Azt hiszem, éppen ilyen filmkért érdemes moziba járni. Az Életrevalók alkotói újra a közepébe találtak. Ha nem jelentek volna meg a film végét záró feliratok mellett a történet valós szereplői, akkor is tudtuk volna, hogy igen, ez az élet, ez a történet valahol a valóságban gyökerezik.
Bruno Haroche (Vincent Cassel – Árok) és Malik (Reda Kateb – Zero Dark Thirty: A bin Láden-hajsza) két, szoros együttműködésben dolgozó zsidó szervezet (Fészek, Igazak hangja) vezetője. Bruno és Malik nem tesz többet és kevesebbet, mint kitöm egy óriási rést a társadalom szövetében: felkarol olyan, sokszor súlyos esetnek ítélt autistákat, akiket az állami intézetek éppen kezelhetetlenségük miatt elutasítanak.
De ők nem. Lovagolni viszik őket, korcsolyáznak velük, etetik, megnyugtatják őket, megpróbálják visszavezetni a társadalomba, egyszóval embernek tekintik őket és nem betegnek.
A film erről szól. Nem többről és kevesebbről, mint arról a szűnni nem akaró, magánéletet, fáradtságot is bezúzó elszántságról, lelkesedésről, elhivatottságról, ahogy ezek az emberek élnek. Az ő hétköznapjaikat követjük majdnem két órán át, és nem ununk bele. Mert ebben az életben van kihívás dögivel, de humor is van, mosoly és megható pillanatok, melyek nem ragadnak a sziruptól, de mégis hatnak. Ezt csak olyan alkotók képesek vászonra vinni, akik igazán értik a szakmájukat.
A történet több szálon fut. Megismerjük Bruno életét. Megismerjük egy (eddig az utcán csellengő) frissen megjelenő önkéntes beilleszkedésének történetét. Megtudjuk, hogy a szervezetet állami vizsgálatnak vetették alá, melynek eredménye akár bezárással is fenyegethet. Bepillantunk a nappali otthon munkájába, ahol (hiába zsidó szervezetről van szó) éppúgy dolgozik muszlim, ahogy zsidó, ahol nincs faji, nemi megkülönböztetés, csak a feladat van: a befogadott autisták jóléte.
Ez a film felemlő, vicces, könnyfakasztó, és mindez minden manír, rájátszás, hatásvadász jelenet nélkül. Vincent Cassel és Reda Kateb tökéletesen játszák szerepüket, az ember megszereti őket a film végére, sőt, szeretne olyanná válni, mint ők.
Hát igen, bennem, aki nem vagyok szentimentális alkat, a stáblista alatt ez a gondolat fogalmazódott meg: szeretnék jobb ember lenni.
Miért érdemes moziba járni, ha nem ezért?
