fbpx
7.1 C
Budapest
csütörtök, január 21, 2021
Kezdőlap Történetek a Fehér Házból George Clooney for President: A hatalom árnyékában (The Ides of March –...

George Clooney for President: A hatalom árnyékában (The Ides of March – 2011) kritika

„A népből, a néppel, a népért…” – csak szavazzatok rám, légyszi!

A hatalom árnyékában egy piros-kék kitűzők és sötét öltönyök mögé rejtett politikai dráma, mely George Clooney ügyes rendezésében elsőosztályú színészgárdával kampányol a sikerért. Meglepő fordulatok, rafinált taktikázás, mind a háttérben meghúzódó kisember szemszögéből. A rövid játékidő ellenére belefér minden, ami kell, és még egy kicsit több is. Ha lehetne, én bizony George Clooney-ra szavaznék, mert filmen ilyen édes átverést csak imádni lehet.



Talán cinikus az állítás, de mondhatni megszokhattuk, hogy elnöknek nem azt a figurát választják, aki a legalkalmasabb a posztra, hanem azt, akinek jobb a kampánystábja, magyarul tökösebb a propagandagépezete. A hatalom árnyékában is a helyezkedés és könyöklés intézményesült rendszerét, szótári nevén a politikát veszi górcső alá.

A demokrata elnökjelöltségért küzd negyedik rendezésében a kétszeres Oscar-díjas George Clooney (Utódok, Oceans’s Eleven – Tripla vagy semmi) mint Mike Morris, Pennsylvania kormányzója. Az útját fiatal kampánymenedzsere, Stephen Meyers (Ryan Gosling – Kaliforniai álom) és a tapasztalt vén róka, Paul Zara (Philip Seymour Hoffman – Capote) egyengeti. Mike Morris több, mint egy plakáton vigyorgó figura. Határozott elképzelése van arról, hogy demokrata elnökként milyen módon segítené országát. Munkáját céljai megvalósításában azonban előválasztási ellenfele, nevezett Ted Pullman és választási stábjának vezetője, Tom Duffy (Paul Giamatti – A remény bajnoka) nehezíti. Na meg ott van a fiatal, szőke gyakornok lány Molly (Evan Rachel Wood – Westworld, Tizenhárom), aki van annyira csinos, hogy jól megkeverje a nagyemberek kezében a paklit. A végcél persze a felszínen az, hogy ki szerzi meg az elnöki címért folyó versenyben a demokrata párti jelölést, a mélyén azonban egzisztenciális kérdéseket boncolgat. Vajon a cél tényleg szentesíti az eszközt?

A hatalom árnyékában
Kép: IMDb

Ez nem egy tipikus White House konspirációs sztori. A hangsúly sem azon van, hogy ki nyer. A fontos az, hogy ahhoz, hogy a végén valaki az öklét magasba emelve parádézhasson a csillagos-sávos lobogó mellett, mennyi mindennek kell klappolnia. És mennyi mindenkinek.  Egy jó adag rafkó sosem árt, és az sem baj, ha előre tudjuk ellenfelünk következő lépését. Mert a politika olyan sakkjátszma, ahol a gyalogok egymást gyepálva vívják élet-halál harcukat, míg a király mögöttük szépen bedöcög a célba. A hatalom árnyékában főhősei a gyalogok, a helyettesíthető figurák. Míg Stephen Meyers (Ryan Gosling) igyekszik a kormányzó kampányát kipofozni és mindent megtenni azért, hogy a kulcsfontosságúnak számító Ohio-t megszerezzék, addig Paul Zara (Philip Seymour Hoffman) a szenátoroknak nya… khm, tart meggyőző érvelést, hogy miért érdemes Morrist (George Clooney) támogatniuk. Csurran-cseppen ez az.

Persze az ellenoldal tábornoka sem ügyetlen sakkjátékos. Tom Duffy (Paul Giamatti) kicsalogat, hogy lecsaphasson, de a mattot megesik, hogy a sajtós barátnő, Ida Horowicz (Marisa Tomei) adja. Ha a sztorit kéne jellemeznem, akkor A hatalom árnyékában, egy íróasztal szélére támaszkodós, zakót felkapós, konspirálgatós film, melyben a nagy téteket a feltűrt ingujjak és rongyos zakók között emelgetik, bízva abban, hogy lesz erejük majd tartani. Hát, nincs mindig. A sztori közepén kiborul a bili, a piszok tapad, elszabadul egy méretes sz@rvihar.

George Clooney ügyesen, de különösebb stílus nélkül rendez. Vágókép alig van, szinte minden kockán történik valami lényegi, és ami külön megragadó, hogy számtalan esetben nem mutat meg dolgokat, csak később elmondások utalnak rá, hogy mik történtek ott. Ezzel nemcsak a néző képzelőerejét tornáztatja meg, hanem a karakterek reakciói is erősebben hatnak. Okos és egyedi rendezői megoldások. Úgy játszik a néző gondolataival, ahogy csak szeretne, a kampánypropaganda kombájnja minket sem kímél, és nem csak a vetélytárs kampánycsapatát ültetik bele a hintába. Hiába mondjuk azt, hogy „hé, ez most mi volt?”, „Mi? …Hát, átvertelek megint”, mondja Clooney. Úgy tűnik, negyedik filmjére beletanult a rendezésbe.

