péntek, március 29, 2024

A hiányzó láncszem (Missing Link – 2019) [Kritika]

2019. április 11-én kerül bemutatásra a mozikban, A hiányzó láncszem című animációs mesefilm, mely kicsiknek, nagyoknak egyaránt hozhat vidám pillanatokat, de Jégvarázs szerű hisztériától nem kell tartani. A Laika – animációsfilm-stúdió által tető alá hozott, stop-motion technikával készült családi mozi hozza a kötelezőt, vagyis könnyed kikapcsolódást nyújt a gyerekeknek, miközben azért elejt pár olyan poént is, melyen a szülők is jót kacaghatnak. A stop-motion technika egyébként leegyszerűsítve azt takarja, hogy a filmet képkockákként állítják be, majd rögzítik és végül ezeket mozgóképpé alakítják.




A történet szerint a főhős, Sir Lionel Frost feltett szándéka, hogy bekerüljön egy elit társaságba, ahová csak a nagy felfedezőket válogatják be, így kapva kap az alkalmon, hogy felderítse és a világ tudomására (de legfőképp a burzsuj elitkör számára) hozza, hogy létezik egy félig ember, félig állatszerű lény, az Óriásláb, alias Mr. Link, aki egy kedves, ám végtelenségig naiv hatalmas szőrmók, és nem mellesleg az emberiség utolsó élő Őse. Mr. Link-nek pedig szintén van egy álma, méghozzá az, hogy magányát megtörve, eljusson távoli rokonaihoz, a Himaláján élő Jetikhez. A két főhősünk így hát összefog, hogy teljesítsék a bundás óriás kívánságát. Útjuk Indiana Jones-t is megszégyenítően kalandosra sikeredik, míg el nem érik céljukat, amit persze az úri egylet nem fogad kitörő örömmel…

Magyarországon sokszor reklámozzák azzal az animációs filmeket, hogy kik az eredeti hangjuk az adott karaktereknek, ami persze tök jól hangzik, de valljuk be, ha magyarra lesz leszinkronizálva, akkor nem teljesen mindegy, hogy például ebben a filmben a főszereplő Mr. Link (Ő a szőrmók emberállat, Óriásláb) eredeti hangja Zach Galifianakis (Másnaposok, Lángelmék)? Hisz a hazai közönség úgyis Scherer Péter hangján fogja hallani. Vagy, hogy Sir Lionel Frost eredeti hangja Hugh Jackman? Ő ugyanis Laklóth Aladárként fog megszólalni. Persze ad némi hitelt és reklámértéket a filmnek, hogy az eredetiben, milyen neves, nemzetközi világsztárok adták nevüket hozzá, de a már említett dolgok miatt nem hiszem, hogy ez bármiben befolyásolna egy gyereket abban, hogy jobban érdekelje az adott film.

Látványvilágát tekintve, A hiányzó láncszem nagyon odatette magát és kiemelkedően teljesít ezen a téren. Nem hiába, hisz a rendező-forgatókönyvíró nem más, mint az Oscar jelölt Chris Butler (Legjobb animációs film jelölés: ParaNorman). Olykor annyira élethűek az egyes jelenetek, hogy az ember már-már 3D-ben érzi a sima 2D felvételeket is.
Külön érdekesség, hogy a főbb szereplők orraira külön figyelmet fordítottak, szinte nem is látni két azonos típusú orrot a filmben, a szabályos háromszögtől kezdve a félig fonnyadt padlizsánig, minden típust próbáltak kimaxolni a készítők.

A 95 perces játékidő pont elég ahhoz, hogy a történetet végig vigyék és a gyerekek figyelmét lekössék, de közben a szülőket is szórakoztatni tudják. Napjaink meséi szeretnek némi tanító célzattal is szolgálni a felnövekvő ifjúság számára, melyet ebben a filmben szintén próbálnak megjeleníteni, így miközben vidám perceket okoz, ad némi útravalót az élethez is. A hiányzó láncszem, tehát könnyed másfélórás kikapcsolódást nyújt. Az átlag animációs filmek közül, pedig a már elmített stop-motion technika az, ami igazán kiemeli. Ezzel moziszeretőkénk kapunk némi pluszt egy új mesehősön kívül.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés6 Votes
70
A hiányzó láncszem
Összességében
A hiányzó láncszem egy kedves, főleg gyerekeknek szóló mozi, melyet szerencsére a szülők is ugyanúgy tudnak élvezni a poénoknak és vizuális képi világnak köszönhetően.
Pozitívumok
Vicces párbeszédek
Szerethető főshősök
Gyerekek és felnőttek számára is egyformán szórakoztató
Izgalmas képi világ a stop-motion technikának köszönhetően
Negatívumok
Néhol meséhez mérten is túl valótlan
70
Értékelés

Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...
Dörgő Dániel
Dörgő Dániel
A filmek, a mozik mindig is kiemelt részét képezték életemnek. Lassan huszadik éve lesz, hogy belekerültem a filmkészítés világába. Megannyi élmény ért ezalatt a két évtized alatt, sok produkcióban részt vehettem, világsztárokkal forgathattam. Majd jött egy lehetőség, hogy írhatnék kritikákat is. Számomra fontos szempont, - hogy sokakkal ellentétben- én nem akarom megmondani a nézőnek, hogy egy film jó-e vagy sem, kell-e szeretni vagy sem. Hanem, minél objektívebb alapon bemutatni egy alkotást, hogy az olvasó maga döntse el, az adott mozi számára mit nyújthat. Persze a kritikaírás tartogat magában szubjektivitást is, de minden embernek mások az igényei, így inkább az adott film érdekességeire, valamint az azzal kapcsolatos, fontosabb információkra helyezem a hangsúlyt. Hisz mindenki el tudja maga dönteni, hogy az neki tetszett-e vagy sem. Műfajban vannak prioritást élvező filmek számomra is, de szívesen megtekintek olyan alkotásokat is, melyeket alapból lehet nem néznék meg. Volt erre is példa már és rájöttem, minden filmből lehet tanulni, minden műfajra nyitottnak kell lenni. Így fejleszthetjük ismereteinket és önmagunkat is. Örömmel tölt el, hogy egy olyan nagyszerű csapat tagjaként, mint az Artsomnia, oszthatom meg filmes véleményem a közönséggel.

Hasonlóak

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...