péntek, október 11, 2024

Trending

Hasonlóak

Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész (Mission: Impossible: Dead Reckoning Part One, 2023) kritika

Megkezdte visszavonulását a világ talán leghíresebb CIA-ügynöke. Miután közel 30 év alatt bezsuppolt nagyon sok rosszfiút, megmászott minden falat, leugrott minden magaslatról, átszaladt minden ösvényen és legalább egyet minden közlekedési eszközből felrobbantott, Ethan Hunt a Mission: Impossible: Leszámolás – Első részében búcsúzni készül. A Tom Cruise kezében dédelgetett sorozat szép emlékeket hagy majd maga után, az utolsó előtti rész pedig stabilan ágyaz meg a 2024 nyarán érkező finálénak. A kémsorozat újabb epizódja, ami a Fantom Protokollal indult el a jó irányba, majd az Utóhatásra forrta ki magát igazán, egy covid sújtotta viharverte forgatás, többszöri leállás és évekig húzódó munkálatok és parkolás után érkezett meg a mozikba, hogy ismét azt csinálja, amit szokott: székbe szegezzen.

A széria jövő évi lezárásáról és annak ellenkezőjéről is megannyi félinformáció érkezett az elmúlt évben, maga a rendező, Christopher McQuarrie is ködösen fogalmazott, de aki megnézi a Mission: Impossible: Leszámolás – Első részt, az szinte biztosan érzékelni fogja a vásznon az összegzés, számot vetés és búcsúzkodás hangnemét. A történetek az eddigi részek során rendre növekedtek, egyre nagyobb volt a tét, de valahogy az új epizódban terítékre került téma, a mesterséges intelligencia és annak várható elszabadulása olyan közelről ragadja meg a néző fantáziáját, ahogyan a többi sztorinak nem sikerült, ezzel még átélhetőbbé téve a „vége” érzést. (Azért megnéztem volna a forgatókönyvírók arcát, amikor 2022 novemberében az Open AI ráeresztette a világra a ChatGPT-t…)

Mission: Impossible - Leszámolás – Első rész kritika
Pom Klementieff, mint Paris a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész című filmben. Kredit: © 2023 Paramount Pictures.

A 7. részben az IMF ismét feladatot kap, ezúttal egy két darabból álló kulcsot kell megtalálnia és leszállítania. Hogy ez a kulcs milyen ajtót nyit és mi van mögötte, azt senki nem tudja, a hollétéről is csak a néző értesül, hála a bevezető jelenetnek. A csapat tehát összeáll, Ethan Hunt (Tom Cruise), Benji Dunn (Simon Pegg) és Luther Stickell (Ving Rhames) baljós előérzettel ugyan, de rutin munkaként áll neki a feladatnak, melyben – természetesen – Ilsa Faust (Rebecca Ferguson) is érdekelt és érintett. Ha a kedves néző korábban értetlenkedett volna a 163 perces játékidő miatt, akkor a reptéri üldözéses jelenet a maga hosszával – és minőségével – biztosan meg fogja nyugtatni, hogy nem lamentálással és horgolással fog telni a még hátralévő két óra. Szintén a reptéren lép színre a Haley Atwell által megformált mestertolvaj, Grace, illetve az aktuális főgonosz, Gabriel (Esai Morales), és ahogy az lenni szokott, a rutinfeladat elvégzését váratlan fordulatok és meglepő események (na meg az elszabadult mesterséges intelligencia váratlan húzásai) tarkítják, majd hamarosan megjelenik a Fehér Özvegy (Vanessa Kirby) is, hogy ringbe szálljon a kulcsért folytatott küzdelembe, amely ismét távoli országokon átívelő kalandsorozatot biztosít.

Mission: Impossible - Leszámolás – Első rész kritika
Tom Cruise, mint Ethan Hunt a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész című filmben. Kredit: Christian Black/ © 2023 Paramount Pictures.

Az előzetesekbe és kedvcsinálókba valószínűleg sokan és sok helyen belefutottak, így nem lesznek ismeretlenek a jól megtervezett és kivitelezett mutatványok és akciójelenetek, sem a gőzös zuhanása vagy Cruise motoros szakadék-mutatványa, de hogy azokat mi előzi meg és mi követi, na, azok lesznek majd, amik a film valódi sava-borsát, izgalmát, Mission: Impossible-stílusát adják. Na meg a tudat, hogy döntő többségük valódi felvétel. Kéztördelős felvételek lettek, az már biztos.

Mission: Impossible - Leszámolás – Első rész kritika
Tom Cruise, mint Ethan Hunt és Henry Czerny, mint Kittridge a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész című filmben. Kredit: © 2023 Paramount Pictures.

A komplett széria keretes szerkezetéről az új részben Ethan IMF előtti múltjának korábban soha nem tárgyalt részleteinek felbukkanása, Kittridge (Henry Czerny) visszatérése, az 1996-os első részhez igencsak hasonlító vonatos harcjelenet, illetve az IMF tagjainak utánpótlására tett halvány megjegyzések gondoskodnak, és ha horgolni nem is fognak, moralizálásnak és nagy kérdéseknek azért jut majd némi hely.

Maga a mondanivaló nem kíván meg sokat a nézőtől, sőt, több ponton meglehetősen alaposan elmagyarázzák, mi is az az algoritmus, az Entitás, amitől félni kell, és miért baj, hogy elszabadult. A néző feladata csupán annyi, hogy élje bele magát a filmbe és szórakozzon. A Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész pontosan ennyit akar elérni, és meglehetősen jól csinálja. Szórakoztat. Megad hozzá mindent, lesz magasztos cél, őrlődő főszereplő, megszeretett/megutált karakterek, váratlan fordulatok, feszes tempó és fantasztikus akciójelenetek tömkelege, mindazon eszközök, amikkel Tom Cruise és az általa képviselt filmes réteg kitartóan küzd azért, hogy hagyományosan mozizni továbbra is jó élmény legyen.

Mission: Impossible - Leszámolás – Első rész kritika
Hayley Atwell, mint Grace és Esai Morales, mint Gabriel a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész című filmben. Kredit: © 2023 Paramount Pictures.

Vannak sorozatok, amiknek az idő jót tesz, és vannak, amiknek nem. Legnagyobb szerencsénkre Tom Cruise és projektjei úgy öregednek, mint a jó bor: bár az idő nyomot hagyott rajtuk, mégis minden cseppjét kiélvezzük, amíg tart. Ezeket a filmeket biztos, hogy később is szívesen vesszük elő, ha klasszikust kell mutatni a gyerekeinknek.

Mission: Impossible - Leszámolás – Első rész kritika thumbnail
MISSION: IMPOSSIBLE: LESZÁMOLÁS – ELSŐ RÉSZ (MISSION: IMPOSSIBLE: DEAD RECKONING PART ONE, 2023)
Összességében
A finálé első része búcsúzkodásnak hat, de ez cseppet sem von le az értékéből, a Leszámolás – Első rész fantasztikus jeleneteinek és koherens mondanivalójának hála remek mozis élményt nyújt, látványban, izgalomban, fordulatokban nem lesz hiány. Mindenképpen moziban érdemes megnézni!
Rendezés
9
Színészi alakítás
8
Forgatókönyv
9
Fényképezés
10
Filmzene/Hang/Effektek
9
9
Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.