Latin Stephen King jellegű kisképernyős horror kisképernyős minőséggel: Bingo Hell (Welcome to the Blumhouse, 2021 – Amazon) kritika

Bingo Hell
Adriana Barraza, mint Lupita. Kredit: Brian Roedel/ © 2021 Amazon Content Services LLC

Nem kell, hogy egy horrorfilm, amelyet csak a tv-re vagy netre szántak, rossz legyen. Nem kell, mert vannak példák, hogy lehet jó is. Erről a kis szösszenetről azonban ez nem mondható el. Pedig jónak indult, és végig voltak benne remek pillanatok. Mégsem sikerült.

Egy egycsillagos kisvárosba (Oak Springs) csöppenünk, ahol minden halódik. Az igazi nihil. Az ipar elment, a telket felvásárolják a gazdagok, de az „őslakosok” még kitartanak. Ők az öregek. A film ugyanis nyugdíjas horror, ha van egyáltalán ilyen műfaj. A városlakóknak tehát nincs jövője, csak a végső lecsúszástól való menekülés. A „maradunk, míg élünk” harc vezetője Lupita (Adriana Barraza), a heves, sokszor hisztérikus, harcos amazon, aki egyszemélyben jeleníti meg a mozgalmat. Már a film első öt percében körbejárja a főszereplőket. Hamar kiderül, hogy a várost egytől egyig színesbőrű nyugdíjasok lakják (főként latinok), akik számára egyetlen szórakozási lehetőség nyílik: a városka közösségi helyiségében esténként megtarott Bingó-parti.

Amikor váratlanul megjelenik a városban egy misztikus férfi (az egyetlen fehér szereplő), és átveszi a Bingó ipart, nem tud nem eszünkbe jutni King „Hasznos Holmik” regénye. De persze ez nem baj. Megy tovább a történet, amiről hamarosan kiderül, hogy meglehetősen egyszerű mondanivalót üzen a nézők számára: A pénz (különösen, ha azt egy fehér ember adja) öl. Itt szó szerint történik mindez, ugyanis a nyertesekre nem vár kellemes jövő.

Hogy miért középszerű a Bingo Hell? Mert a színészek középszerűen játszanak. A párbeszédek olyanok, amit egy amatőr színész is be tud tanulni, és néha az az érzése az embernek, hogy amatőrök is. Ezért az eseményekbe egyetlen percre sem tudja magát beleélni a néző. A horror jelenetek kicsit gusztustalanok, de inkább viccesen azok. Az egész produkción érződik, hogy amint Oak Springs lakosait sem veti fel a pénz, úgy a produkcióba sem tömtek temérdek mennyiségtű dollárt. Jó lesz az így is.  

Mire eljutunk a kataklizmáig (persze kicsi kis forráspont ez), addigra már megértjük, hogy a mondanivaló nem bonyolult: a „fehér” pénz nem boldogít, és a könnyen jött szerencse semmit nem ér a kemény munkával megkeresett fillérekhez képest. De persze mindez elmegy. Ha onnan nézzük, hogy ennél van sokkal rosszabb mondanivaló nélküli horror is, akkor nem is olyan rossz a helyzet.

A film éppen azért sajnálatos, mert több lehetne benne, mint ami belekerült. Ha kicsit groteszkebb, akkor egy jó paródia válhatott volna belőle. Ha kicsit harsányabb, merészebb, akkor remek szatíra lehetne. Ha jól játszanának a színészek, akkor izgalmas lehetne. De sajnos középszerű maradt, és ettől nem vált semmivé. Bárcsak a rendező, Gigi Saul Guerrero olyan filmet hozott volna össze, mint amire már képes volt egyszer az Into the Dark: Culture Shock című epizódjában.

De hát nem tette. Kár érte!

Bingo Hell
Bingo Hell (Welcome to the Blumhouse)
Összességében
Rendezés
4.5
Színészi alakítás
5.5
Forgatókönyv
5.5
Fényképezés
5
Filmzene/Hang/Effektek
4.5
5