A Fekete telefon című novella Joe Hill tollából származik, ahogyan a NOS4A2 és A kulcs a zárját (Lock&Key) is. A sok sikeres Stephen King adaptáció után úgy néz ki, hogy az ifjabbik Kingre is egyre nagyobb figyelem irányul. A Fekete telefon után pedig egyre biztosabb, hogy elkezdett kilépni az apja arányékából, hiszen a novellából készült adaptáció hatalmas sikernek örvend és ez nem véletlen. Lássuk, hogy miért is működik igazán Scott Derrickson legújabb rendezése.
A történet főhőse Finney (Mason Thames – For All Mankind), aki édesapjával Terrence-el (Jeremy Davis – A ház, amit Jack épített) és húgával Gwennel (Madeleine McGraw – A Mitchellék a gépek ellen) éli mindennapjait. Közel sincs egyszerű élete, hiszen az iskola lúzerének számít, a családon belül is vannak problémák, ráadásul még a Portyázó (Ethan Hawke – Az Északi, Holdlovag) nevű gyerekrabló is fogjul ejti. Vajon sikerül megszöknie Finney-nek? Vajon időben megtalálják őt a nyomozók? Vajon ki lesz a fekete telefon tulsó oldalán, amikor megcsörren? Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk.
Scott Derrickson újfent nagyot rendezett. Megannyi középszerű film (Ördögűzés: Emily Rose üdvéért, Amikor megállt a Föld) után a Sinister hozta meg számára a hírnevet és a sikert. Olyannyira, hogy egészen a Marvel Filmes Univerzumig repült és ő rendezhette Doctor Strange eredet sztoriját. A második filmből már távozott személyes okokra hivatkozva, de a későbbiekben kifejtette, hogy személyes vonzatok miatt inkább a Fekete telefon megrendezése mellett döntött.
És milyen jó döntés volt, hiszen a filmen maximálisan érződik az a fajta odaadás és érzékenység, ahogy a témához nyúl. Realista ábrázolásmódja, hihetetlenül erős és nyomasztó atmoszférát teremt. Azonban mivel egy King adaptációrol beszélünk így a misztikum sem maradhatott ki a történetből, így ez egy kicsi reményt biztosít mind a főhősnek, mind pedig a nézőnek, ezzel pedig enyhít is egy kicsit az alkotás sötét hangulatán. Olykor azonban a frászt hozza ránk egy-egy pazarul elhelyezett és alkalmazott jumpscarrel.
A szereplőkre sem lehet panasz. Egy jó King adaptációhoz híven ismét nagyon jó gyerek karaktereket kapunk, pazar színészi alakításokkal. A Finney-t játszó Mason Thames minden megmozdulása hiteles. Az alkoholista apát alakító Jeremy Davis is talán joggal lehet azt mondani, hogy élete alakítását nyújtja. A Portyázó szerepében Ethan Hawke lubickol és végre igazán megmutathatta, hogy mire is képes. Nem volt könnyű dolga, hiszen az egész film alatt maszkban van a karakter, mégis olyan kiszámíthatatlan és pont emiatt végtelenül vérfagyasztó a jelenléte. Ettől függetlenül nem szabad elmenni a Fekete telefon igazi sztárja mellett. Madeleine McGraw, amellett, hogy irtózatosan aranyos és a történet egyik fő mozgatórugója, neki írták a legtökösebb és legviccesebb szövegeket. Rendkívül szórakoztató nézni minden megmozdulását/megszólalását.
Sajnos azonban nem minden arany, ami fénylik és ennek a mozinak is megvan a maga gyermekbetegsége. Ez pedig nem más, mint a végtelenül együgyü és végtelenül sztereotíp nyomozópáros, akik olyan jellegetlenek és keveset vannak használva, hogy nélkülük is simán működhetett volna a film. Ezt leszámítva a Fekete telefon egy pazar film lett és műfajának talán az egyik legjobbja. Mindenképpen érdemes megnézni. Ezt a Sávval Szembenes srácok is megerősítik, hiszen 25 perces podcast adásukban a film mélyére ásnak.
