Megoszlanak a vélemények arról, hogy a könnyűzenében feldolgozást készíteni egy (befutott) dalról szerencsés dolog vagy éppen főben járó bűn. Hálásnak biztosan nem hálás, hiszen sok esetben nem könnyű se az új szerzeményre áhítozók, se az eredeti verziót szeretők kedvében járni. Az se mindig egyértelmű, hogy mi számít feldolgozásnak és mi csak majdnem annak, mi az, ami pusztán hasonlít az eredetire vagy egy az egyben ugyanaz, illetve mi az, ami csak néhány effektet, hangrészletet vett kölcsön egy korábbi dalból. Most kísérletet teszünk arra, hogy a megfelelő szabályzók összegyűjtésével és néhány példával gatyába rázzuk a témát.
Feldolgozás vagy átdolgozás?
Rögtön az elején érdemes nekifutni a nyelvi anomáliáknak, az eltérő elnevezéseknek és a halvány különbségeknek. A köznyelv ugyanis hajlamos minden újrafelhasznált szerzeményt következetesen feldolgozásnak nevezni, de ez koránt sem helytálló kifejezés. A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint a feldolgozás elsősorban inkább az ipari tevékenységek körében használt kifejezés, bár a felsorolt példák között kis százalékban megbújik néhány, amiket az irodalmi, zenei folyamatok során alkalmazunk. Ezzel szemben az átdolgozás szó alatt egyértelműbb a példatár: igével kifejezett cselekvés, eljárás, tevékenység; az a cselekvés, hogy valamit átdolgoznak, melynek eredménye: valamely irodalmi mű átdolgozott alakja, változata.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az alapfogalmak tisztázásakor, a szerzői jogok részletezésénél így fogalmaz:
„Szerzői jogi védelem alatt áll továbbá más szerző művének átdolgozása, ha annak szintén egyéni és eredeti jellege van, feltéve persze, hogy az eredeti mű szerzője az átdolgozáshoz hozzájárult. Az átdolgozás szabályai vonatkoznak az ún. feldolgozásra vagy fordításra is, feltéve, hogy ezek eredményeként új mű jön lére.”
A jelenleg hatályos szerzői jogi törvény 4. §-a ugyancsak azt mondja, hogy „…szerzői jogi védelem alatt áll (…) más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is…”, azaz szintén különbséget tesz a fenti két fogalom között. A 29. §-ban az átdolgozás jogát meghatározva pedig így fogalmaz: „átdolgozás a mű fordítása, színpadi, zenei feldolgozása, (…) és a mű minden más olyan megváltoztatása is, amelynek eredményeképpen az eredeti műből származó más mű jön létre”.
A hazai szerzői jogvédő szervezet, az Artisjus forrásaiban általánosan az átdolgozást használja minden olyan esetben, ahol nem új szellemi tulajdonról van szó, egyebekben pedig részletezi, hogy az egyes átdolgozások, feldolgozások típusai miben különböznek egymástól. „Minden olyan zenemű, mely egy korábban keletkezett mű egyéni-eredeti, felismerhető, azonosításra alkalmas elemeit felhasználja, átdolgozásnak tekintendő. A jogi nyelv ezt a művet hívja ››származékos műnek‹‹” – olvasható az Artisjus A zenei átdolgozásokról című füzetében.
Egyszerűen fogalmazva: egy korábbi dal egészére vagy annak egy részére építve új zeneszerzői munkával új dal születik. Azaz ha B előadó hozzányúl A előadó szerzeményéhez, akkor átdolgoz, a kérdés csak az, hogy ezt hogyan teszi.
Az elméleti és a jogi megítélés persze nem mindig egyezik, nagyjából mintha a Thészeusz-paradoxont kéne megfejteni, de legalább van rá egyértelmű jogszabály, ami védi az eredeti előadókat.
Miután keresztülverekedtük magunkat a szakszavakon és szabályzókon, nézzük meg néhány példával, hogy az átdolgozásoknak milyen típusai lehetnek!
