péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

Fekete Párduc rajongók figyelem! A Disney+ egy Wakandában játszódó sorozatot is készít

Már követni is nehéz, hogy hány Marvel sorozatot is jelentettek be az elmúlt hetekben. A Disney ma tovább gyarapította a listát, ugyanis bejelentették, hogy szerződést hosszabbítanak Ryan Coogler produkciós cégével, a Coogler Proximity Mediaval, akik jóvoltából készül majd a Fekete Párduc folytatása. A történet azonban ennyivel nem zárul le, ugyanis napvilágra hozták, hogy bizony egy közös sorozatot is fejlesztenek, melynek központjában Wakanda Birodalma áll majd.

Egyelőre teljesen kezdeti szakaszban áll a projekt, azt viszont már egy ideje lehet tudni, hogy a tragikus hirtelenséggel elhunyt Chadwick Boseman-t semmilyen CGI megoldással nem fogják bevonni a történetbe, valamint más színészt sem fognak felkérni, hogy játssza el az ikonikus karaktert. Ez pedig mindenképp egy jó és tiszteletteljes döntés a stúdió részéről.

A Disney tehát tovább építgeti univerzumát, ami immáron nem csak a mozivásznakon, hanem a streamingen is hódításba kezdett. Pár hete indult az első ilyen sorozatuk, a WandaVision, mely a kritikusok és a közönség köreiben is minden várakozást felülmúlt. Aki esetleg nem ült fel eddig a hype-vonatra, annak mindenképp ajánljuk a sorozatot, ugyanis amellett, hogy egy teljesen egyedi stílussal rendelkezik, fontos szerepe is lesz majd a következő filmek alakulásában (Pókember 3, Doctor Strange 2).

Nagy Norbert
Nagy Norbert
Hello, Norbi vagyok! Kiskorom óta rajongok a filmekért, sorozatokért. Műfajtól függetlenül, bármit megnézek, és szeretem utána kifejteni a véleményem róluk. Kritikáim írásban és videó formájában is megjelennek általában.