Kína – talán mondanom sem kell – egy nagyon egyedi jelenség. Kilóg a nyugat által elképzelt világrendből, viszont mégis elhagyhatatlan, megkerülhetetlen, szerves része annak. Egyetlen párt, a Kínai Kommunista Párt uralkodik, amely ugyan rengeteg mindentől megfosztja polgárait, de mégis arra törekszik – értelemszerűen részben legitimitása igazolása érdekében -, hogy élhetőbbé és jobbá tegye számukra a közeget, amiben léteznek. Ellentmondást nem tűr, de folyamatosan megújul, rejtetten merítve a panaszokból, hogy a párt megőrizhesse kontinuitását. A nyílt, hangos kritikának nincs helye, bizonyos témák pedig szigorúan tabuk, s mégis fokozatosan nyílik, beengedve eddig tiltott, vagy idegen eszméket, mint a modern kapitalizmust. Pont ezért érdekes, hogy elkészülhetett az országban egy olyan film, mint a Have a nice day, de a fentieket tükrözi, hogy a kormány nyomására nem vett részt a Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
A történet középpontjában egy egymillió jüant – kb. 40 millió forintot – tartalmazó táska áll, amelyet egy nap Xiao Zhang ellop gengszter főnökétől, majd meglép. Hogy miért teszi? Szeretné kedvesének elcsépelt plasztikai műtétjét helyrehozni a szomszédos Koreában, és más utat nem lát, mint elvenni ezt az összeget. Cselekedete számos egyéb karatkert vonz be, akik a film alatt vagy rohannak a pénz után, vagy ha birtokolják, a többiek elől.
A Have a Nice Day animációja bájosan és jellegzetesen egyszerű. Alaposan kidolgozott hátterek sugározzák a kínai valóság egyik szeletét, hol neonfényes utcákat látunk, hol pedig leélt belső térségeket. A romlás állandó tényező, aminek érzését a folyamatos eső csak fokozza: leélt helyeken élnek kiélt emberek. Az irónia az egészben az, hogy míg minden a pusztulás felé tart, addig különféle építkezések vannak szem előtt. Az „animáció” szó itt kifejezetten érdekes, ugyanis az egész filmet, mozgalmassága ellenére, egyfajta statikusság jellemzi. A szereplők ritkán mozognak, és pislogásuk, apró mozdulataik, vagy például a cigarettafüst tekergése igazolja bennünk azt, hogy nem csak állóképeket nézünk. Ez azonban egyáltalán nem probléma: Jian Liu rendező és író azt szeretné, ha a dialógokra figyelnénk, ugyanis a lényeget ezek rejtik.
A különböző karakterek mind vágynak a pénzre, de fájdalmasan kisstílű álmaik és vágyaik vannak. Xiao Zhang célja tűnhet talán a legnemesebbnek, de az övé is roppant kicsinyesnek hat. A pénzt nem reális problémák orvoslására, hanem furcsa, vagy csupán túl egyszerű célra szánja mindenki. De ez nem is meglepő, elvégre mindannyian a középszerűség csapdájában lebegnek régóta: például a főhős után küldött bérgyilkos hentesként dolgozik, hogy kijöjjön a hónap végére. Ringbe száll még egy opportunista technokrata és barátnője is. Előbbi furcsa kütyüivel kiválóan demonstrálja azt a furcsa kínai szituációt, ahol az ultramodern technológia és a falusi visszamaradottság egyszerre létezik. Nagy hely Kína, de a Have a nice day figurái állandóan egymásba botlanak, a pénz pedig kevés ideig marad egy helyen, ami gyakorlatilag elvárható egy noir fekete komédiától.
Mindez azonban nem nyomasztóan, hanem egy ravasz, eléggé sajátos humorral átitatva kerül a néző tudtára. A gengszterfőnök például egy régi barátját kínozza épp és sztorizgat neki közös gyerekkorukról. Feleleveníti, hogy cimborája bepisilt náluk, vizelete pedig Tajvan formát öltött a lepedőn. Az ilyen kiszólások akkor értékelhetőek igazán, ha ismerjük Kína helyzetét – ebben az esetben például Tajvannal való kapcsolatát. A dialóg így állandó betekintést enged a különféle hátterű figurák élethelyzetébe és filozófiájába, görbe tükreként Kína lakosságának, legalábbis egy részének.
75 perc – ebből a stílusból – pont jó, ahol a poénok egy részén hangosan is nevethetünk, de legtöbbször magunkban érleljük a fürge be- és kiszólásokat, amelyeket még jobbá és mélyebbé tesz a kínai nyelv.
Talán a film kulcsmozzanata egy párbeszéd a szabadságról, illetve annak szintjeiről: a helyi, piaci szabadság az első fokozat, amit a szupermarketek szabadsága követ, majd a végcél, az online vásárlás szabadsága. A szabadság ezeknek az embereknek a vásárlás szabadsága, többről pedig nem is lehet szó.
Viszont sokszor talán túl felületes, és nem mer igazán kibontakozni. Mintha nem merne üzenni, csak motyogná az igazságot a bajsza alatt. A bizarr, humoros, és ritkán igazán erőszakos szituációk inkább morgások, mint nyilatkozatok. Egy fájdalmas igazságra tapint pedig rá, amit alátámaszt a tompa színvilág, a bravúros, néhol idegennek ható párbeszédek, vagy a The Shanghai Restoration Project fenomenális zenei aláfestése. De talán pont ezért létezhet. Mert így mondja, amit mond, és mert komoly változást nem idézhet elő. Mert tudja, hogy hol a helye. Sőt, lehet, hogy tényleg csak egy sima gengszter film rafkó párbeszédekkel. De az is lehet, hogy egy halk moraj, amely idővel ordítássá válhat.
