vasárnap, október 13, 2024

Trending

Hasonlóak

15 érdekesség a 15 éves Amerikai pite – Az esküvő című filmről

Ma 15 évvel ezelőtt került bemutatásra a nagy sikerű Amerikai pite filmsorozat harmadik, Az esküvő alcímet viselő része, melyről most 15 érdekességgel szeretnénk megemlékezni.

1. A négy eredeti Amerikai pite film közül ez a rész készült a legnagyobb büdzséből (55 millió dollár) ennek ellenére mégis ez „büszkélkedhet” a széria legkevesebb világszintű bevételével (231 millió dollár) is.

2. A film egyik kimaradt jelenetében Jim elárulja, hogy Oz (Chris Klein) és Heather (Mena Suvari) azért nem vesznek részt az esküvőn, mert Spanyolországban vannak.

3. Ez az első és egyetlen (a csak DVD-re készült folytatásokat leszámítva), amiben nem szerepelnek a korábbi részek olyan fontos szereplőit alakító színészek, mint például Chris Klein, Tara Reid, Mena Suvari, Natasha Lyonne, Shannon Elizabeth és Chris Owen.

4. Chris Klein a Huffpost-nak adott egyik interjújában elárulta, hogy nem azért nem szerepelt a harmadik részben, mert nem szeretett volna, hanem azért, mert egész egyszerűen nem kérték őt fel erre.

5. Amikor Jim a nemi szervét borotválja, valójában nem az ő altestét látjuk, hanem Eddie Kaye Thomasét.

6. Ez a széria egyetlen egy olyan alkotása, amiben a nevükön szólítják a „Debasz!’-os srácokat, így megtudhattuk, hogy egyiküket John-nak, a másikukat pedig Justin-nak hívják. Külön érdekesség, hogy John-t John Cho, Justin-t pedig Justin Isfeld alakította.

7. Az előző két rész után kimaradt karakterek közül egyedül Nadia (Elizabeth Shannon) kerül megemlítésre ebben az epizódban.

8. A Michelle-t alakító Alysson Hannigan a valóságban is abban az évben (2003) ment férjéhez, amikor a film bemutatásra került.

9. A film nyitójelenetében, Michelle beveri a fejét, amikor Jim-et kényezteti az asztal alatt. A valóságban Alysson Hannigan-nek a kezével kellet kiadnia azt a koppanó hangot. A jelenetet azonban annyiszor kellett újra venni, hogy a színésznő keze nagyon megfájdult, ezért egy idő után a stábtagok adtak neki egy gumikalapácsot, hogy azzal próbálkozzon.

10. A film DVD kiadásának extrái közt az író, Adam Herz megosztotta a rajongókkal, hogy Jim papájának a keresztneve valójában Bullwinkle.

11. A film eredetileg arról szólt volna, hogy Stifler mamája újra összeházasodik Stifler apjával, amit Finch meg akar akadályozni. Az apa szerepére Tim Allen-t vagy Chris Penn-t képzelték el.

12. Az első Amerikai Pite film után ez az epizód kapta a legjobb, szám szerint 55%-os értékelést a Rotten Tomatoes kritikákat egyesítő oldalon. Az első film 61, a második 52, a negyedik pedig 44%-ot kapott.

13. A film, későbbi DVD-kiadása az alábbi jelenetekkel bővült, melyeket különféle okokból kihagytak a mozis változatból:

  • Amikor Stifler megérkezik Jimék házába, elkezd táncolni, vulgárisan beszól két idős hölgynek, majd megiszik egy pohár pezsgőt.
  • Amikor Stifler a legénybúcsúról beszél, mocskosabb jelzőket használ.
  • A legénybúcsús jelenetet újravágták, több erotikus résszel, és jó pár plusz képsor került bele.
  • Mikor Stifler kénytelen megenni a kutyaürüléket, kicsit hosszabb jelenetben teszi ezt.

14. A legénybúcsú közben Stifler rajtakapja Mr. Belvedere-t, amikor az egy rózsaszín női ruhát próbál éppen. Erre Stifler Buffalo Bill-nek szólítja a férfit, ami egyértelmű utalás a Bárányok hallgatnak című filmre.

15. Ha jobban odafigyeltek észrevehető, hogy Michelle (Alysson Hannigan) hajának hossza a film alatt folyamatosan változik. Hol hosszabb, hol pedig rövidebb.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/