hétfő, október 14, 2024

Trending

Hasonlóak

Megtorlás (Brimstone – 2016) [Kritika]

A western egy ízig-vérig amerikai műfaj még akkor is, ha a legklasszikusabb és grandiózusabb műveket többnyire olasz rendezők révén tudta elérni.  Az 1960-’70-as évek aranykora után az 1992-es Clint Eastwood által rendezett Nincs bocsánat (Unforgiven, Clint Eastwood, 1992) végleg lezárta a klasszikus western zsáner kereteit. Azóta számos hagyományosan nem hollywoodi rendező megpróbálkozott a műfaj új kontextusba helyezésével, elég csak a 2007-es Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford. Andrew Dominik, 2007) filmre gondolnunk, amely a romantikát teljesen száműzve a hiperrealizmus nyomvonalán akarta új kontextusba behelyezni a western műfaját.

Ezen az új irányzaton elindulva készülhetett el a holland Martin Koolhoven által rendezett 2017-es Megtorlás című westernfilm. Koolhoven alapkoncepciója az volt, hogy egy Tarantino Djangojára (Django unchained. Quentin Tarantino, 2012) hajazó naturalista, sokkoló horror-westernt hoz létre, csak amíg Tarantino alapvetően szórakoztatni akar, és minden filmje tele van pergő párbeszédekkel, humoros kitekintésekkel, amelyek célja az erőszakos jelenetek ellensúlyozása, addig a Megtorlásban a kínzásoknak, belezéseknek, nyelvkivágásoknak nincs semmi szerepe azon túl, hogy öncélúan időről időre sokkolni akarják a nézőt.

A történet szerint Liz (Dakota Fanning) lányával, férjével és annak előző házasságából született fiával élik mindennapjaikat egy eldugott vadnyugati városkában, egészen addig a pontig, amíg meg nem jelenik a városban a tiszteletes, (Guy Pearce) aki jól láthatóan nem először találkozik a lánnyal és a kettőjük múltjában ott motoszkál valami mély, sötét titok. A tiszteletes megjelenésével az erőszak is elkezd kibontakozni a filmben, a furcsa szadista pap terve ugyanis az, hogy a számára nagyon is közeli ismerős Liz-en bosszút áll azáltal, hogy mindenkit megöl a közvetlen környezetében. Ezt követően belekapcsolódunk egy a horror műfaj keretei közé beillesztett bosszú film tematikába, ahol is olyan sokkoló jeleneteket láthatunk, mint: a saját belével fojtogatott még élő férfit, nyelvkivágást, csonkításokat, és nem utolsósorban akasztásokat.

Mindezekkel nem is lenne különösebb baj, hiszen a naturalista, meghökkentő, polgárpukkasztó emberöléseknek lehet művészi célja, és nyomatékosíthatja azt az elhagyatott vadnyugati környezetet, ahol az erőszak a mértéke mindennek, és csak saját magára számíthat az ember. Sajnos ebben a filmben az erőszak öncélú és vég nélküli, legfeljebb annyi mondanivalót tud kitermelni a film magából, hogy az ember mindig minden körülmények között álljon ki magáért, és ne engedjen az erőszaknak, sajnos ez a tézis kevés egy közel két és fél órán át tartó film játékidejének megtöltéséhez. Koolhoven ugyan igyekszik feltölteni némi izgalommal a filmjét azáltal, hogy a Hollandiából bevándorolt puritán telepesek környezetébe ágyazta a cselekményt, de ezen túl semmit sem tudunk meg azok kultúrájáról, szándékáról vagy nehézségeiről. Ezen felül kísérletet tesz a narrációs forma érdekessé tételére azáltal, hogy a film játékidejét négy fejezetre bontja fel, amelyeknek bibliai címeket ad; Kinyilatkoztatás, Kivonulás, Eredet, Bosszú, illetve keretes szerkezetként egy visszaemlékezés formájában elmesélni a történetet, de megfeledkezik a legfontosabbról, a motivációról.

A film antagonista hőse, a szadista pap cselekedeteinek miértjéről semmit sem tudunk meg, és itt nem pusztán arról van szó, hogy nem értjük tettei súlyát, hanem arról, hogy az egyik percről a másikra megörülő gyilkost szemlélünk, aki ad hoc fokozatosan süllyed egyre mélyebbre a mások vég nélküli kínzásába és ölésébe. Mindezt anélkül teszi, hogy a rendező bármilyen nemű választ adna arra, hogy miért is következik be ez a sátáni fordulat a protestáns pap esetében, hiszen erre karakterváltozásra nincs semmilyen logikus magyarázat vagy narratíva elénk tárva. Ettől a ponttól kezdve, hogy ez világossá válik, a film lényegi tartalma sajnos el is veszik. Habár a fokozatosan sokkoló naturalista kínzások megpróbálják a néző érdeklődését fenntartani, de szereplők motivációjának és tetteinek hiányában sajnos ez kevés egy ilyen hosszura sikerült alkotás esetében.

Ugyanakkor a színészi játékát nem érheti kritika, mind Guy Peacre a tiszteletes szerepében, mind Dakota Fanning a néma lány karakterében nagyszerűen alakítanak, sőt még a mellékszerepekben is olyan ismert színészeket láthatunk, mint a trónok harcából ismert Kit Harrington, vagy Carice van Houten. Kiemelendő még hogy az operatőri munka és a díszletek, illetve jelmezek terén a film tisztességesen helyt áll, az elhagyatott biblikus, sötét vadnyugati tónus minden percéből árad a filmnek, s nem mellékes, hogy a természetben játszódó jelenetek egy részét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vették fel.



Megtorlás
Összességében
Elmondható, hogy a Megtorlás eleinte kecsegtet egy vadnyugati, realista módon elkészített bosszú eposz ígéretével, de sajnos a játékidő előrehaladtával világossá válik, hogy pusztán az öncélú erőszak alkalmazásával nem lehet a nézők érdeklődését fenntartani. Kár érte, mert többet kilehetett volna hozni ebből.
Pozitívumok
Remek színészi alakítások
Nagyszerű operatőri munka
Jól felépített narratív szerkezet
Negatívumok
Fájóan hiányzó motivációk
Túl hosszú játékidő
Öncélúan erőszakos jelenetek
45
Értékelés