Nálad vagy nálam, vagy inkább sehol… – Nálad vagy nálam kritika (Your Place or Mine, 2023 – Netflix)

A Nálad vagy nálam című Netflix alkotás, amiben Reese Witherspoon is szerepel talán csak egy dologra jó. Arra, hogy nálam, vagy nálad megnézzük jelenleg, hogy is néz ki a Csak szexre kellesz szívdöglesztő sztárja, Ashton Kutcher. Másra sajnos nem. De ez talán a Google segítségével is menne…

Én igen kedves vagyok minden filmmel, sorozattal szemben, főleg a limonádé romantikus filmeknél. Szeretek jó irodalomórához hasonlóan valamit belemagyarázni, ami miatt több, mint aminek látszik. Nos ez a 2023-as alkotás sajnos ezt kifejezetten megnehezítette. Ez pedig elég ritka. Pedig az alap nem sokban tér el egy klasszikus szerelmes történettől.

Adott egy férfi és egy nő, akik legjobb barátok, titokban mindketten szeretik a másikat. De az ország két végében élnek, két külön világ, teljesen mások. Egyszerűen lehetetlen, hogy ők passzoljanak egymáshoz. Aztán a végén rájönnek, hogy mégis, csak féltek és akkor jöhet a happy end. Mit lehet ezen elrontani? Ehhez csak hozzá kell tenni kis keretet, konfliktust, tetőpontot és már van egy kellemes sztorink. Vagy nem.

Nálad vagy nálam kritika
Steve Zahn, mint Zen a Nálad vagy nálam című filmben. Kredit: Erin Simkin / Netflix © 2022

Se nálad, se nálam

Sajnos a filmnek elég sok mindent nem sikerült belecsempészni az alap sztoriba. Miután a két felnőtt otthont és majdhogynem életet cserél egy hétre igazából közöttük semmi nem történik. Csinálják a dolgukat, felfedeznek dolgokat a másikról, de azt titokban tartják. A jelenetek folyamatosan váltják egymást, de nincs erős koherencia közöttük. Igazából csak belesünk Peterhez (Ashton Kutcher – Csak szexre kelletsz, Pillangó hatás) egy kicsit meg Debbiehez (Reese Witherspoon – Doktor Szöszi, Négy karácsony) is. Aztán ennyi. Ha néha-néha felbukkanna egy jó gondolat, az sajnos a sok semmitmondó jelenet között egy fél perc alatt elveszik.

A karakterek szinte semennyire nincsenek kidolgozva. Van egy átlagos gyerek, a saját gondjaival. Egy túlontúl aggódó és irányítás mániás anyuka, meg egy agglegény nagypályás csávó. De ezekből semmi nem bontakozik ki. Tudjuk, hogy Petert sok trauma érte gyerekkorában és a könyve is részben erről szólhat, de ténylegesen nem tudjuk ezeket meg. Tudjuk, hogy Debbie elvált, mert más volt a fontos neki és az exférjének, de már csak a logikus észérveket halljuk, a valós érzések elvesztek.

Nálad vagy nálam kritika
(B-J): Wesley Kimmel, mint Jack és Ashton Kutcher, mint Peter a Nálad vagy nálam című filmben. Kredit: Erin Simkin / Netflix © 2022

Nulla tetőpont van, a konfliktus pont ezért nagyjából lényegtelen. Egyáltalán nem vagyunk bevonva, de igazából a főszereplők sem. Így a happy end is igazából csalódás volt. Inkább csak egy unalmas befejezés, mint happy end.