Ugyanaz, de mégse
A szerzői jogvédők és a törvények elég egyértelműen kategorizálják azokat az eseteket, amikor egy szellemi terméket utólag újra felhasználnak. A könnyűzene műfajában szinte mindennapos jelenség a „kölcsönzés”, melynek mértékét az alábbiak szerint lehet kategorizálni:
-
-
- új előadások
- áthangszerelések
- teljes átdolgozások
- sampling, egyes részletek hasonlósága
- DJ-k munkái, remixek
- szövegátdolgozások, fordítások, paródiák
- mashupok
-
Új előadás
Új előadásról (cover) akkor beszélünk, amikor egy zenész a saját koncertjén előad egy ismert dalt, ami történetesen nem a sajátja. Teszi mindezt úgy, hogy igyekszik azt minél inkább az eredeti formájában megőrizni. Persze ilyenkor belefér, hogy egy eltérő orgánumú, hangterjedelmű énekes egy tőle technikailag teljesen távol álló dalt választ és a maga módszereivel próbálja azt lekövetni, de ennek a célja nem a(z anyagi) haszonszerzés, pusztán a kedvcsinálás, hangulatfokozás, esetleg az énekesünk villantana a közönségének, netán ő maga mókázna egyet. Ez a kategória némiképp kakukktojás a többihez képest, hiszen sok esetben egyszeri alkalomról van szó, mégis meg kell említenünk, ha az átdolgozás a téma.
Íme egy kosárral ebből a fajtából, ahol többek között Billie Eilish Drake számát, Adam Levine Alicia Keys, Bruno Mars pedig Michael Jackson egyik klasszikusát adja elő a saját koncertjén.
Újrahangszerelés
Az újrahangszerelés esetében nagyon sok múlik az új előadó karakterén, hangi adottságain, illetve a képességein, mert ezek a tényezők sokszor jobban befolyásolják az új kiadás összesített értékelését és megítélését, mint mondjuk egy gitár a hegedű helyett. Magának az újrahangszerelésnek az esete elég egyértelmű: fogj meg egy (bizonyos műfajú) dalt, vedd föl újra a saját szájízed szerint (megmaradva ugyanabban a műfajban), minél inkább megőrizve az eredeti dal karakterisztikáját és tádámm! Kész is vagy.
Hogy egy példát is hozzak: ugye megvan az I Love Rock ’n’ Roll című örök klasszikus? Meg? Na és melyik kiadás? Ugye ugye? Több is van belőle, a legutóbbit például Britney Spears követte el 2001-ben (vitatható a dal rockandroll mivolta, de legalább a hangszerek stimmelnek), legtöbben mégis Joan Jett 1982-es verzióját ismerik. Alan Merrill és Jake Hooker, az Arrows énekese és gitárosa még nem tudta 1975-ben, hogy mit alkottak, amikor megírták eme dal eredetijét: a Jett-féle átdolgozás olyan nagyot ment, hogy 2016-ban beválogatták a Grammy Hall of Fame impozáns listájára.
(Fun fact: az Arrows eredeti verzióját először B-oldalon jelentették meg, később újra kiadták A-oldalas számként is, de közbeszólt a brit nyomdászok sztrájkja, így új dalként nem kapott elég figyelmet. Joan Jett a The Arrows Show-ban találkozott vele 1976-ban, majd a Sex Pistols két tagjával, Steve Jones-szal és Paul Cookkal 1979-ben újrahangszerelve vették fel, először szintén B-számként kiadva azt.)
