Manapság nagyon kevés klasszikus értelembe vett krimit készítenek, ezért mindig, amikor megjelenik egy, nem kérdés, hogy amint lehet megtekintem. Ebben az esetben még azok a tények sem tántorítottak el, hogy Adam Sandler a főszereplő és ebből egyenes ágon következik, hogy vígjáték elemekkel operál a mű. A kérdés már csak az, hogyan sikerült Sandler újabb Netflixes produktuma a Gyagyás gyilkosság (Murder Mystery)?
Nick Spitz (Adam Sandler) és felesége, Audrey (Jennifer Aniston) európai vakációra készülnek. Repülő útjuk során megismerkednek egy angol nemessel Charles Cavendish-el (Luke Evans), aki meginvitálja nagybátjának, Malcolm Quince-nek (Terence Stamp) a luxus jachtjára, ahol az esküvőjét fogják ünnepleni. Az amerikai házaspárnak azonban a mennyei utazás igen hamar pokollá változik, amikor a fedélzeten gyilkosság történik és ők válnak az ügy elsőszámú gyanúsítottjaivá.
James Vanderbilt (A zodiákus) forgatókönyvén érződik az Agatha Christie hatás már-már olyannyira, hogy hasonlóságokat lehet felfedezni az Öt kismalac című regénye és a Murder Mystery története között. Persze, ahogy a mondás tartja jótól lopni nem bűn, azonban ez csak akkor működik, ha vállalható a kivitelezés. Ez erre az alkotásra azonban csak részben igaz. A sztori a klasszikus krimi elemeit ötvözi az Adam Sandler féle bugyuta humorral, ami tulajdonképpen egész jól áll a filmnek, valószínűleg, azért, mert nem erőltették a szellentős, böfögős poénok. Talán a legjobban azzal lehetne jellemezni az alkotást, hogy egy korrekt Agatha Christie paródia. A mű pedig akkor teljesít a legjobban, amikor nem veszi magát komolyan és folyamatosan kapjuk az abszurdabbnál-abszurdabb szituációkat az arcunkba. Meglepően a legkínosabb jelenetek, akkor érkeznek, amikor a készítők elkezdenek komolykodni és moralizálni, ilyenkor érződik az, hogy a komoly drámázás nem igazán az ő profiljuk. Az atmoszférával azonban nincsen semmi gond, árasztja magából a nyári pozitív hangulatot mind a helyszínek, mind pedig a fényképezés tekintetében. A rendező Kyle Newacheck munkája abszolút generikus, nincsen benne semmi egyediség, jellegtelen az egész, vagyis egy korrekt iparosmunka.
Úgy néz ki, hogy Adam Sandler egy-két kivételtől eltekintve, akkor működik a legjobban, amikor Drew Barrymore-al vagy Jennifer Anistonnal van közösen a vásznon. Meg persze, ha van mellette még, azért pár komolyabb, de nem kifejezetten A listás színész, mint például Luke Evans, vagy Gemma Arterton. Persze, mint minden Sandler filmben, azért itt is elengedik a gyeplőt és olykor átfordulnak a dolgok ripacskodásba, de még így is hihetetlen jól működik a kémia a két főszereplő között. Játékban persze szigorúan annyit várjunk csak a színészektől, amennyit egy ilyen alkotásnál várni lehet se többet, se kevesebbet.
Bármily meglepő is, de a Murder Mystery egy szórakoztató krimi-vígjáték lett. Maga az ügy érdekes, a hangvétel bohókás és kellően izgalmas csak ne próbálna meg moralizálni meg komolykodni. Adam Sandler-nek pedig többször kéne együtt játszania Anistonnal és/vagy Barrymore-ral, mert úgy működik igazán, ahogy azt a példa is mutatja. Ami igazán felháborító Sandler kapcsán, hogy aki látta például az Üres város-t az tudhatja, hogy azért tud ő, ha akar csak inkább megelégszik az átlagossal. Így, amikor jön egy picikét átlagon felüli filmje, mint ez is, akkor azt meg kell becsülni, mert utána várhatóan sokáig nem lesz hasonló. Ráadásul manapság inkább Netflixre gyárt tartalmat, mivel moziba pont, emiatt az attitűd miatt már nem mennek el a filmjeire az emberek. Viszont nem kell félni, mert már szinkronosan is megtekinthető az említett streaming szolgáltató kínálatában.