Daft Punk: Random Access Memories (2013): Albumkritika

A Daft Punk 2013-as albuma egészen a nyolcvanas évekig repíti vissza a hallgatót. A lemez egészén végig érezhető a korszak évek pop-szintipop-funk triójának lenyomata, ami meleg basszus hangszínekkel, elszállós, űrbéli szintikkel jár. A jellegzetes giccses robothang már-már túl van tolva, ugyanakkor a hiánya erősen érződne a lemezen.

Szerkesztésileg egy roppant egyszerű formát követ a Daft Pank, tulajdonképpen az album nagy részén csak az alapvető eszközöket veti be, ami már elég, hogy egy zene működőképessé váljon: a ritmusért felelős dobkészlet, egy basszus, valamilyen akkordhangszer, dallamhangszer és persze a vezérszólam, ami leggyakoribb esetben az ének. Ez a fajta szellős szerkesztési mód engedélyezi számukra, hogy ne legyen túl telített a zene és minden hangszernek megfelelő szelet jusson a keverésnél. Ez nagyon kellemessé teszi az album mixeit, minden szólam tökéletesen érthető, a hangszerek nem versengenek egymással egy kis szelet figyelemért. Talán az egyetlen kivétel ez alól a záró Contact, ami sokkal agresszívabb sound design-al dolgozik az album többi részéhez képest.


A hangszeres játék szintén példaértékű, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ez a lemez rengeteg ember munkája, különböző zenészek, énekesek jönnek-mennek a számokban, van aki épp csak beköszön, van aki több alkalommal tiszteletét teszi. Egyrészről ez igazán lenyűgözővé teszi, hogy ilyen koherens hangzású album születhetett, másrészről viszont feleslegessé teszi, hogy egy egység munkáját méltassuk, sokkal inkább a producerek közti kommunikáció és interakció számíthatott a munkafolyamatban.

Daft Punk

Az album zeneileg kínál egynéhány váratlan fordulatot, mint a Paul Williams által énekelt Touch című dal, ami ugyan nem rugaszkodik el szorosan az album zenei koncepciójától, viszont első hallgatásra a musical-es énekstílus és szerkesztés kifejezetten meglepő. A már említett Contact is szinte egy keményebb gitárzene dinamikájával támadja meg a hallgatót, ami az előzményeket tekintve szintén újszerű.


Friss

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Az utolsó Halloween-filmen, lehet, csodálkozni fognak a rajongók

Lehet, hogy Stephen King is bele fog kavarni az utolsó Halloween-filmbe, ezzel még kegyetlenebb véget...

Gerlóczy Sári: Társas mező című kiállításán jártunk a Fugában

Gerlóczy Sári ecsettel a kezében mutatja meg mindennapi gondjait és problémáit. Az emberek társas...

Tom Cruise ritka szerelmi jelentben szerepel a Top Gun: Maverickben

A Top Gun elképesztő légi felvételeivel lett kultuszfilm 36 évvel ezelőtt, de sokat lendített rajta Tom Cruise híres...
Török Dániel
Török Dániel
Tizenéves korom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak. Leginkább a zenében érzem otthon magam, tizenöt éves korom óta játszom, azóta a legkülönfélébb hangszereken próbáltam ki magam: csellón, gitáron, ütősökön, szintetizátorokon. Stilisztikailag a metál áll legközelebb a szívemhez, de szívesen hallgatok és beszélek más stílusokról is. Szintén foglalkoztat a képregények világa, jelenleg több, mint ötszáz példányt számol a gyűjteményem. A hétköznapokban a színház világában munkálkodom, világosítóként.

Hasonlóak

A tökéletes öndefiníció: All Machines Will Fail: And We (2022) kritika

Végre megjelent az All Machines Will Fail debütlemeze és iszonyatos erővel ránt a mélybe. Az...

Noir és modern metál: Kajgūn – Daogoad (2022) kritika

Mi történik, ha bezárunk négy profi zenészt egy stúdióba improvizálni? Megszületik egy Kajgūn lemez. Hiába...

Merülés a világűrbe: The Universe is an Ocean (2021, The Swamp Records/Addicted Label) albumkritika

A The Universe is an Ocean egy egészen új szóló formáció, melyben Söptei Balázs...
A Random Access Memories egy kifejezetten izgalmas lemez, ami visszahozza a 80-as évek világát és egyszerűen nem lehet nem szeretni. Technikai és zeneszerkesztési értelemben is rendben van a műfajban, remek program egy hétvégi lazításhoz.Daft Punk: Random Access Memories (2013): Albumkritika