Szintén az újrahangszerelés egyik ismert példája a Fugees Killing Me Softly With His Song című, 1996-os bomba slágere, mely 1997-ben Grammy-díjat érdemelt a Legjobb R&B előadás kategóriában. Bizony, ez is átdolgozás, mégpedig Roberta Flack 1973-as verzióját dolgozták meg (ami 1974-ben az Év száma lett a Grammy-díjátadón). De hogy még visszább menjünk az időben, illik bizony megemlíteni ennek a többszörösen elismert alkotásnak az eredeti szerzőjét, Lori Liebermant, aki 1971-ben jelentette meg a Killing Me Softly With His Song-ot legelső formájában. A sors fintora, hogy ezt nagyon kevesen tudják, Lieberman például egy darab díjat vagy elismerést sem tudott begyűjteni.
A Fugees (1996) kiadását itt, Roberta Flack (1973) verzióját itt, Lori Lieberman eredetijét pedig itt nézhetitek meg.
(És az megvan, hogy a Whitney Houston-féle I Will Always Love You-t eredetileg Dolly Partonnak írták és sikerre is vitte azt a 70-es években? J)
Teljes átdolgozás
A teljes átdolgozás viszont már nagyobb belepiszkálást jelent: az újranagszerelésen túlmutatva nemcsak az új előadó stílusjegye ütközik ki az átdolgozáson, hanem olyan nagymértékű a változtatás, hogy a kész dal szinte csak dallamában egyezik meg az eredetivel – de azzal nagyon is! Megváltozik a stílus, az énekmód, sok esetben mások a (főbb) hangszerek is, friss árnyalatokkal gazdagodik, emiatt a hangulata is teljesen megváltozik, így egy teljesen új műfajú dalt kapunk végeredményként. Ennek talán legékesebb példáját a shock-rocker Marilyn Manson szolgáltatja, aki pályafutása meghatározó elemeként tekinthet a brit Euritmics-től kölcsönzött Sweet Dreams (Are Made of This) című, 1983-as new wave-slágerre.
(Fun fact: az azonos néven befutott Manson-átdolgozás különleges módon leginkább nem a mainstream nagyközönséget osztotta meg (bizonyára azt is), hanem a rocker saját rajongói táborát. Azok, akik a kezdetektől követték és támogatták az együttest, majdhogynem hadjáratot indítottak a „sweetdreamerek” ellen, akik eme kétségtelenül ütős átdolgozás hatására kezdtek Mansonék masszív rajongásába.)
Manson egy interjúban meg is ragadta a teljes átdolgozások esszenciáját: állítása szerint a Sweet Dreams egy rendkívül sötét hangulatú popdal, csak a brit duó nem a jó oldaláról közelítette azt meg. Az újrafelhasználáskor a szám új alapot és hangszerkészletet kapott, illetve az énekmódot is sokkal sötétebb tónusúra módosították. Az eredmény magért beszél: ez lett a 90-es évek legtöbbet emlegetett, legmegosztóbb és egyben legsikeresebb átdolgozása.
Jól szemléltethető a teljes átdolgozás a Soft Celltől kölcsönzött Tainted Love-val is, melynek Manson-féle átdolgozása itt érhető el. Nem lenne ugyanakkor teljes a lista, ha az egyik kedvencemet, a heavy metal banda Disturbed által felfrissített Sound of Silence-et nem mutatnám itt be. Az eredetileg a Simon & Garfunkel szuperslágereként megszületett szám 1965-ös debütálása óta generációk közönségkedvence, melyet a nagy könyv szerint folk rockként kategorizáltak. Aztán jött 2015-ben a Disturbed, és amit addig lágy gitárpengetéssel kísért finom, szinte dúdolt éneklésként ismertünk, azt David Draiman a maga jellegzetes hangjával fenekestül felforgatta. Az alap dallam maradt, de azon kívül mindent kicseréltek: a kétszólamos angyali éneklést Draiman karcos baritonja váltotta fel, akinek hangterjedelme is bámulatos, az egy szál gitár helyett immár nagyzenekar játszik, így az egysíkon mozgó dalnak erőteljes felfelé ívelést adtak, ezzel alapjaiban megváltoztatva az eredeti szám hangulatát, teljesen átdolgozva azt. Remekmű!
