A hely (The Place – 2017) [Kritika]

Mire volnál képes azért, hogy teljesüljön az, amire a legjobban vágysz?

Ebben a rövidke felvetésben össze is foglalható a hamarosan mozikba kerülő, Paolo Genovese, itthon is nagy sikerrel futó Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti/Complete strangers) rendezőjének új filmje. Az egykori reklámfilmes Genovese a 2011-es Éretlenek és a nagysikerű, nálunk 2016 decemberében bemutatott Teljesen idegenek című filmjeit nemcsak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is jegyzi. Utóbbi sikere éppen egyszerűségében rejlett – az egész film egy lakásban játszódik, egy baráti társaság vacsoráján, középpontba állítva az okostelefonok okozta bonyodalmakat, egy intelligens és elgondolkodtató kamaradráma, ami nem véletlenül volt műsoron nálunk is több, mint 1 évig. Annyira természetes az egész, hogy nézve a filmet azt kérdezhette magától az ember: hogy lehet, hogy ez a zseniális ötlet másnak még nem jutott eszébe eddig? Külön elkövette azt a bravúrt is, hogy amellett, hogy drámai témákat feszeget, kellően vicces is az egész, hogy ezt az atmoszférát vigyük magunkkal a moziból, a nyilvánvaló tanulságokkal megspékelve.

Egy valami biztos és ezt legújabb filmje is bizonyítja: ami mozgatja és amit újra és újra körüljár, az az emberi lélek működési mechanizmusa, a személyiségfejlődés/változás, illetve az alapjaiban sosem változó, gyarló és mégis csodálatos emberi természet. Nem moralizál, ami szuper, szereplői üdítően hétköznapiak, szeretnek, hazudoznak, nagy revelációik vannak -vagy éppen nincsenek. A film sikerén felbuzdulva ismét pszichológiai elemekkel operáló történet került ki a rendező kezei közül. Szereplőinket ezúttal sem engedi messzire Genovese, helyszínünk ez alkalommal is zárt tér: a The Place nevű kávézó egy meg nem nevezett olasz városban.

A nyitókép egész egyszerűen nem is lehetne jobb: a felülnézetből mutatott ominózus, klasszikus kávéházi asztal, amely mellett életek dőlnek el, súlyos és kevésbé súlyos kérdésekkel. Valamilyen homályos oknál fogva éreztem, már az elején, talán a fekete-fehér járólapok és egy nagytotálban felvett kávéscsésze miatt, hogy tetszeni fog ez a film, és szerencsére igazam lett. Itt is roppant egyszerű és egyúttal elképesztően ötletes alapot adnak a történetnek: egy titokzatos férfi vaskos fekete könyvbe írogat, szemben vele pedig az éppen aktuális delikvens, akinek megígéri: teljesül a kívánsága, bármi volna is az, cserébe viszont egy feladatot kell teljesíteni.

Az első csavarok itt következnek: a feladat szinte mindig olyasvalami, amihez a legkevésbé sem fűlik az illető foga, gyakran pedig bűncselekmény elkövetése az ára a kívánság teljesülésének. Az eleinte teljesen összefüggéstelen részletek nagyjából a játékidő fele körül kezdenek valami egységet mutatni, de itt is az orrunkra koppintanak: egy már gyakran alkalmazott filmes trükköt, amikor a történet az apró mozaikdarabkákból egységgé válik, megbontja egyfajta logikátlanság, hogy megint el kelljen gondolkodnunk: ez most mi is akar lenni?

