péntek, október 11, 2024

Trending

Hasonlóak

A srácok a szomszédból: The Boys 2. évad (The Boys Season 2 – 2020) kritika

Alan Moore – a legendás Watchmen-képregények alkotója – nemrég egy interjúban kelt ki elég durván a szuperhős-filmek ellen. A veterán alkotó egyenesen járványhoz hasonlította a szuperhősök hatását, mely a népesség infantilizálódását okozza. Véleménye szerint ezeket a karaktereket gyerekek szórakoztatására találták ki és régen rossz, ha felnőttek ilyen figurákat néznek. Remélem, mielőtt Moore teljesen pánikba esik, vet egy pillantást a The Boys-ra, ami bizonyos szempontból az ő munkásságának nyomdokaiban lépked.

Kép: collider.com

Mint azt már a félévad kritikában is írtam, a sorozat első évadja igencsak magasra tette a lécet. Hogy a második évadnak sikerült-e megugrania azt?
Igen, határozottan.
Hogy berezgett-e a léc?
Igen, határozottan.




Ám még mielőtt valaki elkeseredne, leszögezném, ez semmiképp sem a második évad hibája. Az első úgy robbant be, mintha csak Frenchie bütykölte volna. Egy pörgős-mocskos-véres-vicces világba vezetett be minket. És ugyan megvoltak a maga árnyalatai, a hangsúly inkább a figyelem megragadásán volt.
Ezzel szemben az új évadnak valamivel hálátlanabb feladat jutott. Néha ugyanis kicsit le kellett ülnie és elgondolnia, melyik történetszál/karakter merre is tartson. Ennek köszönhetően az évadzáró sem volt az a tipikus finálé harminc tonna „tűzijátékkal”, tejszínhabbal és csokireszelékkel a tetején.
A tempóváltás csak aprócska döccenést eredményezett, nem teljes kisiklást. Az izgalom folyamatos, az évad bővelkedik fordulatokban, poénokban és drámában – a szó lehető legjobb értelmében. A sorozat világának háttere is szépen épül, na meg persze a szereplők is haladgatnak.

Kép: digitalspy.com

Butcher (Karl UrbanRed) és Homelander (Anthony StarrOutrageous Fortune) kiteljesedni látszik – hihetetlen, hogy milyen imádni való ez a két rohadék –, Maeve (Dominique McElligottKártyavár) és még jó páran ráálltak a fejlődés pályájára, a partvonalon pedig egy csomó érdekes karakter várakozik rá, hogy többet mutathasson magából. Ezt a többet pedig úgy is érthetjük, hogy mindent.

A második évad nagy figyelmet fordít rá, hogy szereplői mélyére ásson, ez pedig sokszor brutális társadalomkritikákat vagy keményvonalas polgárpukkasztást jelent.
Komolyan.
Nincs szarozás. A média, korunk társadalmi rendje, politikája, kultúrharca és más szélsőségei mind megkapják a magukét, hol humorosan, hol pedig véresen komolyan. De szerencsére Eric Kripke showrunner és társai saját műfajukból sem restek rendre viccet csinálni. Igaz, ennek néha az akciójelenetek is áldozatul esnek, de ha őszinték akarunk lenni, a The Boysnak nem is a folyamatos darálás a lényege. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, mind tudjuk miért.
Ha viszont tényleg beizzítják a vásznon a cséplőgépet, nagyon hangulatos balhékra lehet számítani. Az atmoszférateremtéshez pedig továbbra is nagyban hozzájárul a remekül megkomponált és összeválogatott soundtrack.
Ha valaki kíváncsi lenne mire is számítson a sorozat hangulatával kapcsolatban, mindenképp érdemes szemezgetni egy kicsit a felvonultatott számok közül. Csak aztán a vizuális tartalom nehogy arcon csapja.

Kép: collider.com

A második évad után nyugodtan kijelenthetem: a The Boysnak minden esélye megvan rá, hogy egy igazán kultikus sorozattá nője ki magát.
Viccelek, ezt már most megtette. Metsző aktualitásával, lendületével, színes karaktereivel és sokrétű humorával az elmúlt évek – figyelemre méltóan erős – mezőnyének kiemelkedő darabja. Az alkotók igyekezetét látva pedig a következő évad is jól összerakott alkotásnak ígérkezik.



Erdei Róbert Bence
Erdei Róbert Bence
Robi vagyok, kezdő bölcsész és közép-haladó művész. Kisfiúként a filmezés volt a nagy szerelem, mostanra inkább az írás és a fotózás foglalkoztat. Ez persze nem tart vissza attól, hogy kritikákat írjak vagy egyszer talán forgatókönyvet. Jelenleg a PPKE-BTK-n hallgatok filmelméletet és filmtörténetet.