csütörtök, december 5, 2024

Trending

Hasonlóak

A ház, amit Jack épített (The House That Jack’s Built – 2018) [Kritika]

A nemtörődömség, a közönyösség  társadalmunk nagy problémája, jellemzője. Hiába tudtuk, tudjuk, hogy „vétkesek közt cinkos aki néma”, nem teszünk ellene. Láthatjuk, hogy a történelem legsötétebb tetteinek megtörténtéhez nemcsak elkövetőkre, de azt engedőkre, eltűrőkre is szükség volt és van. Lars von Trier legújabb filmje, ház, amit Jack épített valami borzasztóan, kíméletlen társadalomkritikával és néha humorral fűszerezve tárja elénk azon világ torzítottképét, amelyben élünk.

Jack egy kíméletlen, roppant intelligens pszichopata, aki tizenkét évet tölt emberek meggyilkolásával, a film pedig az általa öt legfontosabbnak ítélt incidenst járja körbe. Eközben a főszereplő Bruno Ganz karakterével, Verge-dzsel beszélgetve próbálja ideologizálni tetteit. Rejtélyes beszédpartnere egyfajta antitézisként igyekszik ráébreszteni őt arra – és egyben a néző tudtára is adni -, hogy amit tesz, megbocsájthatatlan, semmilyen körülmények között nem elfogadható, és csupán saját, maszkulin, narcisztikus és egocentrikus énképének kivetülése. A fő kérdés azonban, hogy ez mennyire reflektálja az erőszakkultuszt, amiben mi, a nézők létezünk.

Matt Dillon karrierjének legkiemelkedőbb alakítása ez, és vérfagyasztóan testesíti meg a karaktert, aki embereket öl, és ebben teljes örömét leli. Nincsenek érzelmei, munkája sem jár eufóriával, nincs senki az életében, akivel törődne, de olyan sem, aki vele – kreativitását embertársai kivégzésében éli ki, folyamatosan undorítóbb és förtelmesebb halál módszereket és -helyzeteket ötölve ki. Az érdekes az, hogy a bemutatott áldozatok esetében gyakorlatilag hiányzik a háttér, és megszemélyesítés sincsen: csupán karakterek, akiknek meg kell halniuk. Az irónia a helyzetben az, hogy pontosan úgy látjuk így őket, ahogy maga Jack is. Bugyuta, naiv, esetlen nőkként, akik teljesen ki vannak szolgáltatva ennek a könyörtelen férfinak – sőt, a rém talán úgy érzi, hogy meg is érdemlik, és magasztosabb célt szolgálhatnak az ő művészi elképzeléseiben.

A ház, amit Jack épített folyamatosan provokálja a nézőt, és egyre brutálisabb, szörnyűbb helyzeteket tár elé, szinte feltéve a kérdést: „Még ezt is megtehetem?” Ugyanis ez az egyik központi tematika: hogy az emberiség mit meg nem enged magának másokkal és a természettel szemben. Hogy állandóan kizsákmányolják egymást, hogy a lelki és fizikai bántalmazók csupán szavakkal próbálnak megbocsátást nyerni, hogy a hatalmi pozícióban lévők a lehető legnagyobb mértékben használják ki mindenki mást, és így tovább – ugyanis nincs következmény, nincs büntetés, nincs felelősségre vonás.

A néha túlzottan elnyújtott, de fájdalmasan közelről mutatott jeleneteket elmélkedések kapcsolják össze, ami egy igazán ironikus, sajátos hangulatot varázsol: mintha az alkotás folyamatosan önmagát vitatná, és reflektálna a látottakra. Ez egyrészt tompítja a mészárlás borzasztó hatását, másrészt a közvetlen vérengzés fölé emeli a tematikát, kitekintve a mi valóságunkba. Ez roppant informatív és érdekes, de egyben bizarr, hogy a film önmagát próbálja megmagyarázni, miközben nézzük. A végére kissé szájbarágóssá válik, és indokolatlan a két és fél órás játékidő is. Ettől függetlenül rengeteg téma kerül említésre, és döbbenetes, hogy milyen összefüggéseket hoz az író-rendező, miközben valami hihetetlen, szürreális módon még a humort is képes becsempészni.

Amennyire öncélú és önreflektáló a film Lars von Trier munkásságára és stílusára, annyira egy globális értelmezése annak a maszkulin erőszakkultusznak, az aki-kapja-marja hozzáállásnak, ami uralja jelenleg a világot. Ettől elég disszonánssá válik, viszont ha az embernek van gyomra a kegyetlenkedéshez, akkor egy végtelenül érdekes és sajátos művet kap, ami mellett kétségtelenül nem lehet elsétálni semleges érzésekkel. Kiborító, meghökkentő és megbotránkoztató, de ezzel párhuzamosan egyedi megvilágításba helyezi azt a macsó látásmódot, amivel találkozhatunk a hétköznapokban és a popkultúrában, ahol szinte állandóan az erőszak a problémamegoldás preferált módszere.

A ház, amit Jack épített egy kegyetlen tükre a társadalmunkban rejlő problémáknak, amely megragadja azok gyökereit , és egy eltúlzott, néha már burleszk képet fest róluk, mindezt egy szinte idealizált, megállíthatatlan és elfoghatatlan, az emberi moralitástól, jóindulattól és lelkiismerettől kötetlen sorozatgyilkos lencséjén keresztül. Felháborító, mert ha kijövünk a moziból, és beleolvasunk a hírekbe, pontosan ilyen ügyekkel szembesülhetünk. És mi minden történik még, amiről nem hallunk. Jack kétségtelenül a nyers erőszakból, az impulzív reakciókból és a határtalan nemtörődömségből épített házat; a kérdés az, hogy ennek alapjai mennyire térnek el attól, amiben mi is élünk.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés17 Votes
73
A ház, amit Jack épített
Összességében
A ház, amit Jack épített egy brutális, förtelmes elmélkedés a társadalomról, illetve annak és a popkultúrának az erőszakkal való megszállottságáról, amely nyers, szégyentelen jeleneteivel még a legedzettebb nézőket is próbára teszi, viszont mindez alatt igazán komoly és elgondolkodtató kérdéseket tesz fel.
Pozitívumok
Matt Dillion rémisztően hiteles alakítása
Kőkemény társadalomkritika
Felhívja a figyelmet a maszkulin erőszakkultuszra
Negatívumok
Borzasztó gyilkossági jelenetek
Esetenként túl hosszú
A végére szájbarágóssá válhat
80
Értékelés
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/