Ha súlyozzuk a kérést és a cserébe teljesítendő feladatot, a legtöbb esetben megértjük, hogy mi az a megszállott szenvedély, kétségbeesés, ami a szereplőket hajtja: a vak fiú látni akar, az idős néni Alzheimeres férje hazatérését óhajtja a kórházból, a példás családapa rákos gyermeke gyógyulását, de még a bohókásan laza lány is, aki szebb szeretne lenni, az ő motivációja is jóval mélyebb: mivel mindig elhagyták, szerinte a külső szépség lesz a megoldás, hogy ez legközelebb ne történhessen meg. A feladat jellege viszont nemcsak őket, hanem a nézőket is próbára teszi: ha szorítunk a szereplőnek, hogy sikerüljön, amire érthetően nagyon vágyik, ennek az ára ugyan micsoda? Ezzel a rafinált manőverrel el is éri azt, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat és leginkább: tegyük fel a kezünket és ne foglaljunk állást.

Emberünk pedig, mint valami profi bábmester, húzogatja a szálakat, a felelősség pedig természetesen soha nem az övé, vegyenek bármilyen fordulatot is az események. Egyetlen közös pont van: a szereplők gyakorlatilag bármire rávehetőek azért, hogy megkapják, amire vágynak, de vajon tényleg így van ez? Végül mindenki megteszi, amit kérnek tőle? A másik, amin lamentálhatunk: kicsoda a férfi, akit soha nem neveznek a nevén és vajon kit szimbolizál? A kávézóban dolgozó Angela is erre keresi a választ. Miféle alak egyébként is az olyan, aki végtelenül szimpatikus, mégis borzalmak elkövetésére próbálja rávenni a már amúgy is gyászos helyzetben tengődő klienseit? Adva van tehát egy izgalmas, feszített történetvezetéssel rendelkező film és ami még különleges: a történéseket látni egyáltalán nem áll módunkban, hiszen az a szereplők elbeszélése alapján a néző fantáziavilágában bontakozik ki.

Nyilván így, mivel nem találunk a szintén olasz Paolo Sorrentino vagy a szívemben különleges helyet elfoglaló Luca Guadagnino-filmek szépséges látványvilágához hasonló képeket, egyértelmű, hogy a színészi játéknak kell elvinnie a hátán a filmet: szerencsére nem fogunk csalódni, az itthon jószerével ismeretlen olasz színészek hol plasztikus élénkséggel, hol szívbemarkoló melankóliával vagy megmosolyogtatóan heves gesztikulálás kíséretében keltik életre a legváltozatosabb karaktereket. A sok közeli felvétel gondoskodik róla, hogy kizárólag a szereplőkre és az általuk megjelenített érzelmekre koncentráljunk.

A hely
Összességében
A hely című alkotás kétségtelen erőssége a színészi játék és a rendezés: éppen tökéletes tempóban vannak a feszültséget keltő és megnyugtató jelenetek adagolva, kicsekkolni, elrévedezni a film alatt nem nagyon lehet, kellően elgondolkodtató ahhoz, hogy sokáig velünk maradjon. Azt gyanítom, a Tökéletesen idegenek sikere ismétlődni fog.
Pozitívumok
Hibátlan rendezés és történetvezetés
Remek színészi játék...
...és hangulatteremtés
Negatívumok
Nincsenek, ez egy intelligens film
90
Értékelés

Friss

Szabó János emlék fragmentumai

Szabó János 1967-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenőtől, Konecsni Györgytől,...

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért

A cannes-i fesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelték Tom Cruise új szuperprodukcióját, a Top Gun: Mavericket, a sztár pedig...

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Az utolsó Halloween-filmen, lehet, csodálkozni fognak a rajongók

Lehet, hogy Stephen King is bele fog kavarni az utolsó Halloween-filmbe, ezzel még kegyetlenebb véget...

Hasonlóak

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Nincs ki a négy kereke, de nem baj: Álom két keréken (Along for the ride, 2022 – Netflix) kritika

Ismét egy fiatalokról szóló, klasszikus történettel állt elő a Netflix, hogy megpróbálja kielégíteni egyre...

Multiverzumos túra Dokival: Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness – 2022) kritika

A Marvel legújabb fázisának célja egyértelmű az Endgame óta. Bevezetni a nézőket a Multiverzumba...