A csúf persze enyhe túlzás, de a ritmus miatt muszáj volt beletenni…
Mi a titka a jó akciófilmnek? Ez akár egy disszertáció címe is lehetne, de nem fogom most hosszú oldalakon át boncolgatni erről a véleményem, hiszen a fő témánk most A védenc és nem hipotézisek állítása és alátámasztása. Ugyanakkor a 80-as és 90-es évek tömve voltak olyan híres vagy hírhedt akciófilmekkel, mint a Rambó (1982), Halálos fegyver (1987), Tango és Cash (1989), Az utolsó cserkész (1991), Tökéletes katona (1992), Úszó erőd (1992) vagy a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? (1996), hogy csak néhányat említsek a mára klasszikussá érett alkotásokból. Ám a forgatókönyvek kikoptak, az akciósztárok elfáradtak, a párbeszédek egyre laposabbak lettek, így egy idő után a műfaj átcsapott többnyire B kategóriás „volt már jobb”, majd egyszerűen szólva Zs kategóriás filmcsodákba.
Nem véletlen, hogy ha jön egy jól összerakott akciófilm, az emberek kapva kapnak az alkalmon, legyen az bármilyen elcsépelt vagy egyszerűen vicc kategória. A legtöbbünk – vagyis aki szereti ezt a műfajt – már ki van éhezve egy jó kis „csihipuhi” filmre, és emiatt nem csoda, hogy anno akkorát szólt a The Expendables (még ha kritikailag jelenleg is csak 42 százalékon áll) és már a negyedik rész készül belőle. Bár a kiöregedő akciósztárok mészárlását öröm nézni – ott van még például Liam Neeson (Elrabolva 1–3) vagy Keanu Reeves (John Wick 1–3), egy idő után ott is megszólal a vészcsengő a néző fejében, hogy jó-jó, ezt már láttuk. De A védenccel ellentétben azokban akkor is van valami, ami becsalogatja a nézőt, valami olyan plusz, ami kiemeli a Zs kategóriás tenger posványából.
A Védencnél az egyik alapvető probléma, hogy megpróbál a jól sikerült John Wickre apellálni, így hamar elterjedt az a párhuzam, hogy „Maggie Q a női John Wick” és így tovább, aminek köszönhetően mindenki nagyobb elvárással ül be a filmre, mint kellene. Mert lehet egyszerű a történet – mint egy klasszikus bosszúhadjárat –, ha olyan válogatott módszerekkel, hópihe könnyedséggel és eleganciával gyilkol emberünk, mint Wick, akkor legalább történik benne olyan, amire a későbbiekben is emlékezhetünk. De ez a „valami” sajnos hiányzik A védencből, mint még oly sok minden.
A védencben Anna (Maggie Q) és Moody (Samuel L. Jackson) bérgyilkosokként egy évtizeden keresztül hajtottak végre nagy volumenű merényleteket. Mikor azonban Moody-t elteszik láb alól, Anna fejébe veszi, hogy végezni fog mentora gyilkosával. Először azonban le kell számolnia ősellenségével, Rembrandttal (Michael Keaton), aki pont azt az embert védi, akit Anna ki akar iktatni.
Eddig rendben is van minden, klasszikus bosszúhadjárat rövid eredettörténettel, amit a film elején már megkapunk. Maggie Q már a Nikita sorozattal (2010-2013) is bizonyította, hogy jól áll neki az akció, most is jó választás volt a szerepre. Jacksonnak tudjuk, hogy jól áll a mentorkodás, csak úgy, mint a rosszfiú szerepe, ezt persze már kisujjból kirázta. Keatont jó volt ismét akciófilmben látni, sőt mi több, szívesen megnéznék vele külön egy filmet a karakterére építve, mert lenne még benne potenciál.
A rendezői székben Martin Campbell ült, aki olyan sikeres filmeket készített, mint az Aranyszem (1995), a Zorró álarca (1998) vagy a Casino Royale (2006), de olyan „remekmű” is a nevéhez fűződik, mint a 2011-es Zöld lámpás Ryan Reynolds-szal. A forgatókönyvet Richard Wenk követte el, aki A védelmező első és második részét és a 16 utca (2006) című filmet is írta.
Mindezek ismeretében be kell vallanom, hogy nem értem, hogyan lett ennyire érdektelen, unalmas és hiányos A védenc. Campbell esze nem tudom, merre járt, de az is lehet, hogy a vágószobában végezte a film egyes része, amitől pörgősebb, izgalmasabb, vagy egyszerűen csak élettel telibb lett volna? Esetleg túl alacsony volt a költségvetés? A 107 perces játékidő inkább volt darabos és össze-vissza, ami nem égbekiáltó bűn, de lehetett volna jobb is. Félreértés ne essék, nagyon pártolom a női akciófilmeket, mert szerintem van bennük potenciál és miért is ne? Legyen szó Nikita vagy Columbiana-szerű bérgyilkosságról, Marvel kapitány-féle szuperhősökről, Kate-féle kemény csajokról vagy Ocean’s 8-szerű genderfordított filmekről, én teljes mértékben benne vagyok, hogy több női akciósztár legyen, és úgy tűnik, egyre több ilyet kapunk Hollywoodtól.
Csak Campbellék ezt eltolták, mert bár volt egy jó sztorijuk és egy jó szereplőgárdájuk, a forgatókönyv, a rendezés és valószínűleg a vágószoba ezt semmissé tette. Máskülönben sokkal jobban is sikerülhetett volna. Mindezek ellenére Maggie Q kellően hideg és érzéketlen, amikor kell, és van köztük valami Keatonnel, ami miatt azt mondom, ha lesz második része a filmnek, akkor én bizony meg fogom nézni.
