5 C
Budapest
péntek, december 4, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Kritikák Szellemek és diszfunkcionális családok – avagy a koreai film jövője

Szellemek és diszfunkcionális családok – avagy a koreai film jövője

A 101. évében járó dél-koreai film idén februárban ért fel a csúcsra. Bong Joon-ho Élősködőkje (Parasite  / Gisaengchung) először a Cannes-i fesztivál nagydíját, majd pár hónappal később a legjobb filmnek járó Oscar-díjat bezsebelve (rövid időre) az egész világ figyelmét a szigetország filmiparára irányította. A siker azonban korántsem érkezett váratlanul, olyan rendezők révén mint, Lee Chang-dong, Park Chan-wook, Kim Ki-duk, Hong Sang-soo, illetve a már említett Bong Joon-ho, a koreai filmipar a 90-es évek vége óta meghatározó szerepet tölt be, míg a mainstreambe leginkább a k-drámák (A palota ékköve) révén sikerült betörni.  A diadalmenet fényében különösen izgalmasnak ígérkezett az idén 13. alkalommal megrendezett koreai filmfesztivál. Jelen írás a fesztivál „extra” elnevezésű szekcióban szereplő négy film kritikáját tartalmazza. A blokkot az idei évben Jung Han-seok, a Busani Nemzetközi Filmfesztivál Koreai Szekcióért felelős programszerkesztője válogatta, a koreai mozi jövőjének meghatározó rendezőitől (Busan az ázsiai film egyik legszignifikánsabb fesztiválja).

Nyár a nagypapánál (Moving On / Nam-mae-wui Yeo-reum-bam)

A szülei válását követően Okju és testvére, Dongju, valamint édesapjuk kénytelen az eddigi lakásukból a gyerekek nagyapjához költözni. Míg édesapjuk hamis cipőket árusítva próbál bevételhez jutni, a gyerekek az egyre szenilisebbé váló nagypapával töltik a nyári szünetet.

Yoon Dan-bi első filmje a hagyományos koreai család mibenlétét boncolgatja. Az alkotásban megjelenő életközösség túlmutat az egyszerű vérrokonságon, és egy olyan bázis szerepét tölti be, ahová krízis helyzetben az összes résztvevő vissza tud nyúlni.

A film realizmusa egészen magával ragadó. Aki élt már valaha kisgyerekekkel egy háztártásban, bizonyos jeleneteket (mint a duzzogó Dongju lassú léptei a lépcsőn) megmosolyogtatóan életszerűnek fog találni. A központi szerepet betöltő ház ábrázolásának és használatának módja mindenképpen említésre méltó, szinte egy külön családtagnak érződik.

Az eseményeket Okju szemszögéből követjük nyomon. A lány nehezen tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és egyre inkább elszigetelődik a család többi tagjától.  Okju perspektívájának megértésében nagy segítséget jelentenek az operatőr, Kim Gi-hyeon által lőtt gyönyörű képek.

Bár a Nyár a nagypapánál a tradicionális koreai család szerkezetét vizsgálja, az olykor szórakoztató, máskor keserédes jelenetek egy univerzális tapasztalatról tanúskodnak, amit mindenki, kultúrától és földrajzi kötöttségtől függetlenül ugyanúgy ért és tapasztal.

 

A viselős fa és a tokkebi (The Pregnant Tree and the Goblin / Imsinhan Namuwa Dokkaebi)

A koreai háború alatt az amerikai bázisok betelepítésével párhuzamosan egy prostitúciós hálózat is kialakult az állomásozó katonák igényeinek kielégítésére. A sokszor hamis ígéretekkel idecsábított nőket futtatóik rendszeresen bántalmazták és súlyosan kizsákmányolták, míg a koreai társadalom megbélyegezte őket és kivette magából.

Kim Dong-ryung és Park Kyoung-tae rendezők dokumentumfilmje a koreai társadalomban évtizedekig elhallgatott traumát, fantasy és koreai folk elemekkel vegyítve dolgozza fel. Ez a különleges megoldás elmossa a történelmi távolság okozta határokat és igazán közelinek érezzük az egykori kéjnők történetét. Az alkotás elején az egyik rendező felkeresi Park In-soont, aki az egyik utolsó életben lévő áldozat. Az idős nő egyedül él egy kis faluban, az USA katonai bázisa mellett, Uijungbu City-ben. A film ezen a ponton két szálra bomlik, a rendező folytatja kutatásait, miközben Park történetét újra előadják. Egy éjszaka a nőnél megjelennek a Halál Hírnökei, akik történeteket mesélnek sorstársairól, majd Park is belekezd sajátjába. A film nagyobb részét ez az elbeszélés teszi ki. A rendezők külön hangsúlyt fektetettek a magány bemutatására és arra a tényre, hogy ezekkel a nőkkel senki sem törődik már, legtöbben teljes elfeledettségben haltak meg. Ezt fokozza a Hírnökök által behozott spirituális szál, akik azt sugallják, hogy névtelenségük miatt a halál birodalmába sem engedhetik be az áldozatokat és szellemeiknek örökké a Földön kell bolyongani. Park szereplése és aktív szerepvállalása a filmen kívül ezt az állapotot akarja megtörni, ami sikeresnek bizonyult. 2018-ban a Koreai Köztársaság egy bírósági döntésnek köszönhetően kénytelen volt elismerni az egykori hálózat létezését és köteles volt az áldozatoknak kárpótlást fizetni.