A hatalom árnyékában
Kép: IMDb

Ha a dramaturgiai építkezést akarom dicsérni, akkor a pont Beau Willimonnak is jár, aki nemcsak az ihlető színdarab kreátora, de a film egyik írója is egyben. Nem elhanyagolható, hogy az ő zsenije is kellett ahhoz, hogy A hatalom árnyékában a legjobb adaptált forgatókönyv jelöléssel fusson a 84. Oscar-gálán. Nem mellesleg, ő a Kártyavár (House of Cards) kreátora, csak mondom.

A tisztesség egy szép ünneplő ruha, amit a politikában sokszor csupán a külvilágnak vesznek fel, és ami csak akkor válik kényelmetlenné, ha a saját érdekeik kerülnek veszélybe. Persze, mindenki jót akar tenni a világban és mindenkit nemes célok vezérelnek, de az altruizmus mégis hamis, ha mögötte hátsó szándék is lapul. Egy kis félrenézés, egy kis gyűrött lepedő és máris kész a vaj, amit valaki fejére fognak kenni, márpedig valaki fejére biztos rá fogják kenni. És George Clooney itt is nagyot húz, mert ahelyett, hogy belezavarodna a jó és rossz karakterek kliséibe, bedob egy váratlant. Senki sem jó vagy rossz, csupán mindenki kicsit mást enged meg magának. Hogy ez erkölcsi értelemben negatív-e, hát az már más hamburger.

Valójában az egész történet nem áll többől, mint interjúk, nyilvános beszédek és magánbeszélgetések egész sora. Minden szintet átjár a manipuláló játszmázás, a titkok és félrenézések kicsiny világa, de mindezt olyan arányosan, hogy cseppet sem érzünk velük szemben ellenszenvet, inkább sajnálatot. Rezignáltan tudomásul vesszük, hogy igen, itt ez a módi.

Philip Seymour Hoffman kitűnő alakítást nyújt. Gesztusaival, szemforgatásaival, hangsúlyaival mesterien kelti életre a cinikus, fásult vén rókát. Joel Schumacher, az Operaház fantomja rendezője egyszer azt mondta róla, hogy „A rossz hír az, hogy Philip nem lesz 25 milliós filmsztár, de a jó hír, hogy élete végéig dolgozni fog”. Sajnos a sors közbeszólt, és egy újabb nagy formátumú legenda csatlakozott a halhatatlanok társulatához. Philip Seymour Hoffman igazi jelenség volt. Nem volt hollywoodi macsó felépítése és A-osztályú mosolya, mégis mindent el tudott játszani. Nem volt szerep, amely az átlagosságba csapott volna át, az összes alakításában volt valami egyedi, valami, amit csak Philip Seymour Hoffman tudott.

Ryan Gosling a sztori főszereplője, már bizonyított színészként áll a volánhoz és kormányozza végig a történetet. A törtető, fiatal tanácsadó figuráját nagyon jól magára vette. Csöndjei és magányai tökéletesek, váltásai és átélése példátlan. Olyan, mintha, a fiatal Robert Redfordot látnám magam előtt. Nem beszélve George Clooney-ról, aki a maga hűvös macsóságában a Paul Newman-féle eleganciát testesíti meg. Nem kellett sokat rendeznie magát, hiszen nagyon jól idomul karakteréhez a tekintélyeskedő kormányzó szerepe. És itt van nekünk Paul Giamatti, aki szintén nem az a hollywoodi sztáralkat, de szerepében olyannyira hiteles és őszinte, a tökös rafináltság olyan jól áll neki, hogy alakítását öröm nézni.

„Semmi rossz nem történhet, ha azt tesszük, ami a helyes” – mondja ki Ryan Gosling karaktere. A valóságban az a baj, hogy de. Sőt, az sem biztos, hogy akkor baj fog történni, ha a rossz dolgot tesszük, hiszen ugyan ki ítélkezne, ha sosem derül ki a titok. Mit kezd a kampánynak hűséget fogadó, szimpatikus, fiatal tanácsadó az igazsággal, amikor tudomására jut? Mondjuk azt, hogy a hófehér ingek és férfikölni illat között szomorúan tudomásul veszi, hogy a hűség, még ezen a területen is fontos vagy maga is kigolyózásba kezd, hiszen a célról, mintha azt beszélnék, hogy szentesíti az eszközt. A film jól megmutatja, hogy milyen az előnyért való opportunista, nyálkás simulgatás és gátlástalan lábbal tiprás, hisz itt csak a győzelem számít, leírom még egyszer, a GYŐZELEM. A felmagasztosulás luxusa nem kopogtat, ha az ember játékban akar maradni, vagy elfogadja a játékszabályokat, vagy kiszáll. Ha zuhanni kell, hát zuhanjunk, de legalább győztünk. Ez kell, tényleg?



HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hírdetés

KI NE HAGYD!