Darren Aronofsky nagyon érdekes rendezőnek számít Hollywoodban. Nem hozakodik elő sűrűn új filmmel, viszont ha kijön egy alkotása, azok szinte minden esetben meghökkentő, sokszor polgárpukkasztó művek. Nagyon egyedi látásmódja van, a filmjeiről a hozzáértők egyértelműen megmondják, hogy ez bizony egy Aronofsky mű. Legújabb mozija, A bálna egy kamaradarabot visz a vászonra, főszerepben pedig azzal a Brendan Fraserrel, aki a 2000-es évek egyik nagy ígérete volt, aztán jelentéktelenebbnél jelentéktelenebb filmjei után eltűnt Hollywood süllyesztőjében. Azonban Fraser olyan újjászületést mutat be jelenleg, amit nagyon ritkán látunk a szakmában.
A történet középpontjában Charlie (Brendan Fraser – A múmia, Doom Patrol) áll, aki csaknem 300 kilójával a háza rabjává vált. Online tart órákat, ám a kamerát soha nem kapcsolja be. Mint kiderül, azonos nemű párját elvesztette, emiatt él önpusztító életet. Régen látott lánya Ellie (Sadie Sink – Stranger Things, Fear Street trilógia) egy nap felbukkan, és ez egy hatalmas fordulópont lesz Charlie életében.
A bálna közelről sem könnyen fogyasztható mű. A hosszú snittek miatt, úgy érezheti a néző, hogy ő is ott van Charlieval egy szobában, és mindennapi küzdelmeit látva elönti a sajnálat. A lánya felbukkanása viszont újra értelmet hoz a férfi életébe. Ellie egy problémás tinédzser, aki maga is keresi az útját az életben. Charlie a film során végig próbálja terelgetni a lányt jobb irányba, legalábbis ezt tűzte ki céljául életének hátralévő részében. Ez a korántsem felhőtlen apa-lánya kapcsolat megható, sokszor fájdalmas pillanatokat okoz a nézőnek.
A film gyakorlatilag végig egy helyszínen játszódik, ezért a párbeszédeken és a színészi alakításokon múlt minden, és úgy gondolom, hogy mindkét fronton jól teljesít a mozi.
De természetesen mindenki elsősorban Fraserre kíváncsi, akinek alakítása felejthetetlenre sikeredett. Úgy éreztem, hogy a karakter érzései mellett, saját karrierjére is rá lehet húzni azt a fájdalmat, amit látunk, és egyértelműen az volt a legnagyobb célja Frasernek, hogy bizonyítsa, hogy igenis tud színészkedni.
Aronofsky film nem létezhet szimbolika nélkül, a híres Moby Dick metaforája végigkíséri a mozit, ami nem a konkrét műre utal, annál sokkal mélyebb tartalommal bír, amit igazából csak a film legvégén értünk meg valójában.
Nagyon ritkán tapasztaltam olyat moziban, hogy a stáblista kezdete után még legalább két percen át egy pisszenést sem lehetett hallani a teremben. Nem hiába kapott Fraser 6 perces álló vastapsot, és egyértelműen ő az egyik legnagyobb esélyese az idei Oscar-díjnak. Úgy gondolom, hogy ez Fraser és Austin Butler között fog eldőlni, de ha Butler el is happolja előle a díjat, elmondhatja magáról, hogy olyan visszatérést pakolt oda, amit csak nagyon kevesen tudtak eddig a szakmában.
