Miután a Nintendo tájékán Mario átvette az élvonalat, a Sega is nekilátott, hogy saját kis tereit kibővítse egy hasonló affinitású, mégis merően más karakterrel. Így született meg 1991-ben Sonic a kék sündisznó, aki azonnal be is kebelezte az akkori Sega Genesys játékkonzolt. És hogy mit is csináltunk a játékban? Nos, ugráltunk, gurultunk, pörögtünk, ugráltunk, gurultunk és persze pörögtünk is. Ez természetesen a 90-es években alaphangon ütötte a mércét, ugyanis konkurense Mario is csak ugrándozott és olykor olykor lőtt. Folyamatos fejlődése mellett az évek során új karakterek szállingóztak a szériába, akik bár fizimiskájukra nagyon hasonlítottak a kék ördögre, mégis mindegyikőjük saját személyiséggel bírt. Ellenlábas terén pedig az egyik legkiemelkedőbb genyát sikerült megkreálnia a Sega-nak, ugyanis Dr. Ivo Robotnik, aki később Dr. Eggman-ként is veszélyeztette Sonic birodalmát, az egyik legkarizmatikusabb személlyé avanzsálódott a geek történelem során.
Mostani filmünk azonban korántsem viszi tovább Sonic fonalát az alapjátékon túlra. Ezzel pedig nem, hogy nincs is gond, de meglepően jól működik ez a süni a vásznon is.
A történet szerint Sonic kénytelen otthagyni szülőbolygóját, mivel idegen törzsek kicsiny csapata támad rá és védelmezőjére, Hoszúkaromra. Hova is küldené ezt a csöppnyi jószágot nevelőanyja ha nem a Földre, ez természetes. Évek röppenek el egy szempillantás alatt és arra eszmélünk, hogy Sonic már a serdülőkor plafonját verdesi és olyan indokolatlan dolgokat csinál, mint az önmagával ping-pongozás, baseballozás, vagy csak egyszerű klinikai esetként beszélget önmagával. Akárhogy nézzük ezek mind-mind furák, mégis végső soron egyértelművé teszik a film alap mondanivalóját. De térjünk még vissza kicsit a sztorira. Másik főszereplőnk Tom Wachowski boldogan éli életét felesége Maddie mellett Green Hills városában, miközben naponta menti meg a macskákat és méri a zero sebességet rendőri képesítésben. Tom kacsintgat egy jobb jövő felé, amiben felesége nagyban támogatja, hogy egy napon elhagyják kicsiny környezetüket. Itt lép be a képbe Sonic, aki szintén naponta látogatja meg Tomékat a házuknál, mindezt tudtuk nélkül, hogy merítsen egy kis harmóniát a család szeretetükből. Míg Sonic magával üti a labdát a gyepen, addig egy ideiglenes áramkitörés következtében szerzett pontján, a világ másik felén Robotnik útnak indul, hogy felkeresse a lényt, ami ezt a zűrzavart okozta. Sonic elbújik, Tom rátalál… blablablabla, együtt szelik a világot és menekülnek az ellen elől.
Úgy tűnhet, hogy unom, de nem! Egyszerűen csak nem a történetért kell szeretni ezt a filmet és kész. A történet bárhogyan nézzük, egyszerre bugyuta és ennek ellenére mégis megpróbál több lenni. De nem tud. Sonic bár a mi világunkban cseperedett fel, mégis egy zuglakóként éli élete nagy részét. Amikor éppen nem pihen, márpedig ő sosem pihen, mert egy bazigyors sündisznó, akkor mint említettem Tomékat sasolja. Jó pár év távlatában azonban, főhősünk képes popkultúrális utalásokkal tarkítani a szálakat, mégis meglepődik azon, hogy létezik bakancslista. Ez pedig egy dolog a sok közül, amik kicsit katyvasszá varázsolják Sonic tudástárát. Egyszer olyan mintha a pár év alatt mindent megtanult volna, olykor pedig mint egy újszülött csecsemő, akinek éppen, hogy csak világra kellett jönnie.
Nem haladhatunk el a vizuális világ mellett sem. Remélem nem okozok túl nagy WOW faktort azzal, hogy Sonic megmunkálása nem a legegyszerűbb feladata volt a stúdiónak. Az első előzetest követően ugyanis akkora port kavart a túlrealizált sün kinézete, hogy konkrétan felrobbant az internet. Erre persze mi mást tudott volna a stúdió reagálni, mint hogy megtettek mindent az új Sonic megvalósításával kapcsolatban. Tehát adott volt, hogy a fan art-ok és egyéb rajzok alapján az emberek egy videojáték kinézetű Sonicot akartak. Hogy mennyire volt ez jó ötlet? Nos, NAGYON! Összevetve a régi Sonicot az újjal, a régi a nyomába se érhet ennek, bármennyire gyors is. Tündéri, aranyos, elegáns és eszméletlenül kitűnik a környezetéből. Ezzel pedig, ebben a moziban, egyáltalán nem volt baj. A gyorsaságának szemléltetése azonban már kicsit problémásabban sikerült. A legkiemelkedőbb pillanatok egyértelműen a már ismert lassításos hókusz-pókusz jelenetek lettek, amik nagyban hasonlítanak Quicksilver epikus orgiájára. Ezzel sincs baj. Amikor azonban Sonic csak egy kék sávként húzza az igát a képernyőn, na azzal már nagyobb a probléma. Kendőzetlenül fogalmazva, nem szép. És nem csak nem szép, de még nem is oly dinamikus. Robotnik robotjai pedig egy láb nélküli Pixar lámpának lettek ábrázolva, amik mellett Sonic egy gyönyörűen megkomponált mestermű!
Beszéljünk egy kicsit a színészekről, mert ezen a téren jeleskedik igazán a film. Pontosabban Jim Carrey az aki lelket lehel még a legsablonosabb pillanatok közé is. Ez a színész ugyanis nem öregedett egy cseppet sem. Mintha a Dumb és Dumber Kettyó (fúj) óta megmártózott volna a fiatalság forrásában és naponta jógára járt volna. Zsigerien hozza Dr. Robotnik szerepét, akiben egyszerre fedezhetjük fel Csillagsáv Ezredest és Ace Venturát egyszerre. Parádésan alakít és egyértelműen ez által hozzá fűződnek a film legjobb pillanatai. Egy ponton Tom és Robotnik aktív szóváltásba kezdenek Tom háza szegletében és szerintem ez volt a mozi azon pontja, aminél mindenki sírva püfölte a karfát, annyira telibe találtak a poénokkal. Pacsi innen a szinkronosoknak! James Marsden is jól tolja, a szekeret mégis benne ki-ki kacsint egy Dave féle szerep az Alvin és a mókusokból. Néha apát játszik, néha zsarut, néha egy vidéki keményfiút ez által pedig nem találja meg az igazi valóját. Mégis Jim Carrey-vel együtt parádésak. Ha már poén, akkor azt érdemes előre letisztázni, hogy míg Carrey-ék tudják hol kell odavágni a rekeszizmoknak, addig Sonic nagyon nem. Sonic inkább a megtestesült háziállat, akikért a gyerekek oda és vissza lesznek. Sonic az akiért már megéri elvinni csemetéinket, ugyanis tapasztalatból mondom, az ő megmoccanásai garantált hahotázást csikarnak majd ki belőlük. Mi felnőttek pedig maradunk a nosztalgia vonaton, élvezzük a sebességet, az öreg rókák civakodását és az olykor szemtelenül eltalált poénokat.
