Lassan 2018 végéhez és az idei mozifiesta finiséhez is érünk egyben. Ebben az évben is voltak olyan filmek, amikre visszagondolva a jegyárat is visszakértük volna, ha már az életünkből elraboltak legalább másfél órát. De szerencsére kaptunk az alkotóktól olyan produkciókat is, melyeket akár többször is megnéztünk volna, vagy meg is néztünk moziban. A Sony forgalmazásában az utolsó percben toppant be az angol detektív Holmes és hű társa Watson párosáról készült „tragi”-komédia. És nem véletlen, hogy ezt a jelzőt használtam, hisz a kritikusok egyöntetűen Will Ferrell egyik leggyengébb filmjének tartják ezt az alkotást.
Már az is sejtető előjelként hatott, hogy a külföldi forgalmazó visszavonta a premier előtti vetítés engedélyét. (Volt olyan oldal, ahol erre a filmre lehetett jegyet nyerni, de végül a fent említett okok miatt más alkotást voltak kénytelenek műsorra tűzni). Ilyenkor az emberben kettős érzés lesz úrrá. Vagy olyan jó a film, hogy a stúdió nem érzi szükségét annak, hogy premier előtt bemutassák azt, vagy annyira gyenge, hogy félnek a kritikusok visszajelzéseitől, mert cikkeik hatására még azok sem néznék meg, akik például a mellkasukra egy „I Love Will Ferrell” tetoválást varrattak anno a Diszkópatkányok láttán. A Holmes és Watson pedig, ha csak a szereplőgárdát tekintjük egy igazi kasszasiker lehetne, illetve lehetett volna.
A címszerepeket, nevezetesen Holmest a már említett Will Ferrell (Megjött apuci, Pancser Police, Diszkópatkányok) és Watsont, az Oscar-díjra jelölt, John C. Reilly (Aviátor, Boogie Nights, A galaxis őrzői) alakítja. Mellettük pedig találkozhatunk még a szintén Oscar -díjra jelölt Ralph Fiennes-szel (Harry Potter, Az angol beteg, Schindler listája), Hugh Laurie-val (Dr. House), valamint Kelly Macdonalddal (Harry Potter, Én, Pán Péter, Nem vénnek való vidék stb.) is. A rendezői székben az az Etan Cohen foglalt helyet, kinek neve a Trópusi Vihar illetve a Sötét zsaruk 3. című filmek forgatókönyvírójaként lehet ismerős. A 42 millió dolláros büdzséből készült mozi nyitóhétvégéjén mindössze 12 milliós bevételt hozott a konyhára, ami még mindig jobb eredmény, mint a tavalyi Will Ferrell film, A szerencse házáé, mely inkább volt bukás, mintsem siker. Úgy látszik, hogy Ferrell olyan, mint egy igazi szörfös, szereti meglovagolni a nagy hullámokat, de olykor belefér neki, ha bukik egyet-egyet.
A Holmes és Watson egyik fő pozitívuma, hogy nem esik túlzásba a játékidőt tekintve. A készítők tartották magukat a bevett 90 perces szerkezethez, ami pont elég ahhoz, hogy az emberek ingerküszöbét ne lépjék túlon-túl a néhol már agyzsibbasztó poénokkal. Nincs különösebb sztorija sem a filmnek, inkább vicces helyzetkomikumokkal operál. Megismerhetjük a világhírű páros humorosabb felfogásban történő első találkozását, majd ugorva az időben, feladatként megkapják, hogy kerítsék elő koruk egyik leghíresebb bűnözőjét, Moriarty-t, aki az angol királynő életére akar törni. Ezen nyomozás során kerülnek érdekes és vicces helyzetekbe, melyeket a maguk módján persze meg is oldanak.
A Holmes és Watson-hoz, ha úgy áll hozzá az ember, még akár élvezni is tudja. Hisz a színészek jól hozzák szerepüket és többnyire tudjuk, hogy Ferrell filmjei, illetve karakterei milyen szórakozást ígérnek. Ez pedig ebben a filmben is megtapasztalható. Van benne pár tényleg jóra sikeredett poén, amin a közönség együtt és hangosan röhöghet fel a moziban, de belekerült pár, kissé „too much” humorbonbon is, mely az érzékenyebb gyomorúaknak lehet megüli majd a gyomrát. Tehát nem kell tőle világmegváltást várni a vígjátékok világában, de arra jó, hogy az ember másfél órára kikapcsoljon Ferrellék kosztümös ökörködésén.
