Az Olasz Filmhét keretében érkezett Az én lányom című film, melyben egy dél szardíniai, 10 éves, Vittoria névre hallgató kislány életének nagy változásait követhetjük nyomon. Vittoria anyja keményen dolgozik, hogy mindent megteremtsen kislányának, amire csak szüksége van. Mindemellett persze sokat is foglalkozik vele. Ismeri minden gondját, baját és örömét. Védi, neveli, és igyekszik minden szeretet megadni neki, amit egy anya adhat, annak ellenére is, hogy ő nem a lány vér szerinti anyja.
A kislány ezen a nyáron közel kerül egy másik asszonyhoz is, aki nem törődik a holnappal, és soha nem is foglalkozott vele. Máról holnapra éli életét, ahogy épp jólesik, vagy ahogy sikerül, ösztönösen. Mindketten jól érzik magukat egymás társaságában. Vittoria pedig lassan rájön, hogy ez több, mint egy barátság. És hamarosan nyilvánvalóvá válik számára, hogy ez az asszony a vér szerinti anyja. Felrúgva az eddigi szabályokat, a két asszony között megkezdődik a harc a lány szeretetéért. Lehet ilyen csatában egyértelmű győztes?
A kislány hamar alkalmazkodik a helyzethez és igyekszik megfelelni valódi anyja elvárásainak. A nő viszont nem nagyon tudja értékelni az erőfeszítéseket. Minden gyerek ösztönösen segíti a szüleit, akár helyes, amit tennie kell, akár helytelen. Ezt a motívumot fogja meg a film helyenként kedvesen, helyenként pedig elég nyomasztó, sőt néha megrázó módon. Erős hatást gyakorolva ezzel a nézőkre. A lezárás is okosra sikerült, ugyanis az nem hozza ki egyértelműen egyik vagy másik félt sem „győztesként”. Ezt az érzelmi csatát helyezi az alkotás egy szegény dél olasz környezetbe. Ideális esetben ez lehetne egy turista paradicsom is, de itt most inkább egy észak afrikai szegény és lepusztult vidéknek látszik. Nehéz itt boldogulni. A küzdelem a mindennapokkal, a pénztelenséggel. Nálunk sem ismeretlenek ezek a problémák, ettől talán még erősebb a film hatása.
