2.5 C
Budapest
csütörtök, december 3, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Kritikák Nem arany az, csak sárgaréz: Tudhattad volna (The Undoing – 2020) premier...

Nem arany az, csak sárgaréz: Tudhattad volna (The Undoing – 2020) premier kritika

A csúcsról a szakadék felé nem egyenes az út, de a zuhanást mindig a leérkezés követi.

Elsőosztályú színészi játék és szakértő feszültségteremtés, a nagyságosok buborék-valóságának könnyű habvilágában. Az egész úgy alakul át egy idilli családi történetből valódi thrillerré, hogy közben fel sem tudsz igazán ocsúdni. A premier nem az a fordulatokban bővelkedő epizód, ami miatt képtelen vagy nem tovább darálni a részeket. Mégis, úgy válsz teljesen a rabjává, hogy alig tudod kivárni a következő heti adagot. Türelmes porhintés, nagy tervek és különleges képekkel komponáló, intelligens rendezés, ez mind, amit a – Jean Hanff Korelitz azonos című regénye alapján készült – Tudhattad volna kínál, tenyerében szorongatva. Én megragadtam a kezét. Érdemes!

Már lassan kezdem megsajnálni a tökéletes életű elitet, hiszen a romlás virágai rendre nagy lapáttal mérik nekik a gondokat, és egyáltalán nem a könnyebbik fajtából. Mintha, csak nekik lennének piszkos titkaik és az ő osztályrészük lenne végül jó tetteik miatt az erkölcsi megüdvözülés. Persze, értem én a költőiséget, hogy feszítsük szét a sztorit a végletek között és mutassuk meg, hogy a fent valójában annyira lent, hogy ott az arany valójában javarészt csupán sárgaréz. Irónia ide vagy oda, az HBO hatrészes sorozata, a Tudhattad volna is egy, az anyagi gondokról hírből sem hallott család életét helyezi a középpontba. A kreátor, David E. Kelley a Hatalmas kis hazugságok után szintén a tökéletes életű felsőosztály titkokkal átszőtt világához kanyarodik vissza, amihez az Egy jobb világgal legjobb külföldi filmes Oscart nyerő Susanne Biernél jobb szövetségest nem is találhatott volna a rendezői székbe.

Kép: IMDb

A sztori kezdetén Grace Fraser (Nicole Kidman) sztárpszichológus és férje, az onkológus Jonathan (Hugh Grant) tökéletes életük egy tökéletes reggelén adnak betekintést átlagosan kellemes létezésükbe. Grace fiuk, Henry iskolájának adománygyűjtő estjére készülődik, Jonathan pedig éppen próbálja lebeszélni Henry-t arról, hogy kutyát vegyenek otthonra. Burokvilágukban a legnagyobb problémájuk, hogy a gyerek hegedűtanára goromba és hogy a jótékonysági parti mennyire egy negédes időpocsékolásnak tűnik. A nap folyamán, később Grace találkozik az adománygyűjtést szervező, kedélyesen csacsogó, előkelősködő anyukákkal. A gyűlésen új tagként köszöntik a lepukkant Harlemben élő Elena Alvest (Matilda De Angelis), aki a meeting közepén egyszer csak úgy dönt, hogy az asztalnál megszoptatja csecsemő kislányát. Az elit anyukák hiába modoroskodnak tovább, képtelenek elrejteni zavarukat és kíváncsi tekintetüket. Jó manhattani asszonyságként pedig az összejövetel után szépen kis is pletykálják a kívülállót. Ez az affér azonban nem az utolsó volt Elena rejtélyes feltűnései közül. Grace szembetalálkozik vele az edzőteremben anyaszült meztelenül állva, majd a jótékonysági partin is összefutnak a mosdóban. Elena megjelenéseiben van valami frusztráló és idegen, ahogy a szabályozott és egyenes háttal kihúzott világban pajzánkodik, hozzá folyamatosan mintha a könnyeivel küszködne. Az epizód végére azonban, ha nem is egészen, de nagyjából kiderül, ki is Elena és mi dolga is van ebben a történetben.

