A német származású Theodor Seuss Geisel – írói nevén Dr. Seuss – a világ legnépszerűbb gyermekkönyv íróinak egyike a mai napig, művei sajátosságát pedig egyszerű nyelvezete és jellegzetes rajztechnikája adta. Érdekes azonban, hogy nálunk sosem terjedtek el igazán könyvei, így a „Görccsel” a magyar közönség a 2000-es A Grinccsel ismerkedhetett meg, JimCarrey alakításában. Az Illumination Entertainment pedig újragondolta az eredeti, 1957-es, Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt című könyvet, így megszülethetett egy három dimenziós animációs adaptáció A Grincs formájában.
A történet az eredeti, egyszerű, de kellemes sztori feldolgozása a címadó, zöld, szúrósszívű Grincsről, aki valamiért gyűlöli a karácsonyt, és magányosan, hű kutyusával, Max-szel, barlangjából rühelli távolról a folyton víg, folyton lelkes Kiket. Amikor azonban a Kik történelmük eddigi legnagyobb karácsonyfáját állítanák a szeretet ünnepén, és a lehető legnagyobb ünnepséget csapnák, a Grincsnél betelik a pohár, és elhatározza: megfosztja őket a karácsonytól.
A film rikító, intenzív színekkel és remek animációval kelti életre szereplőit, különös hangsúly fektetve antihősére, kutyájára, illetve egy kislányra, Cindy Loura, aki idén szeretné elkapni a Télapót, hogy egy nagyon fontos ajándékot kérjen tőle: könnyítse meg egyedülálló anyukája életét, aki a lelkét is kidolgozza gyermekeiért. A Grincs esetében tökéletesen átjön az a folytonos, méla undor, ami dominálja létét, míg időnként átcsillan a csalódottság, és fokozatosan tudhatjuk meg, hogy miért is utál mindent, amitől boldogok az emberek. Max pedig egy bájos, folyton aranyos, remek kis csatlós, aki állandó kelléke a humornak, és víg partnere a zöld morcnak. CindyLou ezzel szemben a lelkes, intelligens kislány, aki a legtöbb gyerekkel ellentétben nem kézzel fogható ajándékot szeretne, és már érti, hogy miről is szól igazán a szeretet ünnepe.
Az animáció kiválóságához a remekül megkoreografált akciójelenetek is hozzájárulnak, a készítők pedig igazán frappáns kütyükkel ruházzák fel a Grincset, és jópofa szegmensekkel valósítják meg érintkezését a Kikkel. A gond azonban az, hogy minden jó ellenére indokolatlannak tűnik az alkotás. A szimpla, tanulságos történet ugyan örökérvényű, de karakter interakciói és általános kivitelezése nem ad semmi pluszt, így inkább egy átlagos, télidei családi akció-vígjáték született. Szórakoztató, és a porontyok is biztos jót mulatnak rajta – talán tanulnak is belőle -, de maradandó élmény biztos nem lesz, és ideálisabb karácsonyi televíziós vetítésekre, mint moziba bandukolásra.
A szinkronos verzióban egyáltalán nem tűnik ki az eredeti stáb hangjátéka, viszont magyarul elfogadható a szinkron, de még annál is jobb maga a szöveg. A narrátor rímekben történő beszélése önmagában kellemes, de a dialógusban ötletes szóviccek jelennek meg, amelyek itt úgy is remekelnek, ha egyébként roppant fárasztóak. Sőt, a magyar pop-köztudatból is merítettek a fordítók, és személyes gyöngyszemem (haha) a következő volt: „Mi folyik itt fagyöngyösön?”
A Grincs legmeghatározóbb aspektusa talán stabil középszerűsége, a szó legszorosabb értelmében. Időnként kissé ellaposodhat, míg máskor határozottan kreatív, de ezek kiszögellések csupán stagnáló „ívében”, amely egyfajta biztonsági játékként öltött alakot. Egy klasszikus nassolós film, ahol ropogtatva, néha kacarászva lehet kizökkenni a hétköznapokból, anélkül, hogy komolyabb kötelességekkel járna – sem értelmileg, sem időtartamilag.
