Jack (Micheál Richardson – Vox Lux) egy galériát vezet. Válófélben van. A felesége és annak családja el akarja adni a galériát, amit – saját bevallása szerint – remekül vezet és amire feltette az életét. Úgy dönt, megveszi a galériát, de nincs pénze. Apjához, Roberthez fordul – na nem pénzért… művészember, szóval neki sincs –, hogy eladják a toszkán házukat, ami üresen áll 20 éve. Apa (Liam Neeson – Schindler listája, Kinsey, Elrabolva) belemegy az ingatlanértékesítésbe, de a megbízható, figyelmes apafigura követelményt – ahogy azt az elmúlt majd 30 évben – most sem tudja hozni.
Apa és fiú leautóznak Angliából Toszkánába.
Apa és fiú rácsodálkoznak, mennyire le tud amortizálódni egy ház 20 év alatt.
Apa és fiú takarítanak, szöszmötölnek. Ezt így nem lehet eladni.
Ezt megmondja Kate, az ingatlanos is.
Kate balra EL.
Apa és fiú megpróbálják elviselni egymást.
Apa olvas és elfojt, fiú sétálgat a városban és – dobpergés – belebotlik egy gyönyörű lányba (Valeria Bilello).
Apa és fiú munkásokat fogad, hibákat javíttat ki. Apa és fiú falat festenek.
Apa 6×4 méteres festménye, amit a nappali falára mázolt fel, kicsit sötét és zavaros, ömlik belőle a gyász. Anya halála után festette. Nem túl vevőcsalogató.
Nem mellesleg az egyetlen érdekessége a filmnek.
Engedjétek meg, hogy ezt itt most befejezzem. Na nem azért, mintha el tudnék spoilerezni bármit is. Igazából semmiféle elvárásom nem volt a film felé, csak egy kis klisés életigenlés, szép környezetben. Namármost, aki nem tud családi drámát/vígjátékot poros, olasz kisvárosban szerethetővé rendezni, az ne tegye! Kiderült számomra Liam Neeson és fia saját tragédiájukat forgatták bele ebbe a filmbe. (Natasha Richardson, Liam Neeson felesége, 45 évesen hunyt el egy síbalesetben, hátrahagyva férjét és két közös gyermeküket, Micheált és Danielt) Így még szomorúbb, hogy egy olyan rendező kezébe került a dirigálás, aki egy centit nem tudod érezteni ebből a szívszorító vallomásból. Nagyon sajnálom James D’Arcy, de ez egy akkora 1-es, hogy kilóg a naplóból.
Kezdeném azzal, hogy majdnem a film végéig nem érteni, hogy Jack – akit talán pont ezért nem tudtam megkedvelni egyetlen röpke percre sem – mi a takaros fapecekért ennyire, már-már túlzóan frusztrált? Aztán egyszer csak végre kapunk némi magyarázatot rá, de az is elég gyenge lábakon áll. Mert akinek volt már trauma az életében, az tudja, hogy mennyire megbocsájtható az, ahogyan Robert próbálta feldolgozni a saját gyászát és ahogy próbálta Jack-et megóvni tőle. Nem mintha nem lenne teljesen jogos Jack haragja vagy fájdalma, csak hát én kb. 10-15 évvel korábban üvöltöttem volna le apám haját ugyanezért. Teljesen elfogadható lenne, hogy valamiért Jack-nek ez nem sikerült, de akkor kérném a kedves írót – Mr. D’Arcy ismét – hogy fejtse már ki a 20 éves síri csend nyomós és húsbavágó érveit. Nem. Sajnos ez sem sikerült. Komolyan mondom, én ilyen rosszul összerakott forgatókönyvet már nagyon rég láttam megvalósítva.
A színészi teljesítmény nem kritikán aluli, de úgy sejtem, hogy itt is direktor úr keze van a megbicsaklásokban. Jó, Liam Neeson sosem tudott sírni, ezt már Oskar Schindlerként bebizonyította. Sajnos azóta sem tanulta meg, most már engedjük el, szerintem. De azon túl egy teljesen szerethető, felszínes apa karaktert hoz a kisujjából kirázva. A fiatalok és a töltelék olaszok is jól muzsikálnak. Minden adva van egy kellemes délutáni matinéhoz, csak mivel bődületesen rosszul van prezentálva, a sztori nem tölti ki 94 percet sem. Semmi mélysége. A poénok nemhogy nem ülnek, hanem csak vergődnek, mint a hátukra pöckölt büdösbogarak. A vágóképek tehetnék hangulatosabbá a filmet, de valszeg B vagy C operatőrre már nem maradt pénz, miután kifizették Liam Neeson kb. 5 forgatási napját. S akkor még nem beszéltem a szinkronról. Nem is fogok. Csak ismét megfogalmazon a köz akaratát, miszerint legyenek elérhetőek a filmek feliratosan is.
