Ez a történet meglehetősen egyszerű. És ezzel semmi baj nincs. Az egyszerű történeteknek is lehet mondanivalója, csattanója, sőt, akár katarzisa is. A probléma ott kezdődik és végződik (ha már a sztori lényegét érintjük), ha nem tudunk mit kezdeni magával a történettel. Márpedig, érzésem szerint, ebben a filmben az alkotók tanácstalanok voltak.
Hogy miről szól a film? Két kapcsolatról. Egy: az okos fiú megismerkedik egy szép lánnyal, szerelmesek lesznek, aztán a fiú meghal, mert lelövi egy bankrabló. Kettő: a gyászoló lány megismerkedik egy elkeseredett férfival, akiről kiderül, hogy valami köze van az előző fiú halálához.
Úgy tűnik, hogy ezzel elárultam a film egy lényeges elemét, csakhogy ez nem igaz. Már az ismertetőből kiderülnek ezek az információk. És ezt követően mi történik? Már ez a kérdés sem igazán értelmezhető, mivel az okos fiú halála után a történetet szeletekben kapjuk meg. Hol az okos fiú és a szép lány kapcsolatáról tudunk meg valamit, hol az elkeseredett férfiról és az elkeseredés okáról, hol a haláleset utáni történéseket látjuk, hol azt, hogy mi történt a régmúltban. A film erről szól: szeletekről, melyek normális sorrendben is jöhettek volna egymás után.
A bevezető képkockákból kiderül, hogy a fiú nagyon okos, mert egyesíti a múltat és a jövőt valamilyen egyenletben, mely simán lepipálja Einsteint, és mely teóriából kiderül, hogy a múlt és a jövő összefüggnek és egy hatalmas egységet alkotnak. Huh!
Ezzel a felvezetéssel az ember úgy nézi végig a filmet, hogy biztos lesz benne egy csavar, egy csel, valami, ami bumm, összefűzi a dolgokat és rámutat arra, hogy amit az okos fiú gyerekkorában csinált, az az elkeseredett fiú ükunokájára hat majd, vagy valami ilyesmi. Azonban itt szó sincs erről, mert ez a történet rendkívül egyszerű. Egyetlen nehézsége csupán annyi, hogy a nézőnek össze kell tákolnia a részekből, hogy mi mikor történt, és aztán a film végén fel kell tegye a kérdést: de miért?
Én is feltettem magamnak. Miért kellett darabokra szaggatni a történetet, ha a szaggatásnak ez égvilágon semmi értelme nem volt? Attól féltek, hogy túl egyszerű lenne a történet? De hát így is az, csak így kicsit zavarosabb. Vagy arra gondoltak, hogy ettől misztikusabb lesz? Nem. Nem lett az.
Ha az összeollózott történetet normális sorrendbe állítanánk, leszednénk róla a körítést és komolyabb párbeszédekkel, súlyosabb beállításokkal újraforgatnánk, abból akár egy fajsúlyos, komoly történet is kikerekedhetne. Olyan, amire azt mondja az ember, hogy „hát igen, az élet furcsa dolgokat szül”. De így? Így ez a film kamaszmozi, mely egy nagyon okosnak látszó fiúról, egy őt nagyon gyászoló lányról és egy nagyon elkeseredett másik fiúról szól, mindez a manapság már megszokott túlcsöpögős, álmisztikus és rendkívül felszínes modorban tálalva.
Persze öreg vagyok már ehhez. Ha valaki kamasz vagy fiatal felnőtt (esetleg éppen lelőtték a barátját egy bankban), akkor nyilván átérzi a gyászt, az elkeseredést, a veszteséget és az áldozatot (vagy az lehet, hogy nem is volt benne). Talán az is elég, ha valaki bánatában egy érzelmes, gyászfeldolgozásnak is alkalmas filmre vágyik. Sőt! Még annak is tetszeni fog, aki a pillanat hevében nem akar túl sokat gondolkodni, csupán azt akarja érezni a film végén, hogy „hát, itt aztán volt érzelem dögivel”.
Szóval ez a film nem rossz. De jónak távolról sem lehet nevezni. Aki valódi drámát és valódi „minden mindennel összefügg” rácsodálkozást akar látni, annak ott van a Veronika kettős élete (1991) vagy a Három szín: piros (1994) vagy a Forrás (2006) vagy a Berlin felett az ég (1987) vagy a Magnolia (1999) vagy a Chunking express (1994) vagy a Bábel (2006) vagy…