 

Tanítás (Education)

Sung-hee szakmai gyakorlat keretében a fogyatékkal élők esti iskolájában ad órákat. Eközben hasonló emberek mellett dolgozik segítőként, azonban egy munkahelyi sérülés miatt elveszti a munkáját. Diploma után Spanyolországban szeretne letelepedni, ezért mindenképpen munkára van szüksége, hogy a költözés előtt rendezni tudja a tartozásait. A központ menedzsere végül összehoz neki egy állást egy új kliensnél, akinek mozgáskorlátozottsága miatt minimális fizikai segítségre van szüksége. A könnyűnek ígérkező munkát az ápolt asszony fia próbálja ellehetetleníteni, akinek meggyőződése, hogy a lány túlfizetett és sokkal több munkát kéne végeznie.

A film kifejezetten lassú tempóban indul, a hangsúlyok nem az eseményeken, hanem a két kulcsfigura közötti interakciókon vannak. Sung-hee és Hyun-mok kifejezetten antipatikusak, mindketten önzők és a lehető legkevesebb befektetett energiával próbálnak előre jutni az életben. Ahogy a történet halad előre, egyre többször kénytelenek együttműködni, aminek hatására egyfajta kötődés alakul ki köztük. Az alkotás rendhagyó módon egy hatalmas vita közepén ér véget.

A film rendkívül autentikusnak érződik, köszönhető többek között annak is, hogy a rendező kifejezetten amatőr színészeket választott a főbb szerepekre. Sajnos azonban az alkotás messze nem hibátlan, a megjelenő témákat képtelen megfelelően kibontani, ezáltal a nyitott befejezés kifejezetten frusztrálónak érződik.

 

A szél dombja (The Hill of Wind / Balam-ui eondeog)

Férje halálát követően Yeong-boon visszatér szülővárosába, a távoli vidéki Taebeakbe. Yeong-boon egyetlen célja, hogy új életet kezdhessen, és szerencsére rögtön munkát is talál egy kis motelban. Első éjszakáján elindul, hogy egy régi barátjával találkozzon, ám ekkor levelet kap lányától, akit még csecsemő korában hagyott magára. Yeong-boon anélkül, hogy felfedné kilétét, beiratkozik Han-hee-hoz pilates tanfolyamra és titokban elkezdi lánya óráját népszerűsíteni a környéken.

Az Extra kategórián belül Park Seok-yeong az egyetlen nem elsőfilmes rendező, A szél dombja negyedik filmje és a korábbi alkotásaihoz hasonlóan a magány, az identitásnélküliség és nőiség témáit boncolgatja. A történet látszólag népszerű filmes vonalon mozog. Az anya és az elveszettnek hitt lánya újra találkoznak, majd a vígjátékokba illő titkolózást az elkerülhetetlen lebukás követi és boldogan élnek együtt, ameddig meg nem halnak. Itt azonban (szerencsére) mégsem ez történik. Yeong-boon ugyanis lebukását követően szégyenében újra magára hagyja lányát.  Előbbi látszólag kényelmes életet élt, ugyanakkor mégis agresszívan viselkedik környezetével, éles kontrasztban áll ezzel szemben az árvaházban nevelkedő Han-hee, aki állandóan mosolyog és kedves másokkal szemben – közvetett módon megmutatja, hogy a kedvesség volt a túlélésének záloga. Az anya látszólag egyedül akkor boldog és önzetlen, amikor a fiktív karakter bőrébe bújva cselekszik. A címben szereplő szél másodlagos jelentése koreaiul remény, aminek nyilvánvaló áthallása van. Maga a város is egyszerre jelenik meg a nyomorúság és a remény helyeként, ahol az ember jövőjét egyedül a világhoz való hozzáállása határozza meg.

A szél dombját a hosszú beállítások és az érzékeny alakítások teszik igazán emlékezetessé.



Tóth Ábris
Tóth Ábris
Sziasztok, Ábris vagyok! A film gyerekkorom óta szerves része az életemnek. (Varda-t idézve : “Cinema is my home. I think I’ve always lived in it”) Számomra a mozgókép a csúcs,ami képes magába foglalni a többi művészeti ágat és önmagában is rendkívül sokszínű megjelenési formával bír. Alapvetően szerzői filmeket nézek ugyanakkor rajongok a klasszikus amerika filmekért kezdve a pre code korszaktól.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hírdetés

KI NE HAGYD!