You Should Have Left (2020): Filmkritika

A Blumhouse Productions égisze alatt megannyi horrorfilm készült az elmúlt években. Ezek általában kis költségvetésű, ám minőségileg abszolút megsüvegelendő alkotások lettek. Természetesen találhatunk olyan filmeket, amiket jobb lenne mihamarabb elfelejteni, de ha megemlítjük a Tűnj el-t, az Insidioust, vagy akár az év elején igencsak nagy meglepetést okozó, A láthatatlan embert, akkor szerintem egyet érthetünk, hogy igenis vannak erős filmjei a stúdiónak a horror zsánerében. A vírushelyzet miatt sajnos számtalan produkció premierjét tolták el, így új filmekkel csak elvétve találkozhattunk az elmúlt hónapokban. Ha volt is, akkor azt valamelyik streaming szolgáltatónak köszönhettük. Ezekben az ínséges időkben bizony úgy éhezünk egy új filmre, mint egy falat kenyérre, ezért amikor bemutatták mai filmünknek, a You Should Have Left-nek a trailerét, és láthattuk, hogy a mozi helyett digitálisan lesz elérhető, ráadásul igen hamar, akkor minden horror-rajongó megrázhatta az öklét, főleg, hogy az előzetes egy egész érdekes kis filmet vetített előre nekünk. A forgatókönyvért és a rendezésért az a David Koepp felelt, aki olyan produkciókban vett részt, mint például a Jurassic Park, a Fék nélkül, vagy a Pánikszoba, így mindenképpen arra számíthattunk, hogy ismét egy minőségi filmmel rukkol elő, főleg egy olyan színésszel a főszerepben, mint Kevin Bacon (Egy becsületbeli ügy, Footloose). Egyetlen kérdés volt már csak: beváltja-e a hozzá fűzött reményeket a film? Sajnos távolról sem…





A Kevin Bacon által megformált Theo-t még évek múltán is kísértik a volt feleségével történtek. A nő meggyilkolásával vádolták a férfit, akit ugyan felmentettek, ám sokan ennek ellenére is meg vannak győződve, hogy a férfinek köze volt a tragédiához. Ennek a tragédiának az árnyékából próbál szabadulni a férfi, akit időközben összehozott a sors Susanna-val (Amanda Seyfried), a jó pár évvel fiatalabb színésznővel, akinek karrierje igencsak felfelé ível. Theo úgy gondolja, hogy itt az ideje egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, ezért kibérel egy mindentől távol lévő házat Wales-ben, ahol Susanna-val és közös gyermekükkel Ella-val (Avery Essex) szeretne eltölteni egy kis időt. A ház azonban tartogat egy-két meglepetést főhőseinknek.

Kezdjük azzal, hogy az alapkoncepció már szinte a könyökünkön jön ki: A központban egy család áll, akiknek környezetváltozásra van szükségük, ezért beköltöznek egy házba, (igaz, ez esetben csak ideiglenesen), ahol aztán természetfeletti eseményekkel szembesülnek. Hasonló körítést számtalanszor láthattunk, ám még ha az alapfelállás ismerős is, meg lehet egy filmet tölteni úgy, hogy ennek ellenére élvezetes legyen. A horror műfajára sok esetben jellemző az, hogy klisék tömkelegével találkozunk, ám ha egy film megfelelő atmoszférát tud teremteni, akkor efelett általában szemet hunyunk, és ahelyett, hogy előre megmondanánk, hogy pontosan mi fog történni a következő pillanatban, megpróbáljuk beleélni magunkat a storyba. Sajnos ezesetben ez a beleélés nem nagyon, vagy csak helyenként valósult meg. A film néhol megteremti magának a szükséges atmoszférát és feszültséget, ám az egyik jelenetről a másikra képes kártyavár szerűen összeomlani, ami után azt kell néznünk, hogy újra elkezdi építgetni magát, hogy aztán újra széthullhasson. Az egész film során érezhető a történetbeli inkonzisztencia, ami abban valósul meg, hogy nem igazán akar semerre sem tartani a film. A rendelkezésre álló eszközökből építkezik, ám egy pillanatra sem szeretne az átlagosnál több lenni, és ez végig nagyon érződik rajta. Míg az egyik jelenet felépíti a feszültséget, ráadásul minőségileg is egészen korrekt megvalósítással, addig az azután következő jelenet olyan felszínesen és sok esetben gagyin van megjelenítve, ami miatt folyamatosan kizökkent minket abból az állapotból, ahol esetleg már úgy éreznénk, hogy kellően belevonódtunk a storyba, ráadásul sok helyen rettentően kiszámítható is a film.

