudja, amit tudnia kell: tűzpárbaj, autós üldözés, közelharc, sok robbanás, cserébe sekélyes sztori és béna dialógusok. Banning elindul, és akik elárulták, tudják, hogy elindult. Nyakában a titkosszolgálat, az FBI, kommandósok, zsoldosok, a rendőrség és néhány túlbuzgó polgárőr, de ő csak megy, hogy tisztázza magát és pontot tegyen az ügy végére. Meg persze megöljön mindenkit, aki ebben meg akarja akadályozni. Mi tudjuk, ő kezdetben csak sejti, hogy ki és miért árulta el, a háttérben pedig – ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott – egy belső ember és az Egyesült Államok ügyeletes ellensége áll.

Az akciófilmekben sokszor megjelenik a világpolitika, az elnök személye pedig mindig valamilyen irányvonalat képvisel, jelen esetben egy békére törekedő, megfontolt, a hadi kiadásokat szigorúan számon kérő emberről van szó és ez nem mindenkinek tetszik. Nagy dolgot persze ne várjunk, az elsődleges cél továbbra is a szórakoztatás. A túljárni a másik eszén, miközben kibeszélünk a nézők felé és elmondjuk, mit miért csinálunk (hiszen a másik nyilvánvalóan nem tudja), de közben mégis bénák vagyunk már-már kacagtató, a logikai és dramaturgiai bukfencekről, bakikról nem is beszélve. A panelek, sablonok, copy paste beszólások rendre más filmeket juttatnak eszünkbe. Üde színfolt a remeteként élő, összeesküvés elmélet-hívő, vietnami veteránt alakító Nick Nolte megjelenése, de az egész olyan, mintha a Tropic Thunder 2-ből rántották volna elő. A harmadik rész a tengeren túl a vártnál erősebben nyitott, így az optimistábbak máris negyediket emlegetnek. Space Has Fallen?

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés5 Votes
67


Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása
Összességében
Szépen illeszkedik a „Fallen” sorozatba és hozza azt, amit az ember egy akciófilmtől elvár, de nem többet.
Pozitívumok
Látványos akciójelenetek: tűzpárbaj, autós üldözés, közelharc, robbanások
Amíg meg nem szólal valaki, kifejezetten élvezhető
Nick Nolte elviszi a show-t
Ütős zene
Negatívumok
Amikor megszólal valaki
Érezhetően nem a rajongók követelése miatt készült
Láttunk már mindezt, csak legfeljebb nem így és ebben a sorrendben
A CGI itt-ott elég bénácska
A leszámolós jelenet végét Shakespeare is megirigyelhetné
65
Értékelés

Friss

City scape, avagy Budapest sokféle arca: Az Álmatlanság című kiállításon jártunk a Zikkurat galériában

Alvászavar, insomnia, alvásképtelenség. Sokan küzdenek ezzel a problémával. A Zikkurat galériában olyan képzőművészek alkotásait...

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...

Hasonlóak

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...