Az elrabolt hercegnő című ukrán animációs mese, Puskin egyik művén, Ruszlán és Ludmilla történetén alapul. Ruszlán, a bátor vándorszínész minden álma, hogy lovaggá válhasson, amikor is, egy este belebotlik Mila hercegnőbe. Ruszlán és Mila, mit sem sejtve egymás kilétéről, szinte azonnal egymásba szeretnek. Azonban a gonosz varázsló, Csernomor, elrabolja a hercegnőt, hogy saját hasznára fordíthassa a lány szerelmének erejét. A hős „lovag” egyből a nyomukba ered, és innen kezdődnek Ruszlán megpróbáltatásai, hogy bebizonyítsa, a szerelem mindennél erősebb.
A történet izgalmasan hangzik, és a megvalósítása ehhez tartotta is magát. Nem egy unalmas film, mindig történik valami, ezzel fenntartva a nézők figyelmét. Az egyetlen probléma ezzel, hogy néha teljesen abszurd dolgok történnek benne. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan cselekedetek kerültek a filmbe, amikre, szerintem, nem lett volna szükség. Főként, azért, mert ezeket a jeleneteket húzták hosszabra, és így például a lényeg sokkal rövidebb játékidőt kapott, mint ezek a töltelék elemek. A film, ezáltal egyes helyeken nagyon töménnyé követhetetlenné válik. Emellett pedig sajnos teljesen kiszámítható is (főleg a felnőtteknek, akik már millió animációs filmet láttak), így az alkotás érdemben nem tudott újat mutatni.
Úgy gondoltam, a címről is kell néhány szót ejtenem, ugyanis, véleményem szerint, kissé félrevezető lehet. Úgy ültem be a moziba, hogy semmit nem tudtam a filmről, csak a címét, az alapján pedig sokkal inkább egy elrabolt hercegnőről szóló történetet vártam, nem pedig egy elrabolt hercegnő megmentéséről szólót. Mivel eldobta magától az egyediség kártyáját, így megmaradt a szokásos, klisés dolgoknál, mint a szerelem, a lovagiasság, a hősiesség, a gonoszság, a riválizálás, a cselszövés és a többi. Maga az animációs rész viszont nagyon jó. A tájak, a szereplők kinézete, az állatok tényleg jól néznek ki, csupán a karakterek mozgásában találtam kivetnivalót, mivel az rettentően darabos volt. Nem finom és lágy, hanem olyan, mintha folytonos megszakításoknak lennének kitéve, és ez még jobban szembetűnik amiatt, hogy borzalmasan és indokolatlanul gesztikulálnak a szereplők. Ez a film elején nagyon zavaró, de aztán szép lassan hozzászokik a nézők szeme.
Amit viszont kiemelnék még, és jó ötletnek tartottam, mert élvezhetőbbé és izgalmasabbá tette a filmet, hogy néha úgy érezhetjük, hogy benne vagyunk a filmben, ez főleg az akciójeleneteknél volt tetten érhető. Egyértelműen a számítógépes játékokat idézték fel ezzel. Bár mese révén 6-os besorolást kapott, én mégsem ajánlanám egy 6-8 év körüli kisgyereknek, mert voltak benne olyan részek, amik számukra ijesztőek, rémisztőek lehetnek, viszont – ha nagyon figyelsz, és túl tudsz lendülni a film túlzsúfoltságán – olyan mondanivalót tartalmaz, ami bármely korosztálynak fontos lehet, a totyogóktól az idősekig. Mindent egybevetve, felnőtteknek – ha gyerek(ek) nélkül akarják megnézni – egyáltalán nem ajánlom, mert ők pontosan tudhatják már előte, hogy mi fog történni, íg semmi újdonság nem lesz benne számukra. Ellenben ha kisgyermekkel érkezel, nekik egy biztos szórakozás lesz – erre a moziteremben elhangzott nevetésekből, kacajokból következtetni tudtam.
