fbpx
19.1 C
Budapest
vasárnap, június 20, 2021

A számat figyeld nem hazudok: A hazugság művészete (The Good Liar, HBO Go – 2019)

Tökéletes alakítások két veterán legendától, akiket sajnos az inorganikus fordulatokkal operáló forgatókönyv nem tud rendesen kiszolgálni. Elkapkodott stíluskeverék, ami nem tud méltó partnere lenni a forrásának.

A Nicholas Searle regényíró 2015-ben megjelent azonos című regényéből született mű igyekszik a vásznon is életre kelteni ezt, a történelmen átívelő titkokban és meglepetésekben bővelkedő sztorit. Egy könyvadaptáció több okból is buktatós lehet, hiszen sokszor vagy a karakterek lényegét nem tudják filmen megragadni vagy totálisan átszabják a történetet, a fogyaszthatóság érdekében. A könyvet nem olvastam, így abban nem tudok nyilatkozni, hogy mennyit kozmetikáztak a sztorin, viszont a karakterek mondhatni eléggé egysíkúra sikeredtek. Olyannyira, hogy a feledésbe merüléstől még, az Oscar-díjas Bill Condon (Chicago, A WikiLeaks-botrány) rendezése sem mentheti meg A hazugság művészetét.

Pedig tud ám ő adaptálni, hiszen az aranyszobrot is a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában nyerte meg, a szintén Ian McKellen főszereplésével készült Érzelmek tengerében című filmjével. Csak sajnos adaptálás és adaptálás között is van különbség, de ahogy az angol is mondja ne keljünk át a hídon, amíg nem értünk oda. Lássuk mivel is van dolgunk.

A hazugság művészete
A hazugság művészete: Helen Mirren (Betty McLeish) és Ian McKellen (Roy Courtnay) Kép: HBO

A történetben megismerjük a simliskedésből élő, vén rókát Roy-t (Ian McKellen) és a szintén éltes Betty-t (Helen Mirren), akik egy online társkereső oldalon való megismerkedésük után egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A két, sokat megélt ember látszólag megtalálta a másik felét hátra lévő, magányos életére. Roy célja azonban, semmi más, minthogy Betty közelébe férkőzve, elnyerje a nő kegyeit és rátehesse kezét tekintélyes vagyonára.

Annak ellenére, hogy ebből a premisszából egy titkolózással és megbocsátással teli drámát vártam, a sztori nem sokkal az elején már egy teljesen ellentétes fordulatot vesz és elmerül egy mély és kissé nyomasztó gödörben, amiből egészen a végéig nem száll ki. Ha meg akarom fogni valahogy ezt a filmet, akkor nincsen könnyű dolgom, mert a hagyományos műfaji rostákon nemhogy fennakad, hanem totálisan kikerüli azokat. Bohókás romkomnak indul, aztán átvált egy átverős krimivé(?), majd a dráma és a thriller határán forogva néha megint visszatér romkomba. What? A hangulata egy totál nagy kavarc, amolyan angolosan esős és borult, még akkor is, amikor süt a nap. Elég agyrobbantó fordulatok vannak benne, amikre csak úgy kapkodjuk a fejünket. Meglepetésnek meglepetések, de nem a jóleső fajtából.

A hazugság művészete
A hazugság művészete: Russell Tovey (Stephen) Kép: HBO

Pedig amúgy a koncepciója jó. Eleve az, hogy hazudozásra épít fel egy teljes történetet és előre sejteti, hogy ha lesz itt lebukás, akkor az lavinaként fog rázúdulni a karakterekre, már tud érdekes lenni. Amikor először megláttam a filmet és elolvastam a cselekményleírását, Tim Roth és a Hazudj, ha tudsz! című sorozat jutott egyből eszembe, és azzal kötöttem össze fejben, mielőtt bármit is tudtam volna róla a részleteiről. Sajnos rosszul tettem! A nyomába sem ér a klasszikussá vált sikerszériának. Kár érte!

