25+1 érdekesség a Terminátor 2. – Az ítélet napja című filmről

A Pannonia Entertainment ezúttal a valaha készült legjobb akciófilmet készül újra bemutatni a mozikban. A Terminátor 2. – Az ítélet napja újra bemutatója azért is különleges, mert a digitális felújításon kívül 3D-s konvertáláson is átesett, ennek köszönhetően pedig garantáltan olyan változatban csodálhatjuk majd meg James Cameron klasszikusát, amiről eddig álmodni sem mertünk.

Ennek apropóján most összegyűjtöttünk 25+1 érdekességet, amit  talán még nem tudtatok erről a megkerülhetetlen mesterműről.

1. A Mad Max – A harag útja című film bemutatójáig a Terminátor 2 volt ez egyetlen olyan folytatás, ami úgy nyert Oscar-díjat, hogy az előző részét egyetlen kategóriában sem jelölték.

2. Linda Hamilton megtanult zárakat feltörni, hogy az elmegyógyintézetből való szökése még hitelesebb legyen.

3. Stan Winston és csapata több órán át tanulmányozott nukleáris robbantásokat, hogy Sarah Connor “nukleáris rémálma” minél élethűbb legyen a vásznon.

4. James Cameron elárulta, hogy Linda Hamilton átmenetileg megsüketült az egyik fülére miután a liftes jelenet felvétele előtt elfelejtette betenni a füldugóit.

5. Arnold Schwarzenegger 15 millió dolláros gázsit kapott az alig 700 szavas szerepéért. Ez azt jelenti, hogy minden kimondott szóért közel 21 ezer dollárt ütötte a markát.

6. A filmvégi helikopteres jelenetnél James Cameron vette át az operatőri feladatokat, mert a film eredeti operatőre, Adam Greenberg túl veszélyesnek ítélte meg a jelenetet ezért nem vállalta annak felvételét.

7. A Terminátor 2. – Az ítélet napja minden idők legtöbb bevételt hozó korhatáros akciófilmje.

8. Arnold Schwarzenegger abban a jelenetben, amikor a T-800-as elmeséli Sarah Connornak a Skynet történetét, valójában egy, az autó szélvédőjére rögzített lapról olvasta a szövegét.

9. A rendező, James Cameron azután ajánlotta fel a T-1000-es szerepét Robert Patricknek, miután látta az alakítását a Még drágább az életed című filmben.

10. Amikor 1984-ben először felmerült a folytatás ötlete, a költségvetés még csak 20 millió dollár volt, ez végül 102 millióra nőtt.

11. A filmnek van egy alternatív befejezése is, amiben az idősödő Sarah Connor egy parkban meséli a Terminátor történetét, eközben pedig John-t nézi, amint az a gyermekével játszik.

12. A játszótéri álom jelenetben Linda Hamilton 20 hónapos fia játszotta a csecsemő John Connort.

13. A forgatás 8 hónapig tartott, az első részt ezzel szemben alig 6 hét alatt vették fel.

14. Edward Furlong dublőre sokkal nagyobb termetű volt, mint maga a színész, így a motorkerékpáros üldözéshez nagyobb méretű motoron kellett ülnie, hogy ne legyen feltűnő a méretkülönbség.

15. James Cameron 5 millió dollárt kapott a film rendezéséért.

16. Eredetileg Michael Biehn játszotta volna a  T-1000-es Terminátort, aki az előző részben még pozitív karakter volt. Ezt az elképzelést végül dobták miután úgy ítélték meg, hogy túl zavaros lenne a nézők számára.

17. Habár Arnold Schwarzenegger és Robert Patrick rengeteg jelenetben szerepeltek együtt, valós, szemtől-szembeni szóváltás kettejük között egyszer sem volt a film alatt.

18. Egy meg nem erősített teória szerint az a vörös hajú lány, aki elárulja a T-1000-nek John Connor tartózkodási helyét a plázában, az nem más, mint Kate Brewster, John Connor jövőbeli felesége és az ellenállás másodparancsnoka.

19. Robert Patrick szigorú futóedzésekkel készült a szerepre, hogy képes legyen úgy nagy sebességgel futni a vásznon, hogy közben ne fáradjon el.

20. Az ILM speciális effektekért felelős, 6 fős személyzetét 36-ra kellett növelni annak érdekében, hogy a lehető legtökéletesebb módon tudják megalkotni a T-1000-es modellt. A T-1000-es mindössze 3 és fél percet szerepel speciális effektusokkal megalkotott változatban, mégis 8 hónap és 5.5 millió dollár kellett ahhoz, hogy megalkossák.

21. Habár az alkotás korhatáros besorolást kapott, mégis rengeteg gyerekjáték készült hozzá kapcsolódóan, amik a filmmel együtt hatalmas sikert arattak.

22. A sérült Terminátor kinézetéhez szükséges smink elkészítése naponta 5 órát vett igénybe.

23. James Cameronnak annyira tetszett Linda Hamilton alakítása a filmben, hogy hosszasan lobbizott azért, hogy a Legjobb női főszereplő kategóriában Oscar-díj-ra jelöljék a színésznőt. Sajnos végül a jelölés elmaradt.

24. Mielőtt szerződtették volna Robert Patricket a T-1000-es szerepére, a legesélyesebb jelölt Billy Idol volt, aki végül motorbalesete miatt nem tudta vállalni a felkérést.

25. Ez volt az első film, ami átlépte a 300 millió dolláros bevételt világszinten.

+1 A 3D-s konvertálás munkálatait James Cameron az első naptól az utolsóig személyesen felügyelte, annak érdekében, hogy a lehető legjobb térhatású élményben lehessen részünk.



Friss

Egy igazi Netflix romantika, sorozat formában – Puszi: Kitty 1. évad (XO, Kitty – 2023, Netflix) kritika

Az igazi Netflix romantika már-már saját fogalommá nőtte ki magát az évek alatt a...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...