vasárnap, április 14, 2024

20 érdekesség a 20 éves, A múmia című filmről

1. A fehér hálóing, amit Evelyn (Rachel Weisz) a hajó megtámadása alatt viselt túl sokat mutatott ezért utólag, digitálisan kellett sötétíteni azon, hogy a film R besorolás helyett PG-13-at kapjon.

2. Brandan Fraser majdnem meghalt annak a jelenetnek a forgatása közben, amikor karakterét felakasztották, a kötél ugyanis szerencsétlen módon tekeredett a színész nyaka köré. Partnere, Rachel Weisz szerint Fraser-t újra is kellett éleszteni.

3. A rendező, Stephen Sommers elmondása szerint, a filmet gyártó Universal stúdió főnöke, a bemutató másnapján felhívta őt és csak ennyit mondott: “Akarunk még egy részt.”

4. A film bevezetőjét az eredeti elképzelések szerint Imothep, azaz Arnold Vosloo narrálta volna, de a rendező rájött, hogy a karakter nem beszélhet angolul, ezért végül úgy döntött, hogy Ardeth Bay vezesse be a nézőket a történetbe.

5. A forgatáson egy egyiptológus segédkezett, aki az ókori egyiptomi nyelv kiejtését tanította a színészeknek.

6. A film eleji jelenet, amikor Imhotepet mumifikálják, nagyon megviselte az őt játszó színészt, Arnold Vosloo-t, ugyanis a közel négy órába telt azt leforgatni és szinte végig bekötözve kellett lenni.

7. Az ágyékkötőt és az ékszereket leszámítva Patricia Velásquez jelmeze mindössze testfestésből áll, amit 14 órán át készítettek a sminkesek.

8. A könyvtár lerombolós jelenetet sikerült a stábnak elsőre felvennie, ez azért is volt szerencse, mert, ha nem sikerült volna, akkor a díszletet több, mint egy nap lett volna újra építeni.

9. Az Oded Fehr által alakított Ardeth Bay karakterét az eredeti elképzelések szerint tetőtől talpig tetoválások borították volna, de a rendező, Stephen Sommers ezt megvétózta, mondván a színész túl jóképű ahhoz, hogy eltakarják az arcát.

10. Állítólag Leonardo DiCaprio-nak is felajánlották Rick O’Connell szerepét és a színész nagyon szívesen el is játszotta volna azt, de a Part című film munkálatai közbe szóltak.


11. Stephen Sommers, az Őserdő hőse sikere után döntött úgy, hogy leszerződteti Brandan Fraser-t a film főszerepére.

12. Eredetileg az egész mozit Egyiptomban forgatták volna, de az instabil politikai helyzet miatt inkább lemondtak róla.

13. Mivel a szereplők semmit sem láttak a számítógépes technikával életre keltett múmiából, ezért egy fotót mutattak a színészeknek a lény teljes kinézetéről, hogy inspirálódjanak.

14. Stephen Sommers elárulta, hogy egy speciális effektussal megtámogatott jelenet elkészítése átlag 125 ezer dollárba került.

15. Az erdeti forgatókönyv szerint Evy azt mondta miután először meglátta a frissen feltámadott Imothep-et, hogy: “Gyönyörű”. A jelenetet le is forgatták, de végül mégis kivágták.

16. A film TV változatához utólagosan egy bikinit is “felfestettek” Anck-su-namun testére.

17. Stephen Dunham-et is meghallgatták Rick O’Connell szerepére, de végül mégsem őt választották. A rendezőnek azonban annyira tetszett, hogy csak miatta tette bele Mr. Henderson karakterét, akit végül eljátszhatott.

18. Ez volt Oded Fehr első mozifilmje.

19. Stephen Sommer elmondása szerint az okozta a legnagyobb nehézséget neki, hogy a humort és a horror elemeket megfelelő egyensúlyban tartsa.

20. A film 80 millió dolláros költségvetéséből nagyjából 15 milliót költöttek speciális effektusokra, amiket az ILM készített.

Friss

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...