Az erőszak az emberiség problémamegoldásának egyik eredendő eszköze. A fizikai, vagy lelki bántalmazás hatékony módszernek bizonyult, és a mai napig preferált módja fajunknak. Bántani, betörni és alárendelni másokat a felsőbbrendűség egyfajta önigazolása, amitől az ember a hierarchiában pozícióját akarja biztosítani. A társadalom a hétköznapi életben ma már elítéli az agressziót, de ironikus módon a szórakoztató iparban a fizikai brutalitás ábrázolása, az akciófilmek, a bosszúsztorik, a stilizált, vérengző megnyilvánulások továbbra is hatalmas sikernek örvendenek. A Sosem voltál itt ezt az ethoszt bontja szét, megvizsgálva, hogy milyen hatással van az erőszak az elkövetőre. Mit érez a bosszúálló? Miként éli meg az egészet az igazságosztó? Mi visz rá egy embert arra, hogy könyörtelenül aprítsa az általa rossznak vélt embereket?
A film főszereplője, Joe egy veterán katona és egykori FBI-ügynök, aki jelenleg egyfajta zsoldos-verőemberként dolgozik, rendelésre kutatva fel és darálva le rosszfiúkat, miközben idős édesanyjáról gyengédséggel gondoskodik. Múltja azonban poszttraumás stresszt okozott nála, amely a kívülállók számára elképzelhetetlen módon gyötri hétköznapjait: hiperventillál és zacskót húzva fejére tér csak magához, míg katonai, szolgálati és gyerekkori múltja emészti épp elméjét. „Hősünk” ilyen állapotban keveredik egy pedofil, kislányokkal üzérkedő politikai barlangba, amely próbára teszi önmagába vetett hitét és józan eszét.
Lynne Ramsay rendező már többször bizonyította, hogy nem enged semmit elképzelései útjába állni, töretlenül közvetítve mondanivalóját a film nyelvén keresztül. Ebben az esetben is pontosan erről van szó: a Sosem voltál itt egy félelmetes karaktertanulmány egy megbízhatatlan narrátorral, amely rövid játékideje alatt állandó feszengést, szorongást és nyomasztó érzéseket okoz. Ehhez hatalmas mértékben járul hozzá Ramsay stabilkezű, sziklaszilárd rendezési technikája, de a pattanásig feszülő hangulat kulcseleme Joe Bini példaértékű vágása.
Maga a film ugyan roppant erőszakos és brutális, ezen események nem a képernyőn történet, csak következményeiknek lehetünk tanúi. Amikor Joe „dolgozik”, vagy épp hazatér megpihenni, gyakran villannak be képek múltjából, amelyek sejtelmesek és rettenetesek, és apró kirakódarabok a főszereplő megtört tudatához. Mivel Joe-val valami nincs rendben, ezért mint narrátor is megbízhatatlan, és nehéz sokszor eldönteni az események kronológiáját, illetve azt, hogy mi történik úgy, ahogy látjuk, és mi az, ami csupán képzeletének szüleménye. Ez a bizonytalanság még bizarrabbá teszi a képsorokat, ahol gyakorlatilag nincs semmilyen kapaszkodónk. Jonny Greenwood fantasztikus zenéje pedig csak fokozza a hangulatot, dübörgésekkel és megzavart ritmusokkal egészítve ki a képi elemeket.
Joaquin Phoenix, mint Joe pedig egyszerűen fenomenális. Szeme félelmetesen tükrözi az elmeállapotát, és átható tekintete néhol kifejezetten kellemetlen. Hihetetlen műgonddal adja át a karakterét, aki nem fél alkalmazni az erőszakot, de amikor elköveti, mintha már nem is érdekelné. Erőszakos múltja akkora árat követelt tőle, hogy most mint egy szellem létezik csupán – éli a hétköznapjait, de nincs bennük. Ez pedig a film központi motívuma. Az erőszakosság, a bántalmazás, a világ borzalmai, amiket nem csak átél az ember, de részese is, fokozatosan rágják szét a lelkét. Míg a filmipar és általánosságban a fikció az erőszakot és a vérontást egyfajta nemességgel ruházza fel, és kötelező elemévé teszi a konfliktuskezelésnek, addig Ramsey itt inkább valós lélektani hatásait demonstrálja: széttépik az embert, és nem hagyják nyugodni egy amúgy is velejéig romlott világban.
A Sosem voltál itt kicsivel több, mint másfél órája alatt zavarosságával, káoszával, borzalmaival egy kristálytiszta képet ad a fájdalomról, és arról, hogy a csendes tekintetek mögött lélekőrlő sikolyok szorulnak embertársainkba. Ugyan Joe története egy specifikus életútra alapoz, a mű általánosságban is remekül kelti életre a depressziót és a poszttraumás stresszt, amikor az elme fehér zaja tépi szét legbelülről az embert. Fantasztikus film, kiváló karaktertanulmány, és remek antitézise a kor – sőt, az emberiség – erőszakkultuszának.