Aki nem berzenkedik az európai sorozatoktól és meg meri kockáztatni, hogy egy filmiparáról nem túl híres ország alkotását is műsorra tűzi magának, az talán ismeri az Undercover című sorozatot. Az európai, 2×10 részes krimi, meg kell hagyni, nem lesz a legismertebb alkotások egyike, de aki belemerül a beépülő főhős történetébe, bizony ott is marad. A sorozat jó, izgalmas, és hűen az európai szokásokhoz kissé mélyebb, mint tengerentúli rokonai. A fedett ügynök, Bob Lemmens arra vállalkozik, hogy beépül a helyei meth-gyártó maffia soraiba. Ügynöknő társával szállást bérel egy kempingben, melyek egyik faházában lakik a hálózat főnöke, Ferry Bouman…
De miért olvasok itt állandóan a sorozatról, teheti fel a kérdést a cikk okvasója. Azért, mert a Ferry című film ennek a bizonyos főnöknek az előtörténetét dolgozza föl egészen addig a pontig, hogy Ferry és a kemping örök barátságot köt.
A film egyébként egyedül is megállja a helyét. Ha valaki a sorozat ismerete nélkül kezd bele, egy megfelelően furcsa krimit kap viszonzásul. A furcsaság a hangvételnek köszönhető. Ferry ugyanis igazi bűnöző, a fő-főnök verőembere, erőszakos rosszfiú. Mégis van benne valami szerethető, mely később visszaköszön a sorozat epizódjaiban. Ismerjük már ezt a karaktert: a kedves bűnöző alakját, aki bár rosszakat tesz, de valahogy csak rosszfiúkat bánt, aki öl ugyan, de mégis mintha joga lenne rá, csak olyanokat küld a másvilágra, akiket mi is oda küldenénk. Ferry, a rosszfiú így nem is olyan rossz.
A történetről nem érdemes sokat írni, mert azzal ellőnénk pár fordulatot. A lényeg, hogy Ferry-t, a fogdmeget elküldik más rosszfiúk után, ő el is megy, és ami aztán történik, az egyenesen visz a sorozatbéli kempingbe.
A film tehát egy tisztességes, nem túl látványos gengszterfilm. A hangulata pedig félúton van a könnyed és a komoly között. Nem bagatellizál, de mégis halványan érzünk benne némi (angolszász, ravaszagypuskacső ihletésű) iróniát, melankóliát, közvetlenséget, mely által szimpatizálni kezdünk főhősünkkel. Lényegét viszont akkor fedezhetjük fel igazán, ha ismerjük a rá következő sorozatot. Ekkor válik érthetővé és elfogadhatóvá az amúgy kifejezetten idealizált befejezés, a szereplők sorsa, és úgy egyáltalán az egész hangulata.
Úgy vélem, hogy a filmet akkor érdemes megnézni, ha utána belevetjük magunkat a sorozatba, melynek hangulata ezen előzményfilmhez lépest sokkal sötétebb és komolyabb. A Ferry tehát egy élvezhető, könnyed bevezető egy nem is olyan könnyed, hosszú történethez.