Sampling, részletek hasonlósága
Amikor egy meglévő zeneszám eredeti hangfelvételének valamely részletét egy új számba építik, samplingről van szó (angolosok előnyben). Mivel ebben az esetben az eredeti hanganyaggal dolgoznak, a szerzői jogok itt is erősen fennállnak, ugyanakkor a változtatás nélküli felhasználás lehet egyfajta tisztelgés is az eredeti előadó felé.
A sampling mindenkori koronázatlan királya Moby lehetne. Az amerikai zenész többtucatnyi slágerrel örvendeztette meg a nagyérdeműt, ugyanakkor a sampling iskolapéldájának bemutatásához nála és munkájánál jobbat keresve sem találhatnánk. Különféle korok legkülönfélébb műfajaiból merített, a mintákat techno gyökerű saját szerzeményeibe implementálta. Egyszerűen a kiválasztott dalból kinyisszantotta a neki kellő részt és belevágta a sajátjába, tette mindezt olyan jól, hogy majdnem minden nekifutása világsiker lett. És mindezt cifrázni is képes. Az egy dolog, hogy például a Honey, a Find My Baby, a Why does my heart feel so bad és a Natural Blues mind-mind egy másik dal részletén alapulnak, de amikor rájöttem, hogy az Exodus zenéjével mit csinált, bizony, nekem is leesett az állam (01:19-től). Igen, a Porcelain is sample-ből készült, átdolgozásnak minősül.
Ha Atilla Engin jazzdobos Turkish Showbiz című, 1986-os szerzeménye ismerős, az nem véletlen: a Djuma Soundsystem-féle 2003-as Les Djinns, mely egy időben a klubélet bulizáró trackjeként funkcionált, egy az egyben átemelte Engin számának első taktusait, melyet aztán saját szerzeményében az alábbi videóban 02:20-tól folyamatosan ismétel (azaz loopol):
A két kategória, azaz a sampling és a részlethasonlóság közötti átmenet azonban nem mindig egyértelmű, a legtöbb szerzői jogi vita ebből a kategóriából kerül ki. A Queen és David Bowie Under Pressure-je (1981) nyomán Vanilla Ice és az Ice Ice Baby (1990) fő basszussora éveken keresztül pletykák alapja volt. Az itthoni szabályzás szerint ez az átvétel nem számít átdolgozásnak, főleg úgy, hogy Robert Van Winkle (Vanilla Ice) eleinte azt állította, hogy bár az eredeti dalból szerezte a basszustémát, azon apróbb változtatásokat végzett (videón a magyarázata), így nem nevezhető egy az egyben átemelésnek (sampling). Később elismerte, hogy ez a duma egy hülye vicc volt, a mintát a bátyja lemezei között bogarászva választotta ki, melyet módosítás nélkül használt fel saját szerzeményéhez. Miután ezt beismerte, megkezdődtek a szerzői jogi tárgyalások közte, a Queen-örökség kezelői és Bowie között, melyeket peren kívüli egyezség zárt.
Amikor egy dal hallatán az az érzésünk támad, hogy ezt már hallottuk valahol, akkor sok esetben csak az egyes részletek hasonlóságáról van szó. A könnyűzenében előszeretettel „lopkodnak” (na jó, szereznek ihletet) egymástól a zenészek, ugyanis az Artisjus szerint „…a szerzői jog nem védi az egyes hangokat, hangzásokat, zenei stílusjegyeket, akkordokat, sőt: az egyszerűbb akkordmeneteket sem. Ezeket tehát bárki használhatja a zeneszerzés során, még úgy is, ha tudatosan vette át más szerzőtől”. Ez a hazai szabályozás, ugyanakkor a tengerentúlon nem pont így megy: a Chic a Good Times-ban, a Sugarhill Gang pedig a Rapper’s Delight-ban használta ugyanazt a basszussort (mindkét dal 1979-es, előbbi júniusban, utóbbi augusztusban jelent meg), és nagyjából vérre mentek a szerzői jogokat illetően. Az már más kérdés, hogy a legalább ennyire ismert Another One Bites The Dust is ugyanezen a basszusalapon nyugszik, csak ezt már Freddie Mercury prezentálta szűk egy évvel később, 1980 augusztusában.