A film storyja pedig abszolút rejtett magában potenciált. A kliséken túl azért maga a ház, és az ott történtek, egy igencsak feszült filmnek ágyazhattak volna meg: Ebben a modern házban ugyanis máshogy telik az idő, másmilyen méretekkel rendelkezik kívülről, és másmilyennel belül, ezentúl pedig nyugtalanító paranormális dolgok is történnek szinte minden nap, valamint főhősünket folyamatosan baljós rémálmok gyötrik. A mozi során felfedezhetünk bizonyos szimbólumokat, metaforákat, melyek adnak némi többletjelentést a történetnek, karaktereknek. Az egész film során végigvitt tükör- és árnyékszimbólum alapvetően Theo belső örlődésére utalhat, mely a tragédia óta kíséri. A saját múltjával való szembenézést a tükör szimbolizálja, valamint ennek a szembenézésnek a hiánya miatti árnyék fejezheti ki azt, hogy a múlttal való szembenézés nélkül csak önmaga árnyéka lehet a hétköznapokban, és ez bizony kihat a párkapcsolatára is.

Az alkotást még sajnos a színészek sem mentik meg a középszerűségtől. Kevin Bacon, egy méltatlanul alulértékelt színész, és úgy gondolom, hogy itt sem rajta múlt a dolog. A film 80%-ban tisztességesen és hitelesen hozta a karakterét, ám néhol azért érezhető volt rajta, hogy talán ő is tisztában volt a forgatókönyv hibáival, ami lehet, hogy egy kissé demotiválttá tette őt helyenként, ám összességében még így is ő a film legerősebb eleme. Amanda Seyfried (A nyomorultak) is korrekten játszott, ám számomra a karaktere rendkívül felszínes lett, ami miatt kicsit úgy érezheti az ember, mintha ott sem lenne. A kislányukat, az Ella-t alakító Avery Essex is ügyesen megoldotta a feladatát: amikor cukiskodni kelett, akkor az volt, amikor idegesítőnek kellett lenni, akkor az volt, amikor meg félni kellett, akkor félt.

A You Should Have Left összességében egy tucathorror lett, annak ellenére, hogy meg volt benne minden potenciál ahhoz, hogy valami maradandót villantson a műfajon belül. Annak ellenére, hogy az alapkoncepció már maga is egy igen jól bejáratott klisé csomag, megfelelő feszültségteremtéssel el lehetett volna érni, hogy komolyan tudjuk venni. A készítők azonban úgy gondolták, hogy meg sem próbálnak valami újat mutatni, és inkább bennmaradva a komfortzónájukban, egy néhol feszült, ám összességében egy súlytalan filmet adtak ki a kezeik közül. Lehetséges, hogy érezték ők is, hogy nem ütötte volna meg ez az alkotás a mozik szintjét, ezért inkább még az újranyitásig szabadulni szerettek volna tőle.


Friss

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika (Amazon Prime Video – 2022): Hasadékok az amerikai álom szövetén

A címben mindjárt két sorozatcím is szerepel, örömmel zavarom össze tehát az olvasót egy...

Tokyo Vice 1. évad kritika (2022): Bűnözés neonfényben

Ki lehet mondani, hogy a maffiáról közel mindent elmeséltek már. Mégis lehet újat mutatni,...

Szabó János emlék fragmentumai

Szabó János 1967-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenőtől, Konecsni Györgytől,...

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért

A cannes-i fesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelték Tom Cruise új szuperprodukcióját, a Top Gun: Mavericket, a sztár pedig...
Nagy Norbert
Nagy Norbert
Hello, Norbi vagyok! Kiskorom óta rajongok a filmekért, sorozatokért. Műfajtól függetlenül, bármit megnézek, és szeretem utána kifejteni a véleményem róluk. Kritikáim írásban és videó formájában is megjelennek általában.

Hasonlóak

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Nincs ki a négy kereke, de nem baj: Álom két keréken (Along for the ride, 2022 – Netflix) kritika

Ismét egy fiatalokról szóló, klasszikus történettel állt elő a Netflix, hogy megpróbálja kielégíteni egyre...

Multiverzumos túra Dokival: Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness – 2022) kritika

A Marvel legújabb fázisának célja egyértelmű az Endgame óta. Bevezetni a nézőket a Multiverzumba...
Egy megtekintést mindenképp megér, de a horror zsáner kedvelőinek nagyon karcsú élmény lesz. Nagy reményeket senki ne fűzzön hozzá, de azért egy kis kukoricával és kólával elmegy… You Should Have Left (2020): Filmkritika