péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

Szépirodalom a vásznon: Történetek a végtelenségről (Om det oändliga – 2019) kritika

Minden sztereotipikus felhang nélkül leszögezhetjük, a skandináv filmek általában igazán egyedi stílust képviselnek. A svéd rendező, Roy Andersson munkássága sem kivétel ez alól. Legújabb filmjével a szerzőiség ritkán látott mélységeibe ereszkedik, közben pedig nagyszabású kísérletet végez.

A Történetek a végtelenségről leginkább egy vers- vagy novellafüzérhez hasonlít. Az első inkább helytálló, a cím ugyanis becsapós. Szó sincs történetekről, sokkal inkább benyomások és pillanatok összessége Andersson filmje. Jeleneteket látunk a jelenkor és a múlt mindennapjaiból, szokatlan és szokványos helyzetekkel találjuk szembe magunkat, hamisítatlan skandináv és végtelenül emberi pillanatoknak vagyunk tanúi. Néha ugyan mosolygunk – sokszor kínunkban –, de nem a humorizálás a legjellemzőbb a filmre. Sokkal inkább – a lehető legjobbféle, szájbarágásmentes – moralizálás zajlik, sokszor remek társadalomkritikával vegyítve.

Kép: IMDb

Ezek ellenére azonban mégsem lesz több Andersson filmje egy érdekes kísérletnél. Egyes jelenetek túlságosan elvontak és értelmezhetetlenek, esetükben az unalomba fulladás fokozott veszélye áll fent. Ezen ráadásul a rendkívül statikus képi világ sem segít. Ez ugyan kölcsönöz egyfajta festményhez hasonló látványvilágot – Pálos Gergely operatőr jóvoltából – az adott jeleneteknek, egy idő után azonban ezek is a monotonitást kezdik fokozni. Szép kikacsintás ez a mindennapjainkra, de ettől függetlenül a filmet nehéz helyzetbe hozza. A hangról, azon belül a zenéről viszont egyértelmű pozitívumként lehet beszélni.

A Történetek a végtelenségről igazán egyedi és újító alkotás, egy egyedi és újító alkotás minden hibájával. Remek alapötlet és gyönyörű társadalomkritika jellemzi, elvontsága és statikussága ugyanakkor a néző tűréshatárát feszegeti. Ez utóbbi sajnos – vagy nem sajnos – nem végtelen, még akkor sem, ha filmekről van szó.

Kép: IMDb

Roy Andersson legújabb filmje kétszeresen is megkísérli a lehetetlent, megpróbál verseket ültetni a vászonra és megpróbálja az emberi lét – gyakran semmitmondó, szürke – pillanatait érdekessé tenni. Majdnem másfél órás próbálkozása végül ugyan mindkét téren kudarcot vall, mégis érdemes adni neki egy esélyt. A skandináv és az experimentális filmek kedvelőinek különösen ajánlott.



Erdei Róbert Bence
Erdei Róbert Bence
Robi vagyok, kezdő bölcsész és közép-haladó művész. Kisfiúként a filmezés volt a nagy szerelem, mostanra inkább az írás és a fotózás foglalkoztat. Ez persze nem tart vissza attól, hogy kritikákat írjak vagy egyszer talán forgatókönyvet. Jelenleg a PPKE-BTK-n hallgatok filmelméletet és filmtörténetet.