Hasonlóan nehéz eldönteni a kérdést a Robert Thicke (ft. Pharrell Williams)-féle Blurred Lines kapcsán. Ha valaki csak egyszer is hallotta már ezt a számot, annak biztosan furcsán cseng utána Marvin Gaye 1977-es Got to Give It Up című dala. A dolog azért pikáns, mert az alap ritmuskészlet a kiegészítő effektekkel együtt kísértetiesen hasonlít, ugyanakkor a két szám olyannyira eltér egymástól, hogy a közvetlen lopás vádja nem állná meg egyértelműen a helyét. Thicke-éket mégis elkaszálta a bíróság, Pharrell szerint ezzel a precedenssel „nehéz helyzetbe kerülnek mindazon zenészek, akik egy másik szerzőtől nyernek inspirációt”.
Házi feladatnak pedig íme egy ötperces válogatás, melyben sok hasonló példát találhatunk (illetve több hasonló videó is elérhető a YouTube-on), melyben napjaink nagy slágerei közül néhányról lehull a lepel:
DJ-k munkái, remixek
Remixekkel szinte bárhol és bármikor találkozhatunk, és talán ennek a típusnak lehet legkönnyebben összefoglalni a lényegét, melyhez a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának összefoglalóját hívom segítségül:
Röviden: ha valaki egy adott dal remixét készíti el, akkor annak elemeit vegyesen, különféle technológiai eljárással átdolgozza, változtat(hat) a tempóján, a stílusán, effektjein, hangzásán, nagyjából bármin. Az Artisjus szerint „…olyan ez, mint egy átdolgozás, de mivel nemcsak a szerzeményt hasznosítják újra, hanem ennek során az eredeti felvétellel dolgoznak, az eredeti felvétel előadóitól és kiadójától (előállítójától, jogtulajdonosától) is engedélyt kell kérni”,
Mivel a technikai fejlődés nyomán a lemezlovasoknak (is) egyre korszerűbb és fejlettebb eszközpark áll rendelkezésükre, kézenfekvő, hogy a remixek túlnyomó többségben az elektronikus zene szerteágazó stílusfáján érhetők tetten. Nem is kell messzire mennünk, Majka 2018-as dala, a Füttyös is előhozta a hozzáértőkből a remixelhetnéket. Az eredeti mellett például ez a három verzió futott jól:
Majka X Curtis X Király Viktor – Füttyös (DISCO’S HIT Remix)
Majka X Curtis X Király Viktor – Füttyös (Newik & Noise Walkers Remix)
Majka X Curtis X Király Viktor – Füttyös (Sterbinszky & Roberto Rios x Dan Sparks Remix)
Ugyanaz mindhárom, de mégse, hiszen az eredeti dal átment több kézen, többfajta remixelési eljáráson, különféle elgondolások mentén, eltérő alkotói folyamat eredményeképpen újjászületve. Ugyanez végrehajtható szinte bármilyen könnyűzenei alkotással, sőt, egyre többször népdallal (mint például a sokáig listavezető Kiskece című népdalremix, melyet Andrewboy, Szecsei és Péterfy Kinga dobott össze pár éve) is, amit valaki érdemesnek tart átdolgozni.
Szövegátdolgozások, fordítások, paródiák
Ha egy dalt úgy, ahogy van, fel szeretnénk használni, de a szöveget meg akarjuk változtatni, legyen szó dalszövegfordításról, paródiaszerű szövegezésről, vagy akár csak hozzácsapnánk egy új versszakot, akkor szintén meg kell felelnünk a szerzői jogi szabályzóknak. Az Artisjus szerint „ilyenkor is engedélyt kell kérni az eredeti mű valamennyi szerzőjétől: a zeneszerzőktől és szövegíróktól is”, azaz nem lehet csak úgy parodizálni vagy lefordítani valamit, pláne, ha abból a készítőnek aztán bevétele képződik.
