Remélem, ezzel az állítással mindenki egyet tud érteni. A leggyakoribb hibák közé tartozik az is, hogy hajlamosak vagyunk túllőni a célon, akár negatív vagy pozitív alapkontextusról van szó. A kultúrán belüli egyenjogúságért – akár nemről, akár bőrszínről van szó – folytatott harc mindenképp nemesnek mondható. Alapjáraton. A kultúrharc szerelvénye azonban letérni látszik pályájáról, köszönhetően az olykor nevetséges, ésszerűtlen, felesleges vagy éppen marketingfunkciót betöltő változtatásoknak.
Barbara Broccoli, a széria fő producere még ez év januárjában leszögezte, hogy Bondnak „Lehet bármilyen a bőrszíne, de férfinak kell lennie.” Ez azonban igen erős kijelentés a női szellemirtók világában. Végül szerencsére (?) sikerült egy kiskaput találni, hogy álljanak be a Bond-filmek is PC-sorba. Nem Bond maga lesz nő, hanem a 007-es ügynök.
Mindjárt más ugye?
Félreértés ne essék, ez önmagában ugyan nem tragédia, de persze az indíttatás kérdéses. Személy szerint ugyan jobban örülnék, ha a – férfi kollégáikhoz képest olykor sanyarúbb helyzetben lévő – színésznőknek új karakterek megalkotásával biztosítanának ilyen lehetőségeket, de hát nem én hozom a döntéseket. Ellenben ami ezt a változást számomra ellenszenvessé teszi – a kiskapun tényén kívül –, nem más, mint Lashana Lynch (Marvel Kapitány) hozzáállása.
Egyrészt minden elsimerésem a színésznőé, amiért elvállalta a szerepet, pedig tisztában volt vele, mekkora felzúdulást fog okozni. Másrészt Lynch kifejtette, hogy nem egy kőkemény, kétdimenziós karaktert szeretne játszani, valamint szeretné hitelesen megjeleníteni a feketék tapasztalatát, identitását a vásznon és örül, hogy kihívás elé állíthatja „ezeket a filmeket”.
Valóban ilyen kihívásokra van szüksége a Bond-franchise-nak ahhoz, hogy jobb legyen? Egy akciófilm-széria a megfelelő terep a feketék identitásának bemutatására és a maszkulanitás elleni harcra? Nyilvánvaló, hogy változásra mindig szükség van – egy lassan 60 éves franchise esetében különösen. Ám ha a változás egyenlő a film „felhasználásával” úgy, hogy közben az alkotás minősége nem javul, viszont identitása – amihez ez esetben pl. a (toxikusnak nem nevezhető) maszkulanitás hozzá tartozik – sérül, a változás nem feltétlenül válik a film javára. Lynch szavaiból számomra a Bond-széria – esetleg az akciófilm műfajának – bírálata és annak drasztikus megreformálásnak ígérete cseng ki. Amennyiben célkitűzéseit nem sikerül megvalósítania, elkötelezettsége megkérdőjelezhetővé válik csodálói szemében – már ha nem a végletekig elvakultak. Amennyiben sikerül, egy újabb filmsorozat süllyedhet el a kultúrharc tűzpárbajában.
Remélem, nem lesz igazam és remélem azt is, hogy az új (és helyes) eszmék zászlóvivői hamarosan rájönnek, sokkal kifizetődőbb új filmeken keresztül prezentálni gondolataikat, mint régiekre ráerőszakolni. Abban, hogy a filmipar vezető producerei egyszer úgy döntenek, a művészet minősége márpedig a pénz és a tömegek véleménye felett áll, sajnos nem tudok reménykedni.
