Paddington a piros kalapos, viharkabátos szerethető medvebocs újabb kalandokba keveredik az angol fővárosban s, mindezt teszi olyan elánnal, hogy másfél órán keresztül tartó szórakoztatás nyújt az egész család számára. A brit regényíró Michael Bond által megalkotott medvebocs karakter itthon talán kevéssé ismert, nem úgy, mint a brit szigetországban, ahol kiemelkedő népszerűségnek örvend manapság is. Ezt jól illusztrálja az a tény, hogy a Micimackó után a második legnépszerűbb medvéről szóló meseregény sorozatból világszerte több mint 35 millió példányszámot adtak el mindeddig.
A marmeládimádó medve töretlen sikerének köszönhetően 2014-ben elkészülhetett az első élőszereplős egész estés filmadaptáció is, amelyet Paul King brit rendező és forgatókönyv író jegyez, akinek ez volt az első igazán nagyköltségvetésű munkája. A francia-angol koprodukcióban elkészült családi film némi meglepetésre főként Angliában hatalmas sikert aratott, ennek fényében a stúdiók rögtön berendeltek nem egy, hanem két folytatást az animált medve csetlés-botlásairól, amelynek második része most 2017 novemberében került bemutatásra többek között hazánkban is.
Az első rész a fő konfliktusát és narratíváját legfőképpen az adta, hogy Paddington a perui dzsungel környezetéből kiszakadva megpróbál beilleszkedni konzervatív és hűvös londoni középréteg világába. A mozifilm végére nehézségek árán ugyan de, sikerül egy megértő és befogadó család tagjává válnia a Brown-ház részeseként. A csupa szív mackót a második részben már otthonosan látjuk mozogni a Windsor Gardens lakóközösségében. A korábbi film tekintetében egy fanatikus állatkitömő (Nicole Kidman) akarta mindenáron a gyűjteményében tudni Paddington. Itt most egy bukott színész (Hugh Grant) sodorja bajba a kedves mackót, olyannyira, hogy még börtönbe is kerül, ahol végül a szőrös szívű elítéltek között barátokat talál, legfőképpen Boxert (Brandon Gleeson) a mogorva, de a szíve mélyén szeretetre vágyó börtönszakácsot.
Ha már Hugh Grant, aki a film negatív hősét játssza, a brit színművész egy a saját személyéről kialakult ripacs színész karakterét jeleníti meg nem kevés öniróniával, és kikacsintással a színész munkásságát és személyét nem igazán kedvelők számára. Grant néha már túlzottan is nagy átéléssel jeleníti meg a róla kialakult negatív sztereotípiákat az öntelt, csak magával foglalkozó, túlgesztikulált és túlértékelt, de mára már csak kutyaeledelt reklámozó Phoenix Buchanan szerepében. Grant pozitív párja Brendan Gleeson, aki Boxer a barátságtalan, durva, de belül elismerésre vágyó elítélt szerepében brillírozik.
Rajtuk kívül a már első részből is ismert szereplő gárda van velünk; Sally Hawkins az aranyos és szeretnivaló a művészhajlamait kiélni szerető anya Mary Brown szerepében, akinek méltó párja férjét alakító Hugh Bonneville, mint Henry Brown a kapuzárási pánikkal küzdő Brown család feje.
A Paddington 2. nagyjából mindenben tétet emel az előző részhez képest, még több izgalom, még több karakter és helyszín és a végén még egy vonatos üldözéses jelenetet is kapunk a pénzünkért. A maga kategóriáján belül, mint családi film szinte tökéletes mozi lett a maga nevében, a gyerekek kitűnően szórakoznak a bűbájos medve kalandjain, de a felnőtteknek sem kell izgulniuk sok geg és kikacsintás van az ő részükre is, sőt még a filmkedvelők számára is tartogat több humoros utalást, erre a legjobb példa a Modern Időket megidéző fogaskerekek között őrlődő jelenet.