A dalszövegfordítás egyik legszebb példája Cserháti Zsuzsa, akinek 1999-es tolmácsolásában még Frankie Valli 1967-es eredetijét is kicsit a magunkénak érezhetjük.
Cserháti Zsuzsa – I Love You Baby (Can’t Take My Eyes Off You)
Magyarország az egy főre jutó hónaljmirigyek számát tekintve jól áll, egy egész generáció nőtt fel a nyolc paródiagyáros, „manökenalkatú srác” átdolgozásain, magyarításain, majd a fiatalabb generáció megkapta Pamkutyát, így a paródia mibenlétét sem kell nagyon bemutatni.
Irigy Hónaljmirigy – Mostantól paródia (Sportmackó)
PamKutya – Despacito paródia (Undorító)
Mashup
Végül, de nem utolsó sorban nem mehetünk el az úgynevezett mashup– (máshol mash-up-) jelenség mellett sem. Emlékszem, amikor a YouTube hőskorában felszabadultam az internetre, egyre-másra jöttek velem szembe ezek az eleinte zajnak tűnő zenei összeállítások. Többnyire akkor bukkantak fel, amikor elég sok időt töltöttem el egy éppen trendi előadó videoklipjei között turkálva. A mashup (angolosok ismét előnyben) egyfajta összemosást jelent, mely során az ügyes, többnyire lelkes amatőrök precízen összefésülik kedvenceiket. Eleinte a két számból állók voltak a trendik, nyilván az újdonság erejével hatott a felfedezés, hogy ilyet is lehet, aztán jöttek a vadabbnál vadabb, szinte már követhetetlen összemosások, majd az akár többórás alkotások is. Természetesen ezek nem a hagyományos értelemben vett átdolgozások, mégis ugyanúgy érvényes rájuk a szerzői jogi védelem (főleg, ha egy-egy alkotás olyan jól sikerül, hogy némi pénzmagot is hoz a konyhára). Vigyázni is kell velük, a YouTube például rendszeresen végez „takarítást”, ha a jogtulajdonos sérelmezi művének illetéktelen felhasználását.
A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy A dal alapjára ráúsztatták B dal vokálját, melyet esetleg megspékeltek C dal effektjeivel. A kész mű sokszor hihetetlenül rossz volt, de mindig találni gyöngyszemeket, mint például ezt az elképzelhetetlenül furcsa, mégis tapsolni való darabot, mely összezutyálja Mariah Carey All I Want For Christmas is You-ját Marilyn Manson The Beautiful People című ipari metáljával. Az eredmény valami elképesztő:
Mashupok azóta is szép számmal termelődnek, már a videoklipek felhasználása is finomodott, év végén például rendszeresek az évértékelő kutyulások az adott naptári év kedvenc slágereinek összefűzésével. Ez például 2019-es. Már várom a következőt.
Ha ennyi vele a baj…
…akkor is megéri. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik tüzet okádnak, ha megtudják, kedvenc slágerük átdolgozás áldozata lett, de még mindig azok vannak többségben, akik szerint a zenék közti ihletáramlás egyfajta hidat képez a különféle stílusok, műfajok között. Összekapcsolja a rockert a popzene kedvelőjével, a metálproducert az R&B dalszövegíróval, és így tovább. Hasznos dolog, érdemes vele foglalkozni, de nem szabad soha elfelejteni, hogy amit valaki kemény munkával elkészít, azt nem szép dolog ellopni. Ha mindenáron átdolgozást csinálunk, tegyük azt törvényesen, az eredeti alkotó jóváhagyásával, tiszta körülmények között, és akkor nem lesznek precedens értékű jogi viták, melyek beárnyékolnák a zeneélvezetet és -készítést.