De igazából nem lett volna ezzel semmi baj, hiszen vannak ilyen filmek. Én csak azt nem értem miért gondolja bárki, hogy szörnyen béna és már-már kínos poénokkal meg lehet menteni ezeket. Számomra szinte már a fájdalmas kategóriába esett az, hogy mennyire erőltették az kávéját infúzióval adagoló Los angelesi anyuka karaktert. A kőgazdag kertészről pedig ne is beszéljünk inkább…

Ashton Kutchernél már talán…

De azért pár szót érdemelnek a színészek. (Vagy a színész.) Az egyértelmű, hogy itt a forgatókönyv vagy a rendezés terén valami igencsak elcsúszott. Az pedig szinte érthetetlen, hogy Reese Witherspoon és Asthon Kutcher hogy mehetett ebbe bele. Habár ez már nem a mi dolgunk! Mi inkább próbáljuk meg élvezni, hogy belementek. Reese továbbra is ugyan az a Doktor Szöszi, akit anno a 2000-es években a fél világ a szívébe zárt. Nem igazán lehet egy rossz filmben sem rossz szemmel nézni rá.

Nálad vagy nálam kritika
(B-J): Wesley Kimmel, mint Jack és Reese Witherspoon, mint Debbie Dunn a Nálad vagy nálam című filmben. Kredit: Erin Simkin / Netflix © 2022

Na de Asthon Kutcher… Ha nem írják ki az elején, hogy benne van a filmben, én őszintén mondom nem jövök rá. Egy sármos, jóvágású férfi lett, az amúgy is cuki, de mindig helyes fiatal fiúból. És talán most ez az a pont, amikor kicsit megváltozik a ’90-ben születettek élete. A színészt látva valami olyat élhettem meg, amit anno a George Clooney rajongók. Azok a „fiatal” színészek, akiken mi felnőttünk, már-már lassan megöregszenek, vagy ha nem akarjuk így mondani, akkor lehet úgy is, hogy meglátszik rajtuk az idő múlása. Persze jelenlegi filmünkben sem Asthon Kutcher fő sikere, ahogy kinéz. A kötelezőt hozta, ahogy kell, de sajnos még arra sem tudtam figyelni, annyira legfoglalt, hogy rájöjjek ki ez a férfi a képernyőn.

De még talán nála sem…

Nálad vagy nálam kritika
(B-J): Tig Notaro, mint Alicia és Ashton Kutcher, mint Peter a Nálad vagy nálam című filmben. Kredit: Erin Simkin / Netflix © 2022

Összeségében nem mondanám azt, hogy ez egy jó film. Sőt. Kifejezetten gyenge, már-már háttérzajnak is csak elviselhető. Az egyetlen ütős benne Ashton, de ha valaki igazából férfiak miatt akar filmet nézni, akkor rakjon be egy Marvel filmet.

Nálad vagy nálam kritika pontozó thumbnail
Nálad vagy nálam (Your Place or Mine, 2023 - Netflix)
Összességében
Sajnos a cím sokkal többet sejtet, mint amire számíthatunk, ha leülünk megnézni a filmet. Lényegében azoknak ajánlom, akik szeretnének egy kis háttérzajt, vagy szeretnék megnézni a meglepően sármos Ashton Kutchert.
Rendezés
6.5
Színészi alakítás
7
Forgatókönyv
6.5
Fényképezés
7
Filmzene/Hang/Effektek
6.5
6.5

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Zai Vivien
Zai Vivien
Sziasztok, Vivi vagyok! Igazi sorozat és filmfüggő vagyok. Leginkább az elgondolkodtató tartalmakat szeretem, vagy az akciódús jeleneteket. Nem véletlenül, mivel óriási képregényrajongó vagyok. Kiskoromtól kezdve a mindennapjaim része volt Pókember, Batman, Catwoman, Buffy stb. A filmek terén örök rajongója leszek a klasszikus, régi romantikus filmeknek. Másfél óra tömör gyönyör a legtöbb és néha igazi kincseket lehet találni. Az életem másik meghatározó része bölcsészként az irodalom, minden mennyiségben. A klasszikusoktól az abszurd posztmodernig mindent elolvasok.

Hasonlóak

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...

Rózsaszínbe borult a világ – Barbie (2023) kritika

A Barbie-t senkinek nem kell bemutatni. Több évtizede már, hogy kislányok ezekkel a babákkal...