Tegnap, legnagyobb örömünkre befutott a jövő májusban érkező, Godzilla: A szörnyek királya második előzetese, melyben jobban szemügyre vehettük a címszereplő szörny, három új ellenségét. Mi pedig azonnal össze is gyűjtöttük nektek, hogy mit érdemes tudnotok róluk.
Mothra
Mothra egy óriási moly istenség, aki a eredeti Godzilla-filmek legnépszerűbb és legtöbbet szerepeltetett szörnye Godzilla mellett. A legtöbb lénnyel ellentétben, általában a jó oldalon harcol, azt azonban nem tudni, hogy Michael Dougherty jövőre érkező mozijában melyik fél mellé áll majd, de egyelőre ellenségként van számon tartva. Először 1961-ben, a Mothra nevezetű alkotásban tűnt fel. Legfőbb erőssége, hogy hatalmas szárnyaival erős széllöketeket tud generálni. Gyönyörű, de ugyanakkor halálos teremtmény.
Magassága: 16 méter
Szárny fesztávolság: 244 méter
Rodan
Rodan egy pteranodonra emlékeztető kaidzsu. Először 1956-ban tűnt fel egy szóló filmben, később pedig a nagy sikerre való tekintettel a Toho úgy döntött, hogy összeereszti őt Godzillával. A két óriáshüllő alapvetően ádáz ellenségei egymásnak, de volt már példa arra is, hogy összefogtak egy nagyobb veszedelem legyőzése érdekében. Hogy most is ez lesz-e a helyzet azt egyelőre titok övezi. Rodan, Godzillához hasonlóan egy nukleáris kísérlet következtében jött létre. A MonsterVerse féle változatot egy működő vulkán belsejében találja meg a Monarch. Tüzes leheletével bármit képes lángba borítani.
Magasság: 50 méter
Szárny fesztávolság: 265 méter
King Ghidorah
A három új szörny közül messze King Ghidorah a legnagyobb, legerősebb és leggonoszabb teremtmény. 1964-es bemutatkozása óta, egyértelműen ő Godzilla legfőbb ellensége. Sőt, az egyik eredeti japán alkotás csavarja az volt, hogy a szörnyek királya egyedül nem is tudta legyőzni őt, ezért szövetkeznie kellett Mothrával és Rodannal. Hogy a Warner filmje is erre a fordulatra játszana, azt egyelőre nem tudni, de, ha nem így lenne, akkor Godzillának keményen oda kell majd tennie magát, hiszen az előzetesekből is jól látszik, hogy Ghidorah bizony nem kis méretbeli előnynek örvend. Azt viszont már biztosra tudjuk vele kapcsolatban, hogy a Monarch a Déli-sarkon talált rá jégbe fagyva. Hatalmas szárnyaival hurrikán erejű szelet képes generálni, testén elhelyezkedő electro-receptorainak köszönhetően pedig villámokat is tud generálni.
Magasság: 158 méter
Godzilla
Ezen talán senki sem lepődött meg! Hiszen, nyilván egy Godzilla filmben felbukkan majd a címszereplő giga kaidzsu is. Abban viszont csak reménykedni tudunk, hogy a 2014-es első filmmel ellentétben ezúttal sokkal többet lesz jelen a színen és karakteresebb szereplője lesz a történetnek. Először Ishirō Honda, 1954-es Gojira című filmjében tűnt fel. Az ezt követő évtizedekben pedig nem kevesebb, mint további 32 egész estés moziban találkozhattunk vele, amiből kettő, amerikai remake volt. Ahogy a legtöbb, Godzillához köthető lény, úgy maga a főszörny is egy nukleáris kísérlet következtében született meg. Jól látható, masszív testfelépítése és ereje mellett képes kék színű, atomsugarat is kilövelni a szájából. Például ezzel sikerült legyőznie a MUTO-kat is a négy évvel ezelőtti filmben.
Magasság: 150 méter
Kong (?)
Az amerikaiak kultikus óriásszörnyének feltűnését egyáltalán nem mondjuk 100%-ra, de mivel a 2020-ban érkező Kong vs. Godzilla előtt ez lesz a legutolsó alkotás, így több, mint valószínű, hogy legalább egy kis szerepe lesz majd. Ha nem is a fősztoriban, de a stáblista után sanszos, hogy megmutatják nekünk, hogy hol van éppen és mire készül. És talán arra is választ kaphatunk, hogy mi ugrasztotta össze a filmtörténelem két legikonikusabb szörnyét. De mint mondtam, ez csak szimpla feltételezés a részünkről.
Magasság: 100 méter