Az a szó, hogy „hazugság” egy filmnél kettő dolgot vetíthet előre: vagy egy izgalmas, fordulatokban és titkokban gazdag hullámvasutat vagy egy totális átverést, ami akkorát szól, hogy a néző is elveszíti az érdeklődését, mert egyáltalán nem azt kapta, amire számított. Na, ez a film inkább az utóbbi kategóriát erősíti. Tudott volna ez jobban, finomabban is elsülni. Ha rendesen fel lett volna építve például Roy és Betty előélete, nem ért volna ekkora hidegzuhanyként a vége vagy legalább már az elején tisztázva lett volna, hogy itt nem egy Marigold Hotel jellegű kedves történetre számítsunk a két veterán színészlegendától.

A hazugság művészete
A hazugság művészete: Ian McKellen (Roy Courtnay), Jim Carter (Vincent) Kép: HBO

Márpedig az Oscar-díjas Helen Mirren (A királynő, Red, Anna) és Oscar-jelölt Ian McKellen (A Gyűrűk Ura-trilógia) ebben a filmben is hatalmasat alakítanak. Mert melyikben nem alakítottak hatalmasat? Ian McKellen majdnem 80 évesen olyan üde és fürge Roy szerepében, hogy bármely középkorú színésztársa megirigyelhetné. Jól ölti magára a Betty fészkét kakukként fenyegető, svindlis vén csont figuráját és ügyesen építi annak karakterívét. Már amennyit enged neki a forgatókönyv. Helen Mirren szintén tündököl Betty szerepében és hitelessége, váltásai nagyon elragadóvá teszik a játékát.

A két művész kitűnően érzi egymást és ez a kettejük között feszülő kémiában is meglátszik. Olyan kis tökéletes, kedves, külvárosi párnak tűnnek, ezért is nagyon mellbevágó a film erőszakos levezetése. Viszont hiába a tökéletes alakítás, ha a karakterek nem tudtak sem érdekesek, sem azonosulhatóak lenni. A könyvben ez biztosan sokkal jobban működött.

A hazugság művészete
A hazugság művészete: Ian McKellen (Roy Courtnay), Jim Carter (Vincent) és Helen Mirren (Betty McLeish) Kép: HBO

Bill Condon rendezése nem tudta megragadni ezt a thriller elemekkel átszőtt drámát, pedig ért ő a thrillerekhez, hiszen A WikiLeaks-botrány című filmjében bemutatta, hogy a ködös albioni hangulatot kiválóan hozzá lehet igazítani a történet borongósságához, realisztikusságához. Jó, azért megvan a képi világ sötét tónusú, távolságtartó stílusa és minőségi képi világa, de a vágás és az adaptáció miatti szabdalás elrontja az egészet, mert egyrészt a végén elkezd minden felvezetés nélkül hipp-hopp flashbackeket bedobálni, másrészt vágóképek nélkül váltogat térben egymástól távol lévő helyek között, úgy hogy egyszerűen nincs idő lehiggadni és befogadni. Itt kimennek a hotelszobából és egyszer csak hopp máris a saját nappalijukba lépnek be. Oké, hogy fő a zaklatottság fokozása, de na, azért van ennek kicsit organikusabb, finomabb módja is.

A hazugság művészete
A hazugság művészete: Helen Mirren (Betty McLeish) és Ian McKellen (Roy Courtnay) Kép: HBO

Van úgy, amikor édes az átverés. Olyankor még szomjazunk arra, hogy újra és újra átverjenek, hogy bármennyire is próbáljuk kitalálni mi lesz, azt is képesek legyenek megugrani, egyszerűen mert szeretünk meglepődni. Szeretjük, ha intelligens kezek vezetnek végig, amikben megbízhatunk, hogy kellő tisztelettel és figyelemmel bánnak velünk. Ezért szeretjük a fordulatos filmeket és ezért olyan rossz érzés, amikor ezeket összecsapják. A hazugság művészetét összecsapták.


Érsek Ádám
Üdv a fedélzeten! A filmek világa már akkor elragadott, amikor még azt hittem, hogy a filmeket apró emberek csinálják élőben a televízióban. A film számomra egy lelki utazás, szenvedély és hivatás. Azért munkálkodom, hogy minél többekkel megosszam azokat a csodákat, amik a képernyőn nyújtózkodnak felém.
Hírdetés

LEGFRISSEBB