Kép: IMDb

Az egész 54 perces játékidő alatt folyamatosan azt érzed, hogy valami rossz fog történni, csak fogalmad sincs, mire számíts. Ehhez persze a vágásnak is erősen köze van. Nem mindig azt mutatja, amit látni szeretnél a történet szempontjából, hanem azt utólag neked kell összeraknod. Ennek köszönhetően tudnak hirtelen akkorát fordulni az események, hogy az ember fogja magát és megkérdőjelezi, hogy amit látott, az tényleg az volt-e, aminek elsőre látta.

Az epizód utolsó harmadában aztán történik egy gyilkosság. Egy anyuka, az elitsuli tagjai közül. Grace világa kezd összezuhanni, miután rájön, hogy ismeri az anyukát. A rendőrség betoppan hozzá és faggatni kezdi. Ha még nem lenne elég a zaklatottságból, Grace megtalálja férje telefonját az éjjeliszekrénye fiókjában és ráébred, hogy Jonathan valószínűleg hazudott neki és nem utazott el arra az orvosi gyűlésre, amire ígérte, hogy el fog.

A rendezést is méltatnom kell akkor, ha a fényképezésről és a zenéről szeretnék beszélni, hiszen ezekben valószínűleg Susanne Biernek is döntő szava volt. Az ismerős zenei klasszikusok és Manhattan szürke felhőkarcolói között húzódó distinkció is az elit klasszikusan magasra törő jellegére reflektál. Míg az Oscar-díjas Anthony Dod Mantle különlegesen torzított (a fókuszt szűken, a kép közepén kiemeli és a területet körülötte elhalványítja, mintha távcsőből figyelnénk) vágóképei az izoláció és a saját világban való bezártság szimbólumai. Susanne Bier egyáltalán nem nézi le szereplőit és ítélkezni sem akar felettük, csupán úgy ábrázolja őket, amilyenek. Barátságosnak tűnő emberek, ki nem mondott dolgokkal a felszín alatt. A probléma nem jövedelem alapján válogat, tetszik tudni.

Kép: nytimes.com

A színészi játékot tekintve üde színfolt, hogy Hugh Grant végre valahára képes volt kinőni az idétlen tökfej szerepéből, és pojácáskodás helyett hiteles alakítással hálálja meg a belé fektetett bizalmat. Központi szereplőként azonban Nicole Kidmanre hárul a nehezebb feladat, de ezt ő rutinból megoldja. A tekintetével még mindig képes annyira jelen lenni, hogy kolléga legyen a talpán, aki mellette színre lép. Bár egyelőre keveset láttunk Grace hatalmaskodó apját alakító Donald Sutherlandből, de ez bizonyára változni fog. A színészi játék és az igazi thriller alapos előkészítése miatt mindenképp tovább fogom nézni a szériát, és nagyot szóló fordulatokra és erős végkifejletre számítok.

Az egész történet alatt végig érezhető a háttérben egy lefelé húzó, sötét örvény, ahogy egyre kezd a Fraser-házaspár tökéletes életébe beszivárogni a való világ durvasága és egyenetlensége. Jonathan elveszíti egy betegét, Grace napjait felzaklatja Elena különös viselkedése, ennek tetejében itt egy gyilkosság, és még férje is rejteget valamit. Egy végtelen szabadesés kezdődik Grace számára, aminek hol lehet még a vége…



Érsek Ádám
Érsek Ádám
Üdv a fedélzeten! A filmek világa már akkor elragadott, amikor még azt hittem, hogy a filmeket apró emberek csinálják élőben a televízióban. A film számomra egy lelki utazás, szenvedély és hivatás. Azért munkálkodom, hogy minél többekkel megosszam azokat a csodákat, amik a képernyőn nyújtózkodnak felém.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hírdetés

KI NE HAGYD!