fbpx
22.8 C
Budapest
csütörtök, június 17, 2021
KezdőlapFilmKritikákA kevesebb néha több: Góliát – (Goliat – 2018) kritika

A kevesebb néha több: Góliát – (Goliat – 2018) kritika

Ha az életnek jó kedve van és ad egy lehetőséget, jobb ha élsz vele. De tényleg!

Mi itt, Közép-Európában, szeretjük azt gondolni, hogy a skandináv országokban kolbászból van a kerítés. Mindenki boldog, jólétben él és semmi stressz nem keseríti az életét. Jó, hébe-hóba biztos náluk is van egy kis bűnözés – nem hiába csinálnak annyi krimit –, meg persze hidegebb is van, mint kis hazánkban. Na de mégis, azért ahonnan az IKEA jön, az nem teljesen e világi hely. Nos, Peter Grönlund (Drifters) filmje pont ezeket a sztereotípiákat cáfolja meg.

Kép: IMDb

Svédország ugyanis – a tudomány jelenlegi állása szerint legalábbis – ugyanúgy a világunk része, mint minden más ország. Ez pedig azt jelenti, hogy ugyanazoknak a hatásoknak is van kitéve. Ergo, az emberi gyarlóság náluk sem tündérmese. A Góliát egy 17 éves srác, Kim (Sebastian Ljungblad) szemén keresztül mutatja meg nekünk, hogy az alsó középosztály tagjának lenni ott sem sétagalopp. Főleg, ha a családod nem tiszta úton keresi a kenyerét. Annak ellenére, hogy a szereplők nagy része amatőr – beleértve a főszereplőt –, Grönlund filmjének egyik legnagyobb erőssége a színészi játék és a karakterek.

Ez különösen igaz Kimre, aki az árnyalt karakter mintapéldája. Egyszerre szerethető és taszító, igazi hús-vér ember. Döntései olykor kiszámíthatók, mégis érezzük a súlyukat, így a történet nem laposodik el. Épp ellenkezőleg, Grönlund szépen építkezik, karakterei pedig fokozatosan mélyülnek. Néha ugyan a bűnügyi film talajára lépünk, az igazán megrázó jelenetek mégis a leghétköznapibbak.
Összetett képet kapunk a család, az erőszak és a szeretet fogalmáról, teljesen más megvilágításba kerül Svédország.

Kép: IMDb

A film egyetlen – és nem elhanyagolható – negatívuma, hogy a megjelenített nihilizmus eléggé megfekszi a néző gyomrát, és helyenként a filmet is vontatottnak érezhetjük miatta. Így ugyan nem lesz igazi műalkotás a Góliátból, mégis egy szép és megrázó filmet tár elénk Grönlund, közben pedig azt is bebizonyítja, hogy egy karakternek nem kötelező – nagy mértékben – fejlődnie. Néha pont a fejlődés hiánya teszi különlegessé.

A Góliát tipikusan az a film amiből rengeteg ember tanulhatna nagyon sokat. Kár, hogy pont azért határolnák el magukat Grönlund alkotásától, mert túlságosan nekik szól. De félreértés ne essék, mint a legtöbb igazán jó film, ez sem csak bizonyos csoportoknak – átlagembereknek és skandinávoknak – ajánlott. És még csak nem is kizárólag szerzőifilm-fanatikusoknak.



Hírdetés

KI NE HAGYD!