péntek, április 19, 2024

Csekély esély (Long Shot – 2019) [Kritika]

Charlize Theron (A rém, Mad Max, Hófehér és a vadász) és Seth Rogen (Felkoppintva, A 40 éves szűz, Steve Jobs) főszereplésével kerül tegnap a hazai mozikba, a nyár (talán) egyik legjobb romantikus vígjátéka, Csekély esély címmel. A sok limonádé komédiától eltérően végre olyan filmet kapunk, amiben nem azt kell számolni, hogy hányszor volt valami jó poén, hanem hogy hány zsebkendőt morzsolunk el nevető könnyeink miatt.
És nem túlzás, ebben a filmben valóban jóval több poén van, mint amit a trailerben összeválogattak. Bár azok is elég jól sikerültek, de a filmben még azoknál is ütősebb helyzetkomikumok vannak. Véleményem szerint a bemutató kisfilmhez képest ez a mozi jóval többet tartogat a nézők számára történetben és humorban egyaránt.
Bár maga az alkotás nem egy korszakalkotó sztorit visz filmvászonra. Sőt, némileg egy Sztárom a párom amerikai átiratnak is besorolható, – kissé erős túlzással meghintve – némi Micsoda nő! utóízzel – erre a film amolyan öniróniát alkalmazva még rá is tesz egy lapáttal, mikor megemlítik ezt a szereplők -, de mégis tud újat hozni a kategóriáján belül.


Ehhez kellett a már fent említett két kiváló színész nagyszerű játéka is, akik annyira magukénak érezték a szerepüket, hogy szinte izzott a filmvászon körülöttük, a legtöbb közös jelenetben. A két főszereplő karaktere, mint az amerikai külügyminisztert, Charlotte Fieldet alakító Charlize Theron és az épp munkanélkülivé váló, különc, de annál tehetségesebb újságírót, Fred Flarskyt játszó Seth Rogen kapcsolata valóban amolyan tündérmese. Klasszikus amerikai álom. Az okos, sikeres nő találkozik a kissé suttyó, de csupaszív újságíróval, és közös kalandjuk megannyi vicces helyzetet szül, miközben egymásba szeretnek.

De rajtuk kívül is találkozhatunk jól ismert arcokkal, mint például A Hobbitból és a Gyűrűk urából megismert Gollammal alias Andy Serkis-szel, aki most sem egy pozitív főhőst testesíti meg, Parker Wembley, médiamogul szerepében, vagy mindenki Phoebe-jével, Lisa Kudrow-val (Jóbarátok), aki egy rövid epizódszerepben köszön be nekünk.
A film nem kívánja viszont ennyivel beérni. Tartogat némi tanító, figyelemfelkeltő célzatú üzenetet is a nézők számára. Ezért, a történet középpontjában lévő szerelmi szálon kívül, mint okozati vezérfonal ott tartja a környezetvédelem fontosságára való figyelemfelkeltést, ami napjaink egyik legfontosabb és egyre inkább központi témájává váló globális ügye. Némi üzenettel is bír tehát ez a film, melyet a főszereplők is próbáltak hangsúlyozni a sajtótájékoztatókon, hogy az emberek figyeljenek oda a vészjósló jelekre. És, ha néhányan is, de így tesznek, akkor már megérte elkészíteni a Csekély esély-t.

A hasonló vígjátékoktól eltérően elég hosszúra sikeredett Jonathan Levine (Fifti-fifti, Ó, anyám!) rendező legújabb filmje a maga közel 120 percével, mégsem érezzük, hogy már túl sok lenne az alkotás. Köszönhetően annak, hogy végig pörgős a történet és a humoros jelenetek sorra követik egymást. Közben pedig nem feledkeznek el a jó zenékről sem, így csendülnek fel olyan ismerős előadók slágerei, mint a Boyz 2 Man vagy a Micsoda nő!-ből ismert Roxette szám, a Must Have Been Love. A ’80-as – ’90-es évek filmjeire, de leginkább a magyar mozikra jellemző az a fajta direkt márkaelhelyezés, mely ebben a filmben – a mai amerikai filmekhez képest is – erősebben van jelen az Adidas Originals és az Apple készülékei révén. A szereplők, mintha kötelezően, úgy fogják és fordítják a laptopokat, telefonokat, hogy az „alma” mindig jól kivehetően látszódjon. Néha igaz becsússzan egy Dell notebook is, de fura mód erősen figyeltek rá a készítők, hogy ne maradjunk ezen információk nélkül.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés11 Votes
56


Csekély esély
Összességében
A Csekély esély végre egy valóban jól sikerült romantikus vígjáték, mely nem csak megnevetett, de mer olyan témákat is feszegetni, mint a Fehér Ház diplomáciai ügyei és korunk legsürgetőbb problémája, a környezetvédelem, melynek egyik legfőbb kulcsszereplője az Amerikai Egyesült Államok. Úgy szórakoztat, hogy közben komoly üzenettel is bír. Fel lehet fogni könnyed kikapcsolódásnak, de figyelemfelhívásnak is, ami leginkább az amerikai szavazókhoz szól a következő választások előtt. És bár lehet, hogy nem lesz belőle olyan klasszikus, mint Hugh Grant és Julia Roberts közös angliai love storyja, de biztosan megannyi nevetéssel teli percet fog okozni a moziba látogatóknak.
Pozitívumok
Theron és Rogen nagyszerű párosa
Ütős poénok
Fontos társadalmi kérdéseket is érint
Jól összeválogatott betétdalok
Negatívumok
Némiképp hosszabb, mint az átlag romantikus vígjátékok
Az alaptörténet nem épp a legeredetibb
90
Értékelés

Friss

City scape, avagy Budapest sokféle arca: Az Álmatlanság című kiállításon jártunk a Zikkurat galériában

Alvászavar, insomnia, alvásképtelenség. Sokan küzdenek ezzel a problémával. A Zikkurat galériában olyan képzőművészek alkotásait...

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...
Dörgő Dániel
Dörgő Dániel
A filmek, a mozik mindig is kiemelt részét képezték életemnek. Lassan huszadik éve lesz, hogy belekerültem a filmkészítés világába. Megannyi élmény ért ezalatt a két évtized alatt, sok produkcióban részt vehettem, világsztárokkal forgathattam. Majd jött egy lehetőség, hogy írhatnék kritikákat is. Számomra fontos szempont, - hogy sokakkal ellentétben- én nem akarom megmondani a nézőnek, hogy egy film jó-e vagy sem, kell-e szeretni vagy sem. Hanem, minél objektívebb alapon bemutatni egy alkotást, hogy az olvasó maga döntse el, az adott mozi számára mit nyújthat. Persze a kritikaírás tartogat magában szubjektivitást is, de minden embernek mások az igényei, így inkább az adott film érdekességeire, valamint az azzal kapcsolatos, fontosabb információkra helyezem a hangsúlyt. Hisz mindenki el tudja maga dönteni, hogy az neki tetszett-e vagy sem. Műfajban vannak prioritást élvező filmek számomra is, de szívesen megtekintek olyan alkotásokat is, melyeket alapból lehet nem néznék meg. Volt erre is példa már és rájöttem, minden filmből lehet tanulni, minden műfajra nyitottnak kell lenni. Így fejleszthetjük ismereteinket és önmagunkat is. Örömmel tölt el, hogy egy olyan nagyszerű csapat tagjaként, mint az Artsomnia, oszthatom meg filmes véleményem a közönséggel.

Hasonlóak

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...