10 érdekesség a 10 éves Benjamin Button különös élete című filmről

Kereken 10 évvel ezelőtt, Karácsony napján mutatták be az amerikai mozik, a David Fincher rendezésében készült Benjamin Button különös élete című filmet. Ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk nektek 10 érdekességet erről a nem csak a nevében különleges alkotásról.

1. Már a 90-es években is szerették volna megfilmesíteni az alapötletet. Akkor még úgy volt, hogy Steven Spielberg rendezi, Tom Cruise-zal a főszerepben.

2. Ez volt David Fincher első olyan filmje, ami PG-13-as besorolással került bemutatásra Amerikában. Az addigiak (Hetedik, Harcosok klubja, Játsz/Ma, Alien 3, A zodiákus, Pánikszoba) ugyanis mind R besorolást kaptak ezelőtt.

3. A filmet 150M $-os költségvetésből forgatták 2006 novemberétől, 2007 májusáig.

4. Brad Pitt volt, hogy napi 5 órát töltött a sminkeseknél, mire azok átformálták őt Benjamin időskori kinézetére.

5. A Benjamin Button különös élete, David Fincher rendező és Brad Pitt harmadik közös filmje volt a Hetedik és a Harcosok klubja után.

6. Aznap, mikor a forgatókönyvíró, Eric Roth értesült a Golden Globe-jelöléséről, azt is megtudta, hogy elvesztette nyugdíjalapját Bernie Madoff piramisjátékának köszönhetően.

7. Amikor Benjamin édesapja érdeklődik a Paper Street-i ház iránt az egy direkt utalás a rendező, Harcosok klubja című korábbi filmjére, amiben a szereplők szintén egy ugyanilyen nevű utcában laktak.

8. A film cselekménye nem kevesebb, mint 87 évet ölel át, 1918-tól, 2005-ig bezárólag.

9. 1998-ban Ron Howard (Solo: Egy Star Wars-történet, Hajsza a győzelemért) is szóba került, mint lehetséges rendező. Az ő elképzelése szerint John Travolta játszotta volna a címszereplőt.

10. Rachel Weisz volt az elsőszámú jelölt Daisy szerepére, de a színésznő időpont egyeztetési nehézségek miatt nem tudta vállallni a forgatást, így a szerep Cate Blachett-hez vándorolt.

Friss

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...